Címlapunkon Erdély Miklós mára már valószínűleg elpusztult
(jó esetben csak befalazott vagy levakolt) fotómozaikja –
boldogok lehetünk, hogy egyáltalán maradt róla fotó. Mint ahogy
nagyon boldogok lehetünk attól is, hogy a mintegy háromezer
négyzetméternyi mozaikos falburkolatból valamennyi még
fellelhető itt-ott. Cikkünk apropója épp az, hogy nemrégiben
tüntették el az egyik utolsót, igaz, rajtahagyva a falon, az új
hőszigetelés alatt. Néhány éve még sikerült megmenteni Pataki
Ágit, aki a Kálvin téren hirdette évtizedekig a Fabulon bőrre
gyakorolt jótékony hatását, hatalmas tűzfalburkolatként. Az
OTP (mert a leszigetelt mozaikon a fiatal pár épp egy OTP-
takarékkönyvbe réved) úgy tűnik, nem rendelkezik ilyen
rajongótáborral, és nyilván tanácsadókkal sem, akik meglátták
volna a fotómozaik-mentésben a PR-lehetőséget. Nemrég jelent
meg egy ilyen szempontból is tanulságos történeteket ismertető
könyv Leonardo Utolsó vacsorájáról, aminek apostol alakjain
részeg katonák gyakorolták a célbadobálást (nem elég, hogy a
haláluk sem volt általában egyszerű), aztán ajtót is vágtak bele,
és hiába küzdöttek érte a restaurátorok, ma már alig látszik belőle
valami. Profánnak tűnhet persze egy OTP-hirdetést az Utolsó
vacsorához hasonlítani, de akárhonnan nézzük is: mű, mű. És ez a
miénk volt. (t.t.)
Címlapunkon Erdély Miklós mára már valószínűleg elpusztult (jó esetben csak befalazott vagy levakolt) fotómozaikja – boldogok lehetünk, hogy egyáltalán maradt róla fotó. Mint ahogy nagyon boldogok lehetünk attól is, hogy a mintegy háromezer négyzetméternyi mozaikos falburkolatból valamennyi még fellelhető itt-ott. Cikkünk apropója épp az, hogy nemrégiben tüntették el az egyik utolsót, igaz, rajtahagyva a falon, az új hőszigetelés alatt. Néhány éve még sikerült megmenteni Pataki Ágit, aki a Kálvin téren hirdette évtizedekig a Fabulon bőrre gyakorolt jótékony hatását, hatalmas tűzfalburkolatként. Az OTP (mert a leszigetelt mozaikon a fiatal pár épp egy OTP-takarékkönyvbe réved) úgy tűnik, nem rendelkezik ilyen rajongótáborral, és nyilván tanácsadókkal sem, akik meglátták volna a fotómozaik-mentésben a PR-lehetőséget. Nemrég jelent meg egy ilyen szempontból is tanulságos történeteket ismertető könyv Leonardo Utolsó vacsorájáról, aminek apostol alakjain részeg katonák gyakorolták a célbadobálást (nem elég, hogy a haláluk sem volt általában egyszerű), aztán ajtót is vágtak bele, és hiába küzdöttek érte a restaurátorok, ma már alig látszik belőle valami. Profánnak tűnhet persze egy OTP-hirdetést az Utolsó vacsorához hasonlítani, de akárhonnan nézzük is: mű, mű. És ez a miénk volt. (t.t.)
És még: ARTANZIX / Winkler Nóra: FESTMÉNYEK, FÁJDALMAK ÉS A FOLYTATÁS : MIT MOND FRIDA KAHLO A KORTÁRSAKNAK? / Szikra Renáta: KIÁLLÍTÁS : DADA-SZÜRREALIZMUS / NINCS HATÁR : AZ „X” AZ EGY JÓ DOLOG – Seres Szilvia beszélgetése Gálik Györgyi designstratéga, xdesignerrel / Rieder Gábor: 45 ÉV – Az Art Basel rövid története / Boros Géza: LELETMENTÉS – Erdély Miklós fotómozaikjai / Konkoly Ágnes: „FELSZABDÍTOM MAGAMAT” – Solti Gizella művészete / Anatolij Gagyilev: HALOTTAT SZERETNI – Az orosz ezüstkor Bécsben / Keserü Katalin: A VONALAK ÉLETE – Olgyai Viktor és tanítványai / Török Katalin: A NIRVÁNA-FELEDÉSEN INNEN, A POKOLI VÉRFARSANGON TÚL – Boromisza Tibor festőművész és az első világháború / Mélyi József: MAGYAR KOCKÁK – Roters Kati gyűjteménye / Topor Tünde: ZENE VAGY SZÍN – Ross King: Leonardo és az Utolsó vacsora
