Megnyílt a XX. Országos Érembiennálé

SOPRON

Hatvanöt képzőművész 214 alkotása látható a XX. Országos Érembiennálén Sopronban, a Lábasházban.

MTI 2015-06-23 10:00
Cikk küldése e-mail:

A vasárnap tartott megnyitó ünnepségen Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az 1977 óta megrendezett seregszemlén az ország képzőművészei az idő körforgását láttatják az alkotásokon keresztül. Az érmék formai, tartalmi elemei mindig az adott korszak stílusjegyeit viselik, akár a jelenkorban készülnek, akár a barokk vagy a római korban születtek.
A megnyitón nyolc képzőművész munkáját ismerték el. A legrangosabb kitüntetést, Sopron Megyei Jogú Város önkormányzatának nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat 2007 után második alkalommal vette át ifjabb Szlávics László képzőművész.
Tavaly született munkái az éremművészet határterületén mozgó olyan alkotások, amelyek nem működő óraszerkezetekből készültek. Többek között klasszikus irodalmi műveket és olyan szerzőket, mint Jules Verne, idézett meg velük.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját Szabó Virág képzőművész kapta. Az Urbi et orbi című, hat alkotásból álló sorozat a pápaság és a magyar nép kapcsolatának hat eseményét ábrázolja. Megjeleníti többek között a 999-ben II. Szilveszter pápa által megküldött Szent Koronát, felidézi III. Kallixtusz pápát és a déli harangszót, XI. Ince pápát és Buda 1686-os felszabadítását és II. János Pál pápa 1991. évi máriapócsi látogatását. A szakmai zsűri indoklása szerint az egységesen jól megfogalmazott téma, a biztos plasztikai tudás és az újszerű megfogalmazás miatt részesítették Szabó Virágot az elismerésben.
Az ünnepi megnyitón Pálffy Katalin a Civitas fidelissima - a leghűségesebb város díjat, Varga Éva a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját, Molnár Mercédesz Dorisz a Magyar Éremművészetért Alapítvány díját, Katona József István pedig a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díját vehette át, mint a legszebb emlékérem tervezője. Nagy Lajos Imre a legjobb vertérem tervezőjeként Szabó Géza ötvösmester díját kapta, Karizs János pedig Kiss Nagy András Emlékdíjban részesült.
Az Országos Érembiennálét kétévente rendezik a Soproni Ünnepi Hetek keretében. Az idei kiállítás augusztus 2-ig tekinthető meg.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...