Engedni, hogy amit látok, megszólítson és megérintsen - ezt próbáltam megtanulni.

Persze be kell tartanom a múzeumi szabályokat, tehát nem mászhatok fel a szobrokra, hogy jobban lássam őket, és nem foghatom meg a műtárgyakat. Ez így még érdekesebb játék! Olyan megoldást kell találnom, amivel mégis közel kerülhetek a tárgyak történetéhez, sőt akár bele is képzelhetem magam a történetekbe. Pont, mint abban az elképesztő regényben, amit nemrég olvastam. Vajon én is képes lennék piktoportálni?

Lássuk!

Itt ez a hatalmas valenciai oltár, közelebb megyek és végignézem a fából faragott, festett képelemeket. Az alsó sorban megakad a szemem Szent Györgyön. Látom, hogy veszettül küzd a sárkánnyal. Mi lesz, ha nem sikerül neki? Jobb lesz ha segítek, kicsit megtolom a dárdáját!

És megtörtént! Ott a kezem! Csak véletlenül mellényúltam...

Lehet, hogy a piktoportálás tényleg működik és én is belekerülhetek a képekbe? Mindenesetre jobban kell koncentrálnom.

Itt egy újabb csatajelenet, méghozzá a firenzei Paradicsomi kapun, ahol Dávid legyőzi Góliátot. Nagyon vadak és egy kicsit sajnálom is Góliátot. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez. Inkább megyek tovább!

Végre itt egy valódi paradicsomi jelenet! Ez jó lesz! A felirat szerint egy sienai keresztelő medencénél állok. Nézem a jelenetet, erősen koncentrálok, már majdnem érzem a csábítás ízét, amikor hirtelen nagy csobbanással belemerülök a medencébe. Majdnem sikerült... Sebaj, most amúgy is hőségriadó van Londonban, kicsit lehűtöm magam.

Gyorsan felkapaszkodom egy delfinre és kiúszom a történetből!

Csók,

Múzeum