©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Folytonosság

2016. május 13 – 17 között, csak néhány napig látogatható Végh Júlia „Folytonosság” című kiállítása a GREGERSEN ART POINT-ban (Bp. Lónyay utca 31.). Igazi friss hétvégi program.

Valószínűleg mindegyikünk bújt már át ehhez hasonló piros-fehér csíkos szalagon, akkor is, ha esetleg kicsit veszélyes volt. Mert sietett, mert egyszerűbb volt, vagy mert már szinte észre sem vette. Elszakított szalagot szintén mindannyian láthattunk már élettelenül heverni a földön, szemétnek álcázva magát a fűben, vagy éppen a széltől megemelve lobogni, akár egy groteszk, szemtelen kis zászló. Érdekes módon ez utóbbi, funkciójától megfosztott állapotában sokkal figyelemfelkeltőbbek tudnak lenni az egyébként néha minden logika nélkül elhelyezett kordonok, ahogy erre Végh Júlia műveiben is láthatunk példát.

Az elhelyezett, a megkötött, a megkonstruált könnyebben válik egyben megszokottá is, akár van értelme, akár nincs, akár alkalmazkodunk hozzá, akár nem. Azonban a megkonstruált és a megszokott az, amiben gyakran nem is akarunk értelmet keresni, mindennapi életünk folyamatosságában egyszerűbbnek érezzük, hogy alkalmazkodjunk az esetleg értelmetlenhez is.

Jó példa erre az igénytelenül, sajátos alakzatban, helyeken és mennyiségben elhelyezett szalagkordon, és szintén jó példa erre az igénytelenül, sajátos és önkényes megítélések alapján meghozott döntések elfogadása. Az olyan döntéseké, melyeket rajtunk kívülálló autoritások hoznak, és amelyek olyan logikával hálózzák be folyamatosan hétköznapjainkat fejünk felett, mint a kukákra és bokrokra tekert szalagok.

A Budapest Galériában hétvégéig látható Akkumulátor című kiállításon Elekes Károly képsorozatának főszereplője a 18-as szám, az alkotó szinte megszállottan fotózott minden 18-at szerepeltető felületet. Először csak véletlenül figyelt fel az egyre többször előforduló számra, végül szándékosan kereste mindenhol. „A kordonszalag pedig hirtelen mindenütt ott volt. Úgy éreztem behálózza az egész várost” – állítja Végh Júlia arról a folyamatról, ami a térben látható műveket inspirálta. Látható, hogy elég behelyettesíteni a kordonszalagot bármely minket érintő kérdéssel, és megindul bennünk saját folyamatosságunk. Egy olyan folyamatosság, amely paradox módon folyamatosan változik attól függően, hogy mi felé nyitunk. Közhelyes, de napjainkban nem elhanyagolható, hogy mi felé nyit egy állam polgára. Kinyitjuk-e a szemünket, ha két kamasz halálra ver egy gólyát, nyitva tartjuk-e, ha már megint habonyozást látunk, és ránézünk-e egy holnapután elhervadó virágcsokorra?

Végh Júlia műveiben a kordonszalag fizikai valójában van jelen, és funkcióját tekintve sem tér el sokban a köztereken láthatóaktól. Szerepe egyrészt a figyelemfelkeltés és a láthatóvá tétel: megmutatja nekünk a különbséget érték és érték, szalag és szalag, tér és tér között. És szerepe másrészt a felhívás döntés meghozatalára: át akarunk-e bújni a szalag alatt akkor is, ha veszélyes, csak azért, mert egyszerűbb, vagy akkor sem fogunk, ha ottlétének nincs semmiféle értelme, logikája és haszna?