Újra nyílt a Kohán Képtár

KIÁLLÍTÁS

Gyula városa Kohán Görgy emlékére 1979-ben létrehozta a Képtárat, amely állandó kiállításnak ad otthont. Idén új helyre, az életműhöz méltó kiállítócsarnokba került át a festőművész hagyatéka.

Cikk küldése

e-mail:

Kohán Görgy 1910-ben született Gyulaváriban, és 14 évesen már bemutatkozott a Gyulai Műbarátok tárlatán. A Képzőművészeti Főiskolán 1927-ben kezdte meg tanulmányait, mestere Glatz Oszkár volt. Főiskolásként is kiállított, 1930-ban, de még abban az évben párizsi tanulmányútra indult, ez azonban nem afféle rövid látogatás volt, hanem tíz hónapos ott tartózkodás. 1933-ban Hódmezővásárhelyen telepedett le, és az ottani Tornyai Társaság alapító tagja lett. 1935-ben milánói tanulmányút következett, majd 1936-ban Budapesten nyílt első önálló kiállítása. 1950-ben kizárták a Magyar Képzőművészek Szövetségéből, művészként a tiltott kategóriába került, nem állíthatott ki, csak 1956 után. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában nyílt életmű kiállítása. 1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjat, 1966-ban Kossuth-díjat kapott.

A tények rövid felsorolása nem érzékelteti, milyen gazdag és sokrétű az az életmű, amelyet Gyula városára hagyott. 665 festmény, 20370 rajz és grafika hagyományozódott a városra, amely 1979-ben határozta el, hogy állandó kiállításon mutatja be a művek egy részét. Ennek helyszíne a gyulai Göndöcs-kertben álló városi Vigadó épülete volt. A Vigadó felújítása miatt a Képtár egy időre bezárt (közben azért tavaly Hódmezővásárhelyen rendeztek kiállítást egy válogatást bemutatva), és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Kohán művészetét bemutató állandó tárlat a felújítást követően nem itt lesz.

Az új Képtár a Békés megyei első múzeumépület kibővítésével jött létre. A hófehérre meszelt, négyoszlopos portikusz timpanonjában Békés vármegye címere, a klasszikus múzeum mintát idéző kicsinyke épület mögött azonban szürkésfekete doboz emelkedik, amelyet a helyiek nehezen fogadtak el, jóllehet a tervek elkészítésénél kiemelt fontosságú elvárás volt, hogy a két épületrész minél inkább eltérő legyen. Ez kétségtelenül sikerült is, ám egyáltalán nem zavaró módon. Az épületbe belépve már nem érzékelhető ez a kettősség: tágas tér fogad bennünket, amit bizony meg is kívánnak a Kohán képek.

Az első, amit megpillantunk, a festő fiatalkori és kései portréja egymás mellett (az utóbbiról nem mondhatjuk, hogy időskori, hiszen 56 évesen halt meg). A teremszövegek szépek és érthetőek, hasznosak, megadják a szükséges információt. Ami ezután következik, attól egy pillanatra megdermed a látogató. A nagyterem képei méretüket tekintve is lenyűgözőek, és elképesztő erejűek. Szintén nagyon hatásos, hogy első pillantásra jól elkülönülnek az egyes korszakok, a stílusváltások pontosan érzékelhetők. A harmincas évek óriási szénvázlatai roppant hatásosak, egyszerre idézik monumentalitásukkal az egyiptomi művészetet és az art deco már-már ijesztően ható szimbólumait. A monumentalitás mindvégig megmaradt Kohán művészetében, csak a minták változtak. Pontosabban fogalmazva, eltűntek, jelentéktelenné váltak. Ő önmaga lett, sajátos, egyedi, és ebben a formában utánozhatatlan. Dráma mindenhol, csaknem minden képen. Kevés eszközzel, a kompozíció, de mindenekelőtt a színek erejével. Nem csoda, hogy az ötvenes években nem lehetett eltűrni ezt a fajta festészetet.

A válogatás remekül sikerült, Gyarmati Gabriella hozzáértését dicséri. Vannak ismerős(ebb) művek, és vannak olyanok is, amelyeket talán nem is láthattunk eddig. Persze kevés ez az anyag a teljes hagyatékhoz mérve, de reméljük, hogy afféle fél-állandóként időről-időre újabb válogatással lepi meg a közönséget a Kohán Képtár. Bár egy kisebb teremben időszaki kiállítás is megtekinthető, amely nem is akármilyen, mégis szinte sajnálhatjuk, hogy ezt a teret nem Kohánnak szentelték. Holott jó ötlet, hogy van, lesz időszaki tárlat is, és az első rögtön igen kiváló. Tájképfestészetünk remekei: Rippl-Rónai, Gulácsy, Egry, Szőnyi… címmel az Antal-Lusztig Gyűjtemény anyagából láthatunk vonzó válogatást.

A Kohán Képtár újra megnyitásával nemcsak kötelességének tett eleget Gyula városa, gazdagította saját művészeti, kulturális kínálatát, amelynek sokfélesége szembetűnő. S ha már múzeuma nem létezik ugyan eredeti formájában és nevével, de legalább kiállítóhelyei őrzik még és láttatják a város értékes örökségét.