©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kozmopolita üdvözlet

A Tate Liverpool időszaki kiállítása azt kérdést járja körül, hogy miért preferálja a nyugati művészet fősodra a baloldali értékeket.

“Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.” (Amerika Tizenhárom Egyesült Államának Egységes Nyilatkozata, 1776)

A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság előtt

A baloldali művészetideál, amelyben ma is oly sokan hisznek, radikálisan demokratikus és néha anarchista. Nem ismeri el a hierarchia irányító erejét és nem hisz a tekintélyelvűségben. Elérhető mindenki számára, közelsége pedig felszámolja a határokat és megdönti a rossz sztereotípiákat. Vannak persze olyan országok, ahol a kultúrát atavisztikus, hamis, álszent és rosszul értett konzervatív ideológia mentén próbálják irányítani, de most nem erről lesz szó. Sokkal inkább arról, miért válhatott az egyenlőség elve esztétikai kategóriává az elmúlt három évszázad nyugati kultúrtörténetében? A Tate Liverpool Art Turning Left című, 2014. február 2-ig megtekinthető kiállításán olyan műveket mutatnak be, amelyek a kollektivizmus, az egyenlőség vagy éppen az alternatív közgazdasági megoldások iránti fogékonyság fogalmait hívják elő. A helyszínválasztás hibátlan: az Egyesült Királyság egyik legfontosabb iparvárosában magától értetődő, szinte hatásvadász baloldaliságról kiállítást rendezni. Miért is ne tehetnék? A város története és kontextusa csak bővíti olvasatainak lehetőségeit. Művészet és politika összefonódása nem új keletű jelenség. Vannak persze olyan országok, ahol – például a múzeumi törvény októberi változásai miatt – a művészek inkább tűnnek futóbolondnak, mint társadalmilag érzékeny aktivistának, a múzeumok pedig inkább tűnnek műkincsraktárnak, ahol Ali baba által zsákmányolt kincseket őriznek, mint tudományos intézményeknek. De most nem erről lesz szó. Sokkal inkább arról, hogyan jut el a kiállítás Jacque-Louis David legismertebb, Marat halála című festményétől a 21. századi aktivista művészetig.  Nem véletlen, hogy a kiállítás ezzel a képpel indul. David engedélyezte a festmény sokszorosítását, hogy ezzel is terjessze a Köztársaság eszméjét, vagyis a mai tömegmédia hatásmechanizmusát használta fel annak érdekében, hogy politikai meggyőződésének hangot adjon.

“Látnod kellett volna amint Marxot olvasok”

Allen Ginsberg Amerika című versének beszélőjéhez hasonlóan valószínűleg a Tate Liverpool kurátorai is buzgón tanulmányozták A tőkét. Olyan tematikus kiállítást hoztak létre, amelynek koncepciója nem korszakra, alkotóra vagy fogalomra, hanem egy ideológiára épül. A baloldaliságot ugyanis nem elsőrsorban politikai fogalomként, hanem eszmeként értelmezik. Kiindulópontjuk a francia forradalom, amely zászlójára tűzte az egyenenlőség elvét. Az eszme nem az osztálytársadalom vagy a kapitalizmus kritikájában fogant, azzá egy jóval indusztriálisabb társadalomban vált. Az egyenlőség eredetileg nem is baloldali, hanem keresztény elv. Az Újszövetség tanításainak legtöbbje a szeretet és az alázat parancsa mellett az egyenlőséget teszi meg etikai imperatívusszá: Jézus az utcalányt és a bűnöst is maga mellé emelte. A 18. század végéig ezen eszme jegyében azonban legkevésbé az egyenlőséget sikerült megvalósítani. Kínzásokat, háborúkat és kizsákmányolást annál inkább. Nem véletlen tehát, hogy a Felvilágosodás egyik legfontosabb vívmánya az volt, hogyha Isten nem tesz minket egyenlővé, akkor az embert kell a világ középpontjába helyezni. Hasonlóan gondolkodtak a mottóként is idézett amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szerzői is, hiszen az isteni hatalomtól eredeztetett elidegeníthetetlen jogokként az emberiesség alapvetéseit emelték be a dekrétumba. Élet, szabadság, és a boldogság keresése: rosszabb eszmék mentén is alapítottak már országot. Ráadásul mindhárom feltétele az egyenlőségnek, amely a liverpooli kiállításban talán a leghangsúlyosabb szerepet kapja. Néhány példától eltekintve a kiállítás jórészt 20. századi anyagra épül, így a címben jelzett “fordulat” két korszakra is vonatkoztatható. Érthető, hiszen társadalmi és polgárjogi mozgalmai olyan változásokat idéztek elő, amelyek korában elképzelhetetlenek voltak. A nők, majd a feketék szavazati joga, a feminizmus, a melegjogi mozgalmak, a zöld és háborúellenes aktivizmus olyan ellenkultúrákat hoztak létre, amelyek minden addiginál szerteágazóbb, egyben termékeny talaja volt a képzőművészetnek és az irodalomnak. A művészet egyre erőteljesebben társadalmi és politikai ügyek képviselőjévé vált. Azok változásaival együtt a művészet fogalma is átalakult. Ma a legkonzervatívabb alkotás is magában hordja a populáris értelmezés lehetőségét. A Tate Liverpool kiállításának van egy első látásra rafináltnak tűnő, valójában viszonylag egyszerű logikai szerkezete. A trükk abban rejlik, hogy ez a szerkezet nem a történetiségre épül, hanem a jelenből halad visszafelé. A logikai lépések a következők: tömegtársadalmakban csak tömegkultúra létezik. A tömeg fogalma francia forradalom óta létezik, de a 19. század végén kialakuló új tudományág, a szociológia definiálta. A 20. században különítették el a tömeget a néptől és az osztálytól, hogy aztán a nép szakrális eszméje és a tömegfogalom összemosódjanak, és társadalmi alapú, de individualista mozgalmakban teljesedjenek ki. A kiállítás, amint megrendezi önmagát.

A spektákulum társadalma

Az Art turning left különböző történeti korokból, területekről és irányzatokból válogat, a művek a fogalmak kezelésének következetessége miatt mégsem tűnnek esetlegesnek. Marat halálától eljutunk a Bauhaus alkotóinak köréig, a spektákulum társadalmáról értekező Guy Debordig, és a névtelen feminista aktivista Guerilla Girlsig. Gondolkodó művészeti alkotásokat helyeznek egymás mellé, amelyek az érzékenység és a reflektáltság narratíváját hozzák létre. Egymáshoz látszólag nem kapcsolódó elemek így válnak egy néhol talán naiv, de kifejtett művészetideál építőkockáivá. Az ebből összeálló egészben ugyanolyan hangsúlyos szerepet kap a sokszorosíthatóság, mint a szerzőség, az egyenlő jogok vagy a közös tulajdon. A kiállítás azt próbálja meg bemutatni, hogyan indíthat el változásokat a művészet. Nem etikai és nem politikai, hanem társadalmi alapon közelít a baloldalisághoz. Vannak olyan országok, ahol érdemes lenne megfontolni ezeket a módszereket. Amíg még vannak művészek, és vannak múzeumok.

Képek forrása: Tate Gallery