©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

(Illúzió) Enteriőr

A Petőfi Irodalmi Múzeum mától látható kiállítása múlt és jelen különös párbeszédét ígéri egy olyan múzeumi térben, ahol válogatott írói relikviák és kortárs képzőművészek/ékszerkészítők munkái közösen alkotják az Enteriőrt.

Szeretjük-e azt, ha vannak illúzióink? – kérdezi Füst Milán. A látogató a tárlat szemlélése közben mérlegelheti, hogy egyetért-e az íróval, aki szerint illúzióinkat féltve őrizzük, nehogy a valóság tönkretehesse azokat.

A relikvia erős tárgy. Erősebbnek kell lennie nálunk, hogy fogva tarthasson legbensőbb lényegével: hogy nem tanúsított ellenállást azzal szemben, akire vall. Olyan tárgy, amely többnyire belemerült a hasznosságába, elveszett a tulajdonságaiban, föloldódott a hétköznapi cselekvések szolgálatába szegődött észlelésben – és most kitartóan szemben áll: Fotel. Szekrény. Asztal. Ágy. Tintatartó. 
Előttünk marad, hogy megidézhesse azokat a vonatkozásokat, amelyekben valaha eltűnt. Többé nem eshet a kezünk ügyébe – különben nem adhatná magát úgy, ahogyan Ignotus vagy Ady vagy Déry keze ügyébe esett. Konokul jelen kell lennie, hogy úgy mutatkozhasson meg, mint amit valaha elnyelt a funkciója, és érzéki minőségei fölszívódtak a mindent kitudó pillantásban – annak pillantásában, akire vall.
De vallathatók-e még a relikviák, ha a különböző hagyatékok elvegyülnek egymással, és e kontaminációból meghitt elevenséget szimuláló, tágas enteriőr kerekedik? 
Tágas? Vagy egészen léptéket vesztett? Bensőségesen eleven? Vagy személytelenül vitális?

Üres terekkel felöntött, intim illúzió, amelybe kortárs művek lopják be magukat, és eljátsszák nekünk, hogy hétköznapi cselekvéseink utalás-összefüggéseibe illeszthetők. Színre viszik használhatóságukat, majd felfüggesztik a hasznosságot. Beledermednek a sémájukba, és újra elszabadulnak. Visszahúzódnak a tulajdonságaikba, és újra áramlani kezdenek. Túlfutnak az alakjukon, nyomként, példázatként kínálkoznak, végül fölmondják a látást tagoló távolságokat. – Az enteriőr tiszta, derűs ellenszegüléssé válik; az „ideális kanna” sem tesz egyebet: előadja a valaha volt legsűrűbb sárga színt.

Belakhatjuk ezt a teret? Vagy kegyelettel őrzött dolgokká válunk a kegyelettel őrzött dolgok közt? Forczek Ákos

Kiállító művészek:
Brückner János
Gisberth Stach
Lőrincz Réka
RobOtto-Szabó Ottó
Ted Noten
Tothmartonemil

A kiállítás kurátora: Bencze Péter

A tárlat, Ted Noten, világhírű holland designer / konceptuális művész első magyarországi bemutatkozása. A sztár tervező előadását április 20-án hallhatja közönség a PIM Dísztermében az Everybody Needs Art szervezésében.

Mnemonika [mackó (Rába György), Gyermekkorom /2015,akril vásznon,53x45 cm/(Brückner János)]

„Nyugtalanítóan laza rémálom gyötör: semmit sem érek az emlékeim nélkül. Túl nagy a rakás, túl sok minden gyűlt föl a világnak eme emlékeny sarkában: költők sorai, szeretők illata, konvenciók fogságában sínylődő apák, az újra meg újra szárbaszökkenő remény, és egy görcsösen zokogó játékmackó, amely különccé és kívülállóvá tett végülis. Varázslóvá, akinek kezében szertefoszlik a ráció, aki összekeveri a tereket és kifoszt minden igeidőt, hogy átalakulhassanak, hogy felhevülhessenek, hogy fölszakadhassanak a valóság síkjai.”

Részlet Magolcsay Nagy Gábor, Every home is wired c. művéből, amelyet a kiállításon bemutatott műtárgyak és relikviák csoportosításai ihlettek.