Amíg szüleim a hajózási múzeumban olvadoznak a tartalom és a látvány összhangjának gyönyörűségén, én úgy döntök, izgalmasabb vizekre evezek.

A tengeriszörny kiállításban félelmetes lényeket sodor felém a tengerár. Köröskörül hangosan morajlik a tenger, a falakon középkori bálnarajzok kelnek életre. Magával ragad a hangulat.

A partról egy bálnavadászt pillantok meg, éppen most lendül akcióba...

... mire felocsúdok, az áldozat tátott szájában találom magam. Várjunk csak! Milyen célból?

A síkosan fénylő műanyag szájüregben a világon semmi információ és érdekesség nincs. Először puha bálnanyelvre taposok, majd a villódzó vörös fény által dobogó bálnaszív elé jutok. Szerintem mindez természetellenes és hányingert keltő. Számomra ez a fajta bálnavadászat inkább hatásvadászat.

Újra a kiállításban sétálok. Illetve, a bálnában is a kiállításban voltam. Szóval, ismét hagyományos vitrinek és installációk között haladok tovább.  Pár lépéssel arrébb mintha látnék valami nekem valót. Ugyan felnőtt magasságban elhelyezve, de mégis egy igazi interaktív gyerekberendezés hívogat. Rácuppanok, várom a kihívást, a játékot, a rejtvényt - ehelyett bumpszli vastag vonalakkal és életszerűtlen színekkel rajzolhatok. Bálnát, vagy amit akarok. Valamit odabiggyesztek, de a vonalazgatás nem hoz izgalomba. Értem én, tartalom és forma. De itt egy kicsit alámlőtt a múzeumi bálnavadász!

Néhány lépéssel arrébb egy másik interaktív berendezés hívogat. Az a feladatom, hogy a bálna testében a megfelelő származási helyre tegyem a gyertyát, a hamburgert, a teniszütőt, a margarint és a ragasztót. El is kezdem, de hamar ledermedek, amikor létrehozok egy gyertyaszemű és ragasztóhasú bálnát. Játék? Lehet, én mégsem tudom folytatni. Annyira kiábrándító, a látvány pedig abszurd. Értem én, tartalom és forma. Nem az információ riaszt el, hanem annak vizuális megkomponálása. A süllyesztett sávokban bigyók huzigálásáról, mint tevékenységi formáról nem is beszélve.

A következő teremben egy bálnacsobbanás közepébe toppanok. Pontosabban a felcsapódó vízgyűrűre, ami valójában egy puha pad. A terem ugyanakkor a tenger mélyét imitálja. Ott viszont nem lehetne csobbanásgyűrű, hiszen benne vagyunk a vízben... Hm, azt hiszem kissé mélyre süllyedtünk, valaki nagyon túlbonyolította ezt a tartalom és forma kérdést. Miközben feloldom magamban a felfedezett ellentmondást, újabb kérdés ötlik fel bennem. Abban a teremben, ahol üresek a falak és nincs mit nézni, minek ülőke?

Csók,

Múzeum