©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

„Debrecennek ajándékozom...”


Öt év után újra várják látogatóikat a Déri Múzeum állandó kiállításai. A városlakók és a Debrecenbe látogatók december óta örömmel járják be a múzeum két emeletének közel kétezer négyzetméterét, ahol 23 egészen új tárlat nyűgözi le nézőit.

Szerző: Dallos-Nagy Krisztina | Forrás: | 2016-01-26 12:36:05

Tárlatok és távlatok

Déri Frigyes 1920. október 18-án adományozta jelentős és értékes gyűjteményét a magyar államnak. Az ajándékozás feltétele az volt, hogy Debrecenben emeljenek múzeumot a kincsek bemutatására. A gyűjtő döntését a következőképpen indokolta:

„Művelődéstörténeti gyűjteményemet, hosszú, munkás élet eredményét, a közönség, és különösen az ifjúság művelődésének előmozdítása végett állami tulajdonként Debrecennek ajándékozom.”

A Városi Múzeum Déri Frigyes adományával országosan és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő múzeummá vált. A Déri-gyűjtemény minden klasszikus kultúrát és tárgykört nem nagyszámú, de jellemző és értékes műtárggyal ismertet. A gyűjtemény az egyiptomi, görög, római, kínai, japán, iráni, mongol, indiai anyag mellett kiemelkedően gazdag fegyver-, numizmatikai és képzőművészeti tárgycsoportokat tartalmaz. Déri Frigyes ezzel tette egyedülállóvá Debrecent az ország múzeumai között.

 

 

Az 1930-ban megnyílt, Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján, Debrecen városának áldozatvállalásával felépített Déri Múzeumot megálmodói kultúrpalotának szánták, olyan helynek, ahol ember és kultúra találkozik. Utódaik feladata, hogy gondoskodjanak róla, ez a találkozás egyszerre legyen ismeretszerzés és mindig megújuló, felejthetetlen élmény.

A Déri-gyűjteményt megnyitásától egészen 2010-ig csodálhatta meg a közönség, ekkor azonban az épület korszerűsítése miatt a múzeum állandó kiállításai bezártak. Helyükön – a város páratlan támogatásának köszönhetően – 2015 végén egészen új tárlatok nyíltak. A gyűjtemény eddig sosem látott tárgyai kivételes látványvilággal jelennek meg a hatalmas terekben. Az érdeklődők barangolhatnak a föld alatti Debrecenben, sétálhatnak a Nagyerdő fái között, ellátogathatnak egy korabeli szamuráj udvarházba, de megismerhetik a „Csillagos ég lakóit” is. Az ősi kultúrák bemutatását a legmodernebb technika segíti.

Két emeleten húsznál is több tárlat nyűgözi le majd a Déri Múzeum látogatóit, az átalakításoknak köszönhetően immár több mint kétezer négyzetméteren.

 

 

Állandó élmények a maradandóság városában

A Déri-gyűjteményt bemutató új tárlatok megnyitása nagy ívű vállalkozás végére tesz pontot. A folyamat a Debreceni Irodalom Háza állandó kiállításának megnyitásával kezdődött. Az Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából című kiállításban a városunkhoz kötődő író- és költőfejedelmek életét ismerheti meg jobban a látogató.

A következő, régóta várt esemény a felújított Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum átadása volt, a névadó újrarendezett, állandó emlékkiállításával. A Déri Múzeum ezt követően nyitotta meg legújabb tagintézménye, a MODEM monumentális tereit, végül most kitárulnak a látogatók előtt a Déri-gyűjtemény sokáig hiányolt látnivalóinak kapui is.

Az pedig napjainkban nem pusztán örömteli, de meglepő tény is, hogy bár a kiállítóhelyeken mind több látni- és felfedeznivaló várja az érkezőket, továbbra is a korábbi árakon barangolhatják be a Déri Múzeum és tagintézményeinek valamennyi helyiségét.

Jöjjenek tehát, vegyék birtokba mindezt – látogassanak el hozzánk, és térjenek vissza újra és újra a Déri Múzeumba!

(s)

Kapcsolódó cikkek:
A Déri Múzeumba olvad a Modem!
...az az igazi kiállítás, amikor egy új minőség létrejön...
Elkészült a Déri Múzeum felújítása

Cimkék:
Déri Frigyes, állandó kiállítás

    Muzeumok.hu Rss betöltése...