A forradalom titkos művészete
1956
A Magyar Nemzeti Múzeum Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című új időszaki kiállítása rendkívül jelentős mérföldkőnek ígérkezik az 1956-ra vonatkozó képzőművészeti alkotások megismertetésében.
| Magyar Múzeumok Online |
2016-06-28 08:56 |
A Nemzeti Múzeum néhány esztendeje az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó csodálatos, több száz darabos (főként grafikai) gyűjteménnyel gazdagodott. Mai tudásuk szerint az 1956-hoz kapcsolódó művészeti anyag összességében eléri a másfél ezres számot. Ennek a hatalmas anyagnak a Nemzeti Múzeumban őrzött részéből, illetve a más közgyűjteményekben, valamint magángyűjtőknél fellelhető alkotások legjelesebb darabjaiból áll össze a több mint 700 m2-en, mintegy háromszáz műtárgyból álló kiállítás (az egyszerű ceruzás-golyóstollas vázlatoktól a mívesebb tusrajzokon át az egészen kiváló szitanyomatok, linómetszetek, akvarell-és olajfestmények, kisplasztikák, érem és verőtöve, emlékműterv és -makett, továbbá a mindezeket megerősítő fénykép, kordokumentum, transzparens, grafitti és használati tárgy), amellyel a forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelegnek, a sorsfordító események 60. évfordulója alkalmából.
A kiállítás rejtélyes címe kisebb magyarázatra szorul. A forradalom művészete az eufória napjaiban ugyan újra megélhette az évtizedes diktatúra után kérészéletű szabadságát, ám a bukást követő időszakban, a megtorlás éveiben, majd egészen a rendszerváltásig az ’56-ban készült rajzok, festmények létét alkotóik titokban tartották, azokat elrejtették, ám megsemmisíteni nem akarták azokat.
A Sztálin szobor keze
A sorsdöntő napok hevületében majd a későbbi hosszú évtizedek hallgatásának ihletésében született képzőművészeti alkotások a forradalom vizuális lenyomatai, legfontosabb eseményeinek, színhelyeinek, híres és névtelen szereplőinek kordokumentumai.
Az egyik legszebb és legértékesebb bemutatásra váró kollekció (magángyűjtő kölcsönözte a múzeum számára) Amberg József anyaga, amely egészen elképesztő minőségben dokumentálja a súlyos harcok sújtotta Józsefváros utcáit, épületeit. Amberg nagyszerű ceruzarajzokat készített a helyszíneken, október végétől egészen december elejéig dolgozott, majd a grafikák után otthonában készített élethű akvarelleket. Ezzel munkáinak nem csupán művészeti, de történeti értéke is jelentős.
Különösen érdekes hozadéka a tárlatnak, hogy akkor sok fiatal képzőművész (hallgató) fényképezőgéppel járta a várost, s az el nem kobzott, külföldre menekített felvételeik mellé mintegy 20 olyan alkotást lehetett társítani, melyek témája, helyszíne, nézőpontja megegyezik, tehát egymást felerősítő kordokumentumokat sikerül így párba állítva bemutatni. A mondhatni kronológiailag is a legelsők közül való, egyben a legemblematikusabb alkotás Pleidell József festőművész, műszaki egyetemi rajzoktató „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!...” feliratú linómetszete, mely a Petőfi téri tízezrek október 23. estéjén esküre emelt kezének ihletéséből táplálkozik, s ekként válik egy magasztos pillanat dokumentum-erejű képzőművészeti lenyomatává – egyúttal az 1848-as forradalom és szabadságharc rangsorába emelve a bekövetkezett eseményeket… Borsos, Szántó és Amberg mellett több művész, többek között Marosán Gyula, Nagy Éva, Kusztos Endre, valamint Ambrus Győző is sorozatot készített a forradalmi eseményekről, a tüntetések napjáról egészen a menekülés, az ausztriai menekülttáborok mindennapjaiig.
A későbbi években, de még a Kádár-korszakban készült, a forradalomhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotások többsége is rejtve maradt, alkotóik nem publikálták, vagy ha publikussá is tették azokat, a címadásban legfeljebb utalást tettek művük valódi jelentéstartamára. Sok esetben azonban maga a kapcsolat is csupán jelekben, kétértelmű utalásokban jelentkezett. A kiállítást eme gondolati egység köré fűzzük fel.
A külföldön, Argentínában alkotó világhírű grafikus, Szalay László annak ellenére készített megrázó erejű sorozatot a forradalom idején, illetve közvetlenül annak bukása után, hogy jómaga csupán a hírekből értesülhetett az események alakulásáról. Tőle 11 nagyszerű grafika látható, amely alkotások három közgyűjteményből érkeztek a múzeumba.
Három jelentős külföldi, 1956-hoz kapcsolódó alkotás is szerepel a tárlaton: egy Chagall és két Kokoschka litográfia. A Chagall-kép eredetiben, Kokoschka két remekművét másolatban láthatja a nagyközönség.
A tárlat kronologikusan/tematikusan halad, az alkotókat is egy egységben tartva. Az első terem a forradalom első napjait idézi a Kossuth téri vérengzésekig, kiemelve a Sztálin-szobor ledöntését. A második terem még a pozitív, remények helyszíne, még dúlnak a harcok, de úgy tűnik, hogy minden jóra fordul, ám az emberek érzik, hogy minden egyre nehezebb. A terem végén már megjelenik az emigráció, a menekülés szimbóluma.
A megtorlás időszakát jelzi a harmadik egység, átnyúlik 1957-be, majd egy kulcslyukon keresztül eljutunk a Kádár-korszak 60-as éveibe, a terem közepén, egy sakktáblán Kádár János dolgozószobájába.
Az utolsó terem már ’56-ra adott reflexió egészen a 90-es évekig, Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetését idézve meg kiállítási körülményei között. A záró részben az 50. évfordulóra – lengyel és magyar plakátművészek összefogásából – született legszebb grafikai alkotások láthatók.
A Magyar Nemzeti Múzeum legemblematikusabb műtárgyai közül erre a kiállításra kiemelték az Állandó Történeti Kiállítás 20. századi részéből a ledöntött Sztálin-szobor kezét, amelynek érdekessége, hogy a szobor e darabját Pécsi Sándor, a híres színész kapta meg a szobordöntőktől. A színész, amikor megtudta, hogy darabolják a szobrot, autójával a helyszínre sietett és megkérte a forradalmárokat, hogy adjanak neki egy darabot. Minden bizonnyal ismertsége miatt egy egész kézfejet kapott, az utókor szerencséjére, hiszen ez a legnagyobb, egyben maradt ismert rész a szoborból. Pécsi a kertjében őrizte éveken át, ám halála után a család elásta a kertben. 1986-ban került elő, akkor vásárolta meg a múzeum.
Kifejezetten erre a kiállításra – most láthatja a nagyközönség – hozták ki raktárból az ún. Rákosi-címer egy, az 1956-os események alatt megrongált darabját is.
A totális látványinstallációba megálmodott kiállítás szimbólumrendszere erősíti a kiállítás üzenetét, átható ereje a kiállítás végére csúcsosodik ki, az égnek meredő vörös dárdákkal, cölöpökkel.
1956 szelleme és a szabadság ereje ma is ép oly aktuális, a 60. évfordulóra történő megemlékezésben a Magyar Nemzeti Múzeum kiemelkedő jelentőségű ezzel a nagyszabású időszaki kiállításával.
A kiállított alkotások készítői: Amberg József, Baranyay András, Bényi Árpád, Bíró Lajos, Borsos Miklós, Darvas Árpád, Dede Ernő, Deim Pál, Ferenczi Béni, Haraszti István, Jakovits József, Kondor Béla, Papp Oszkár, Szőnyi István, Tóth Sándor, Veress Pál. A nyugati világ művészei: Marc Chagall, Jean Cocteau, Oskar Kokoschka, valamint az emigrációsok: Ambrus Győző, Balogh Zoltán, Dávid Kiss Mária, Lux Antal, Marosán Gyula, Nagy Éva, Pázmándy István, Rapaich Richárd, Szalay Lajos.
Az Arany János-szobor mellett látható az a T34-es harckocsi, amely 5 hónapon keresztül áll majd a Múzeumkertben. A harckocsit a Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól kölcsönözték, szállítását a Magyar Honvédség szentendrei Altiszti Akadémiája intézte, maga a szállítás nagy körültekintést igényelt, nehéz, túlméretes, harci járműhöz való logisztikát kívánt.
Az '56-os forradalom alatt a Múzeumkertben harcok dúltak, orosz tankok álltak itt, kerítés nem volt, romos volt a kert és maga az épület is, amely több helyen ki is égett. A Magyar Nemzeti Múzeum ennek is emléket állít a T34-es harckocsi Múzeumkertben történő elhelyezésével a kiállítás időtartama alatt.
A kiállítás az 1956-os Emlékbizottság jóvoltából valósult meg.
A kiállítás kurátorai: Gál Vilmos, történész-főmuzeológus és Ihász István, történész-főmuzeológus.
Kölcsönző intézmények: Szent István Király Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Balassi Bálint Múzeum, Herman Ottó Múzeum, BTM Kiscelli Múzeum.
REJT/JEL/KÉPEK’56 – A FORRADALOM TITKOS MŰVÉSZETE Magyar Nemzeti Múzeum 2016. június 23. – 2016. november 15.
