©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Szentendre nyolcadik temploma Budán

A Nemzeti Galéria most nyílt kiállításával végre, hosszú idő után az őt megillető helyre került a legnagyobb magyar avantgárd festő, a száz éve született Bálint Endre életműve.

A gyűjtők és az értő utókor eddig is pontosan tudták, hogy ez a hely valahol az európai modern legfelső sávjában keresendő - nem véletlen, hogy a kiállított művek nagy része magángyűjteményekből került a Galériába -, de a hivatalos kánon máig nem tudott mit kezdeni vele. Utolsó nagy, gyűjteményes kiállítását harminc évvel ezelőtt, még Bálint életében rendezte a Műcsarnok.

Bálint Endre: Szentendre nyolcadik temploma, 1969
olaj,fa - 92  x  187 cm
Magángyűjtemény

Bőven van tehát át- és újragondolnivaló az életmű kapcsán. Kolozsváry Marianna, a mostani kiállítás kurátora mindezt okosan megtette, de nem állt meg ezen a ponton. Az életrajzi szálakat, a művészeti hatásokat, a sokoldalú, sokműfajú Bálint belső fejlődésének ritkán kitapintható finomszerkezetét olyan empátiával sikerült láthatóvá tennie, hogy a néző úgy érzi, egyszerre jár többféle térben: a festő állandó betegségtől gyötört, érzékeny belső világának és a kor politikai-hatalmi aurájának labirintusában. Ezt az élményszerű kitárulkozást magyarázhatja, hogy a kurátornő apja Bálint Endre barátja és legnagyobb gyűjtője volt, így egész életét meghatározták ezek a művek. Nézd meg rövid filmünket! De kellett hozzá az a mély megértés is, amivel Kolozsváry Marianna a Bálint-életművön keresztül a magyar avantgárd egész vonulatát a kor, a politikai háttér és az európai művészet légkörében szépen, plasztikusan elhelyezte. Nem csak nevekkel és a közvetlen hatások, párhuzamok kimutatásával, hanem annak a rendkívül erős motivációnak a feltárásával, ami a modern művészet és a népi kultúra, az új és az örökölt közötti kapcsolat megteremtését Bálintból és kortársaiból előhívta. A párizsi élmények és a helyben talált kisművészet összecsiszolódását Bálint, Vajda Lajos, Jakovits József vagy Ország Lili motívumkészletében magától értetődő egyszerűséggel mutatja fel.

Bálint Endre: Kiscelli múzeum, 1960
olaj, fa - 32 x 50  cm
Magángyűjtemény

Ebben a rendkívül intenzív, sűrű térben olyan erővel van jelen szinte mindegyik mű, a munkaszolgálatosokról készült litográfiáktól az objekteknek emelt oltáron át a késői monotípiákig és elszíntelenedő kollázsokig, hogy alig tűnik fel: a fontosabb kapcsolódási pontokon Picasso, Braque, Max Ernst vagy Chagall képei is kísérik őket; vagy hogy a 60-as években a keskeny hulladékfákra festett lineáris motívumsorait ihlető eredeti múzeumi élmény, a Barcelonában látott középkori festett gerenda is itt látható most, egy teljes falnyi katalán freskóval együtt. Nem egy látványosságokra hajtó kurátori koncepció diktálja a szűk és kitáguló terek pulzáló ritmusát, hanem Bálint festészetének hullámvölgyei és -csúcsai, a depresszió, a betegség előtörése az egyik oldalon, és az életigenlés a másikon. A bemutatót nyitó, Bálinttól idézett mottó pedig az út kanyarulatait is magyarázza: az ifjúkor halálfélelmétől a felnőttkor életfélelméig vezető labirintusban járunk.

Bálint Endre: Ifjú szívekben élek, 1969
olaj, fa  - 43 x 52 cm
Magángyűjtemény

A háború utáni eufória és az Európai Iskola nagy kísérlete, a kényszerű bezárkózás az ötvenes években, amikor a szentendrei szűk ablakrács bekerült az élete végéig használt motívumok közé; a szürrealizmuson keresztül megnyíló rémvilág és a jellegzetes Bálint-féle jeltár megszilárdulása. És 1956 után a párizsi padlásszoba, amit korabeli fotók alapján egy az egyben megépítettek itt a kiállítóteremben, ahol hét hónap alatt Bálint Endre megrajzolta a Jeruzsálemi Biblia több mint ezer fekete-arany és 45 színes illusztrációját; ahol a szomszédos padlásról kukázott, lejárt magazinok képeiből létrehozta a kollázsművészet egyedi irányát, és ahol a jellegzetesen hazai motívumokkal megépítette azt a képi világot, amitől a festészete végleg önálló utat talált. Később, már ismét itthon a sorolt motívumokkal való kísérletezés, a gyermekkorból megőrzött és hozzájuk szenvedésekkel teli felnőtt életében gyűjtött képek leegyszerűsödése markáns jelkészletté, ornamentális folklórrá a zsennyei alkotóház elbontott parkettáin, vagy az innen-onnan gyűjtött fadarabokon, tárgykollázsokban megnyilvánuló humor, a mindenen-túli derű és a betegség állandó réme ragyogó színekkel és mesékből kölcsönzött elemekkel gazdagította képeit.

Bálint Endre: Prométheusz születése - Prométheusz álma, 1968-1970
olaj, vászon - x  65 cm
Ferenczy Múzeum, Szentendre

A színekben való vándorlás, a szürkétől a telt vörösekig és az aranyig, majd élete végén ismét a színek eltűnéséig ugyanazt a ritmust követi, mint amit a szűk-zárt tereké, és a tárlat látványkezelése mindkettőt fölerősíti, a háttérfalak tónusával és a néző útjának finom irányításával szinte képpé formálja a kiállítás egészét. Ettől érezzük, hogy nem a művek előtt, hanem közvetlenül azok erőterében sétálunk. Átéljük azokat az érzelmi hatásokat, amelyeket Bálint egyre kevesebb eszközzel kidolgozott, egyre intenzívebb felületeibe sűrített, és így a kiállítás végén abszolút hiteles élményként fogadjuk el egyfajta belső katedrálisnak az 1969-ben festett ikonosztázt, a Szentendre nyolcadik templomát, amelyen Bálint egész pályájának meghatározó motívumai felvonulnak. És itt, záróakkordként az eddigi út középvonalával frontálisan szembeállított mű előtt a teljes feltárulkozás, az önátadás gesztusával találkozunk. Nem lecsengés, nem az életmű lezárása került a kiállítás végére, hanem a félelmek közül kiszabadult, magát bátran megmutató, tágra nyílt lélek búcsúzik.

„Itt már jártam valaha”
A nyolcadik templom. Bálint Endre (1919-1986) művészete
Magyar Nemzeti Galéria
2014. február 1 - május 11. 
Bővebben a múzeum honlapján!