©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A cseresznyevirág illata

Fenyegető maszkok, nehéz selyemkimonók, egészen finom, különleges anyagokból készült mai ékszerek láthatók a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum új kiállításán.

Noha a mai japán társadalom nagyon távol áll mindattól, amilyen a Meidzsi-reform előtt, a 19. század első felében, de még akár a 20. század közepén is lehetett, mégis, a zsúfolt megavárosokban, high-tech eszközök között élő japánok életében a tradíció sokkal erősebb erő, mint európai kortársaik esetében. A rituális eszközökből mobilfityegő lett, a családi ünnepek oltárai világító műanyagtárgyakkal „gazdagodtak”, de a viselkedésben, az élet alapvető értékeiben ma is ugyanarra a vezérfonalra hagyatkoznak, mint több évszázada. A radikálisan átalakult Japán ma is hordozza az ősi szellemiséget. Ez volt a kiindulópontja Fajcsák Györgyi kurátornak, aki a Hopp Ferenc Múzeum hosszú évek alatt restaurált tárgyai és egy Japánból ajándékba kapott textilkollekció mellé kortárs magyar ékszertervezőket hívott, hogy a japán hagyományos tárgykultúra inspirálta ékszereket, kiegészítőket alkossanak.  Egyszeri impulzus, nem olyan elementáris, mint az a sokkhatás, amit a 20. század fordulóján a japán kultúra megjelenése váltott ki Európa-szerte. Nem egy újabb japonizmusról van szó, mindössze huszonegy mai magyar művész néhány tárgyáról. De hosszú távon persze ennél többről van szó: hagyomány és kortárs művészet, Kelet és Nyugat összebékítéséről, a közvetlen forrás élményének újbóli felkereséséről.

A bölcs gondolatot ráadásul finom hangsúlyok erősítik a kiállítótérben. Sem a régi japán tárgyak, sem a mai magyar ékszerek nem kaptak főszerepet, nem kerültek hierarchikus viszonyba. Egy 1820-ból származó, mára tökéletesen restaurált szamuráj páncél és a hozzá tartozó fegyverzet természetesen méreténél fogva a terem közepére kerül; ehhez képest Gera Noémi gyönyörű, örvényszerű nyaklánca és gyűrűje a fal mellett álló üvegszekrényben, eredeti japán használati tárgyakkal körülvéve, az első pillanatban nem annyira szembetűnő látványosság, csak közelebb hajolva döbbent meg az ékszer elementáris ereje. A kétféle világ finom egymásra hangolódása lépten-nyomon szinte tapinthatóan jelen van. A következő teremben a Japánból a múzeumnak ajándékozott, kiotói műhelyekből származó kimonóöv (obi) mintakollekció alatt már inkább az ékszerek uralkodnak. Király Fanni kígyóbőr-pergamenből csavart, smaragdzöld szépségei és az azokat ihlető haiku-versek egymás mellett láthatók-olvashatók, Nádai Andrea CAD-technológiával öntött, színezett ezüst kompozíciói nőiesen lágy, érzékeny formavilágot közvetítenek, míg Ádám Krisztián simára esztergált fa karkötőit inkább a végletekig puritán japán lakáskultúra ihlette, Balogh Gabriella lakkozott fagombjait és gyűrűit a japán kiegészítők rafinált szimbólumrendszere. Több helyen is együtt mutatkoznak a mai ékszerek és tradicionális japán ihletőik, az obiba rejtett női vagy férfi dobozkák, írófelszerelések, dohánykészletek, hajdíszek, a kifinomult díszítésű nehezékek, melyek nem engedték kifordulni az elrejtett személyes tárgyakat az öv puha anyagából, s velük Jermakov Katalin apró ezüstdobozkája, Péter Vladimir karneolból és selyemből komponált nyakéke. Mellettük japán fametszetek és sokrekeszes lakkdobozkák, hajtűk, csatok és egy japán esküvő kellékei sorakoznak.

A férfi és női oldal mellett külön termet kaptak a gyerekek mindennapjai, a játékok, ünnepek, viseletek, s ezek mellé is kerültek ékszerek és bábuk, apró használati vagy dísztárgyak a mai magyar alkotóktól. Így együtt, a négy teremben összesen négyszáz tárgy kommunikál egymással, és ez az összhangzás mélyen megérinti a látogatót. Abban is, ahogyan a tárgyak egymásra reagálnak, megismétlik egymás matériáit, árnyalatait, témáit, jelképiségét, és abban is, ahogyan teret hagynak maguk körül a gondolatoknak. Ritka ízlésű, szépen kiérlelt világot alkotnak együtt japán szamurájok, gésák és mai magyar ékszertervezők.