©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Sugarak egyik közegből a másikba

Kiss Tamás költő születésének századik évfordulójára A fény hátára vesz és fölemel címmel rendezett emlékkiállítást a debreceni Déri Múzeum a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Galériájában.

Szabó Anna Viola, a kiállítást rendező muzeológus a verseket állította a középpontba, s az életút részletező bemutatása helyett – bár a kronológia nagyjából kirajzolódik – csomópontokat ragad meg. A kiállítás bevezető szakaszában a látogató elolvashat egy pontos biográfiát, ez segíti a tájékozódást a későbbiekben, de aki ezt kihagyja – esetleg a körbejárás után tér ide vissza – annak is teljes értékű élményben lehet része.

 

Kiss Tamás: Ablak vagyok Ablak vagyok. Hóvihar paskol, forrónap éget. Valaki egyszer idetett, hogy kizárjam a sötétséget s a tavaszi fényt beigyam. Ablak vagyok, négyszögbe vágva egy kunyhó falába; néha előttem megy el az Isten, Hallom, hogy kopog a lába. Benéz rajtam, hogy ég-e benn a lélek-űr, a mécsese, letörli lágyan a szemem, megsimogat a két keze, de lép tovább; a vállain viszi magával álmaim. Egyszer tudom, majd visszajön, éjjel, szelíden odaáll a hold elé és önfeledten benyomja arcom az a váll. Megáll akkor az éj fölöttem: s egy lesz az ősz, a tél, a nyár.

Ablak vagyok

A bevezető szakaszhoz tartozik – erős felütésként indítva a kiállítást – a költő Ablak vagyok című verse, mellé helyezve az idős Kiss Tamás portréja, ablakkeretben. A terembe lépő látogató először ezzel találja szembe magát. A vers szép, különösen az utolsó két sora, a portré jó, számos asszociációt kelthet, egymás mellé helyezésüket mégis túl direktnek érzem. Ez a rész egyébként, a kis faragott asztalon a sarokba elhelyezett írógéppel, értelmezhető lenne a kiállítás gondolatiságát és jellegét (vers-kép-tárgy egysége) megelőlegező nyitányként is. Mindenestre térben és formailag elkülönül a kiállítás fő vonulatától.

A fény megjelenítése

A kiállítás központi gondolata, rendező elve – mint ahogyan a címbe emelt idézet is jelzi – a fény megjelenítése, amely elvont, szimbolikus és valóságos formájában egyaránt jelen van. A valóságos fény közvetett módon megjelenítődik az ablak által, amely átengedi a fényt, illetve a fényképek által, amelyeken a fény rajzol ábrákat a papírra. Ezzel összefüggésben igen hangsúlyos szerepük van a kiállításban a fényképeknek, az életúthoz kapcsolódó családi és egyéb fotóknak, illetve költőről készült művészi portréknak.
A fény közvetlen módon a kiállítótermet uraló földig érő organzafüggönyök megvilágításával van jelen, illetve a terem végében kialakított camera obscura lenne hivatott a kis nyíláson beszűrődő fény rajzolatával a fény/a látás elvesztését is érzékeltetni.

Az égre írok titkos jelek

A kiállítóterem tágas belső terében a néző tekintetét minduntalan fölfelé húzzák a magasról lelógatott, földig érő, lebegő, áttetsző organzafüggönyökre nyomtatott versek, költői szövegek. Középen piros plasztikus betűk csüngenek, „Az égre írok titkos jelek” idézetet formázzák. S a színes fényekkel megvilágított, fátyolszerű anyagon a fekete betűk hordozta szövegeket böngészve – a rajtuk megvillanó fények és az enyhe mozgás miatt többször pozíciót kell váltani – mintha égen a felhők játékát figyelnénk.
A kiállítás meghatározó látványeleme a több pontból megvilágított, áttetsző drapériáknak a sokasága, két sorban húzódnak végig a terem közepén, s mivel lelógnak egészen a földig, a járószintig, döntően befolyásolják a térélményt is. Ez a meghatározó látványelem hordozza a kiállítás gondolati magvát, üzenetét: az életműből a költő szavai maradandók, s ezek elemelkednek a mindennapi valóságtól, az életút tényeitől. A nézőnek, tárlatlátogatónak érdemes „megküzdenie” értük, elmélyedni olvasásukba, eltűnődni fölöttük.

 

 

A szövegekkel párhuzamosan

Az áttetsző drapérián megjelenített költői szövegekhez horizontálisan csatlakozik, mellettük, illetve közöttük végigfutva a kiállítás további három, elkülöníthető egysége. A szövegekkel párhuzamosan, s mintegy felelgetve egymásnak, a terem belső, osztatlan falán Kiss Tamás

életútjának fotográfiákon és családi fényképeken megmutatható helyszínei (a szülőváros: Kisújszállás, Nagyvárad, Debrecen) montázsokba rendezve, a költő saját kezű vagy gépírásos adatolásával, megjegyzéseivel. Előttük az installáció részeként kis könyvtartó oszlopokon nyitott iskolai irkák, bennük kézírásos bejegyzések, a témához kapcsolódó idézetek.
Középütt alacsony fémszerkezetekbe épített üvegvitrinekben a költő relikviáira láthatunk rá. Közel hajolhatunk a családi Bibliához, a költő feljegyzéseihez, noteszához, láthatunk továbbá még személyes tárgyakat: ceruzacsonkokat, nagyítót, s a lebontott Kölcsey-ház ereklyeként őrizgetett tégladarabját. A tárlók közepéből kimagasló fehér papírgúlán szép kézírással rótt sorokban a tárgyakhoz szorosabb-lazább szálakkal kapcsolódó idézetek olvashatók.
A kiállítóterem ablakokkal szabdalt hosszanti oldalfalán az ablakközökben Kiss Tamásról készült portrénagyítások sorakoznak. Izgalmas, tünékeny, kissé mindig változó mozzanata a látványnak, ahogyan az áttetsző drapériák betűinek árnyéka a portrékra vetül.

 

Kézírás

Figyelemre méltó a kiállítás visszafogott tipográfiája. A falakon, illetve a függönyökön-drapériákon megjelenő betűk mérete az egész kiállításban egységes, alakja nyugodt, kiegyensúlyozott. Ezen

túl szövegek csak kézírással jelennek meg. Úgy vélem, napjainkban ennek, „a kézírás elvesztésének” idején, különös jelentősége van. Egyben érzékletesen jeleníti meg a mívesség, a formai kidolgozottság belső igényét, mely Kiss Tamás életművének, szellemiségének igen fontos sajátja.
Ritka pillanat a hazai múzeumi gyakorlatban, amikor egy kiállításról azt mondhatjuk, új minőséget hozott létre, hogy nemcsak a tárgyak, dokumentumok, installáció egymás mellé rendezett halmazát látjuk a kiállítóteremben, hanem határozottan egy szuverén, önálló alkotást. A Kiss Tamás centenáriuma alkalmából rendezett kiállítás a költő életművéből kiindulva ugyan, s személyes életútjának tényeire is építve, nagyon eredeti koncepciót bont ki, s ehhez megtalálja az adekvát látványvilágot is. Részesei lehetünk – a címre utalva – az átlépésnek egyik közegből a másikba, és annak, miként fonódik egymásba nyelv és látvány, látvány és költészet.
A fény hátára vesz és fölemel című kiállítás a debreceni költő, Kiss Tamás életművének egyéni olvasata, de egyben mint önálló, szuverén alkotás, tűnődésre, gondolkodásra, elmélyülésre, további értelmezési lehetőségek keresésére hív.

A kiállítás 2013. február 3-ig még megtekinthető Debrecenben, a Péterfia utca 28. szám alatt található kiállítóteremben.

Fotó: Lukács Tihamér. A kiállítás és a múzeumban megvásárolható katalógus Lukács Tihamér fényképész hathatós közreműködésével jött létre.

Kapcsolódó cikkek:
Friss Barcsay-díjasok
Szecesszió és a kortárs dizájn
Lapátos hadsereg

Cimkék: