Széthulló világ

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

Április 20-án 18 órakor új kiállítás nyílik az OSA Archívumban. Középpontban a militáns esztétikát megteremtő filmművészet.

Cikk küldése

e-mail:

A Széthulló világ c. kiállítás afrikai, ázsiai, európai és észak-amerikai művészek, filmesek és alkotócsoportok műveit mutatja be. A filmeket, fotókat, propagandaanyagokat és public art műveket felvonultató tárlat interdiszciplináris megközelítésben vizsgálja az Afrika és a Szovjetunió, illetve a földrész és a többi szocialista ország közötti kapcsolatokat.

A kiállítás Chinua Achebe 1958-ban megjelent, mára klasszikussá vált posztkolonialista regényétől kölcsönözte címét. A művet a hagyományos közösségeket felszámoló gyarmatvilágról szóló angol nyelvű afrikai regény archetípusának tartják. A regény felvetéseit kiindulópontként használva kiállításunk azt járja körül, hogy a hidegháború végén, a Szovjetunió és a keleti blokk összeomlásával együtt hogyan foszlott szét ez az utópisztikus, ideologikus világkép is.

A kiállított történelmi és kortárs alkotások az afrikai nemzeteknek a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő geopolitikai és kulturális kapcsolatára reflektálnak. Ezek a viszonyok elsősorban a XX. század második felében alakultak ki, amikor a posztkolonialista hatalmi harcokba bonyolódott feleket mind a Kelet, mind a Nyugat igyekezett a maga oldalára állítani. A Szovjetunió, Jugoszlávia, Kuba és a Német Demokratikus Köztársaság Mozambik és Angola kormányainak ajánlotta fel segítségét, s a közvetett befolyásszerzés céljából oktatási ösztöndíjakat osztogatott.

Az afrikai országok és a szocialista blokk közötti kapcsolatok a XX. és a XXI. században is megjelennek: a rasszok közti barátság és együttműködés korai szovjet utópiáitól, vagy a hidegháború csúcsán a függetlenségi küzdelmeket burkoltan befolyásoló akcióktól az afrikai függetlenségi mozgalmak ma is zajló eseményeiig.

A kiállítás a londoni Calvert 22 Galériában 2013 és 2015 között zajló Szocialista barátság c. projekt folytatása. A kutatás az antikolonialista felszabadítási harcot folytató országok kommunista kádereinek képzésére szánt szovjet oktatási ösztöndíjak rendszerét vizsgálta. A felszabadulás után az El-nem Kötelezettek Mozgalmában résztvevő Mozambikkal, Ghánával, Etiópiával és Angolával kiváltképp erősek voltak a politikai kapcsolatok. A kutatás Burt Ceasearnak a BBC Radio 4 számára 2009-ben készített Black Students in Red Russia c. műsorával indult, amely meghallgatható a galériában.

A Széthulló világ c. kiállítás középpontjában a militáns esztétikát megteremtő filmművészet áll. A mozi megjeleníti a gyarmatosító hatalmaktól független jövőt, s összeköti az afrikai kontinenst a fejlődő országokkal és a kommunista világgal.

Angola Portugáliától való elszakadása után, 1975-ben kirobbant polgárháborújába többek között a Szovjetunió, Kuba és az Amerikai Egyesült Államok is beavatkozott. Céljuk az volt, hogy a frissen függetlenné vált országban befolyást szerezzenek különféle rivális politikai frakciók oldalán. A Luandában, Angola fővárosában, és Lisszabonban élő és alkotó Kiluanji Kia Henda két fotósorozata a hidegháború idején Angolának nyújtott kubai és szovjet segítséget dokumentálja.

Jo Ractliffe dél-afrikai fotós fekete-fehér képei szintén a mai Angolát mutatják be, ugyanakkor reflektálnak az ország közelmúltjának történelmére is. Ractliffe a polgárháború befejezése után öt évvel, 2007-ben járt először Angolában. A kiállításon látható, a Terreno Ocupado (2007–2008) és As Terras do Fim do Mundo (2009–2010) sorozatokból való három munkája a mai Luandát, és a háború által elpusztított területeket (például az Angola és Dél-Afrika között 1966-tól 1989-ig zajló „határháborút”) mutatja be. A hármasoltár-szerű falfestmény-fotók az angolai polgárháborúban kulcsszerepet játszó három vezetőt, Fidel Castrót, Leonyid Brezsnyevet, és Angola első elnökét, Agostinho Netót ábrázolják.

Filipa César Conakry (2012–2013) című, a berlini Haus der Kulturen der Welt-ben forgatott 16 mm-es filmje egy guineai archívumban talált filmtekercsből indul ki. Az archív filmfelvételen Amílcar Cabral, az afrikai függetlenségi mozgalmak emblematikus vezéralakja egy Conakry-ban, Guinea fővárosában, a Palais du Peuple-ben 1972-ben rendezett kiállításhoz kapcsolódva számolt be a portugál uralom elleni háborúról. Filipa César ezt a történetet meséli újra, és saját filmjének forgatásra elhívta Grada Kilomba portugál írót és Diana McCarty amerikai rádiós aktivistát, hogy mondják el gondolataikat a képekről és a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményekről.

A moszkvai születésű, jelenleg New Yorkban élő Yevgeniy Fiks által összegyűjtött, és a kiállításon digitális képsorozatként kivetített The Wayland Rudd Archive azt vizsgálja, hogy milyen módon jelentek meg az afrikaiak és az afro-amerikaiak a szovjet vizuális kultúrában. Az archívum több mint 200, az 1920-as és az 1980-as évek között keletkezett szovjet képből (festményekből, filmstillekből, poszterekből, grafikákból) áll. Wayland Rudd amerikai színész volt, aki 1932-ben a Szovjetunióban telepedett le, s ottani húszéves karrierje során számos filmben, színdarabban és előadásban játszott. Noha a The Wayland Rudd Archive-ban található képek közül csak kevésen látható maga Wayland Rudd, a projekt az afro-amerikai színész tiszteletére kapta a nevét, hogy az ő személyes történetén keresztül tanulmányozhassuk a faji kérdés és a kommunizmus XX. századi, amerikai-szovjet narratívában megjelenő komplex egymásra hatását.

Armin Linke, Doreen Mende és Milica Tomić Travelling Communiqué című közös projektje a politikai barátság fogalmát járja körül. A kiindulópont az az 1200 darabos fényképgyűjtemény, amely az El-nem Kötelezettek Mozgalmának első, 1961-ben Belgrádban tartott kongresszusán készült. Az imperializmus és kolonializmus ellen harcoló afrikai, ázsiai, európai és latin-amerikai országok 25 küldötte közös üzenetben fordult a világhoz. Ekkor a Mozgalmat úgy is lehetett értelmezni, mint a szovjet és amerikai befolyásolási övezethez felnövő harmadik erőt, amely a kétpólusú világrendet akarta megtörni egy harmadik hatalmi blokk létrehozása nélkül.

A filmes Alexander Markov Szentpétervárott játszódó Our Africa (2016) című filmje az Orosz Állami Film- és Fotóarchívumból vett filmrészletekkel mutatja be azt a mechanizmust, amely a „dicsőséges szocializmus” afrikai kontinensen való terjedését dokumentálni hivatott szovjet propagandafilm-gyártás mögött működött. A projekt része Markov egész estés, jelenleg poszt-produkciós fázisban lévő dokumentumfilmjének.

A Belgrádban alkotó Milica Tomić új munkája, On Labudovic: Cinema, School and War of Independence (2014-2016), Stevan Labudović fotós és filmes munkásságán keresztül a kollaboráció ésa politikai bizalom logikáját vizsgálja. Labudović 17 évesen, a II. világháborúban partizán faliújságokat gyártott. 1959-ben a Jugoszláv Központi Filmhíradó Stúdió Algériába küldte, hogy segítse az 1954 és 1962 között zajló algériai háborúban a gyarmatosítók elleni küzdelmet. Labudović közel három évet töltött algériai partizánok között, egyik kezében kamerát, a másikban fegyvert hordozva. A fronton harcoló partizánok számára filmes és fotós iskolát is létrehozott.

A Londonban dolgozó Isaac Julien itt bemutatott mindkét munkája a Fantôme Afrique (2005) című mozgóképes installáció részeként készült, amely filmes és építészeti utalásokat kutat az Afrika filmes központjaként számontartott Ouagadougou városában, és állítja ezeket szembe Burkina Faso sivár pusztaságaival és elmaradott falvaival. A világbanki előírásokkal szembemenve a forradalmi vezető, Thomas Sankara irányításával Burkina Faso a kreatív iparra alapozott gazdaságot épített ki. Az országban elsősorban filmeket és televíziós műsorokat gyártanak, továbbá itt rendezik kétévente a szubszaharai Afrika legnagyobb filmfesztiválját is. Julien Cinema Cinema-ja Ouagadougou egyik szabadtéri moziját mutatja be. A kamera és a vetítőgép mechanikus elemeinek emlékművet állító Place des Cinéastes pedig Burkina Faso fővárosának egyik körforgalmát díszíti.

A mozambiki Maputóban született, Dél-Afrikában felnőtt és jelenleg Lisszabonban dolgozó Ângela Ferreira szobraihoz készült három makettet a közönség most láthatja először együtt. Az alkotások a Mozambikban dolgozó Jean Rouch francia filmművész és etnográfus filmes szemináriumai előtt tisztelegnek. Rouch és csapata 1976-ban, a mozambiki függetlenségi nyilatkozat kihirdetése után egy évvel érkezett Maputóba, azzal a feladattal, hogy egy szuper 8-as filmes kurzust vezessen az Eduardo Mondlane Egyetemen, illetve több vidéki közösségben. Ennek során Rouch kísérleteket végezhetett a szuper 8-as filmmel. A Study for Monument to Jean Rouch’s Super 8 film workshops in Mozambique (2011-2012) részét képező fotókat Françoise Foucault készítette, dokumentálva a mozambiki szuper 8-as filmes kurzus munkafolyamatát és a különféle forgatási és vetítési helyszíneit.

A kubai születésű, Vancouverben alkotó Tonel installációja a Szovjetunió és Kuba kapcsolatának történetére reflektál az űrverseny – valós és elképzelt – szemszögéből. A tárlóban kiállított tárgyak állítólagosan a “Bajkonur hősei” elnevezésű nemzetközi (kubai, szovjet, német és amerikai) űrkutató programban résztvevők tulajdonában voltak. A tárgyak mellett a művész Dispatches from the War Zone (2009–2014) című könyvének lapjai láthatók, amelyhez a zenét Bob Turner vancouveri zenésszel közösen készítette. Az installációhoz három bekeretezett rajz is tartozik.

A dél-koreai Onejoon Che több éve dolgozik az Észak-Korea által Afrikában épített emlékművekkel és építményekkel kapcsolatos projektjén. A Mansudae Master Class (2015) a két ország közötti katonai, gazdasági és geopolitikai összefüggéseket kutatja, amelynek eredményét a művész egy nagyfilmen, fényképeken és installációval is bemutatja. A Kim Ir Szen parancsára 1959-ben létrehozott Mansudae Art Studio központi szerepet játszik Észak-Korea arculatának kialakításában: itt készülnek a Kedves Vezető szobrai és portréi. 1974-ben ez a stúdió emelte Etiópiában a Tiglachin Emlékművet, ezen kívül középületeket és emlékműveket adományozott több afrikai országnak, így Madagaszkárnak, Togónak és Guineának is. 2010-ben a Mansudae Overseas Projects újra a figyelem középpontjába került, amikor Dakarban, Szenegál fővárosában átadták az Afrikai Újjászületés Emlékművét.

Paulo Kapela munkái saját belső univerzumát vetítik elénk, amelyben a bantu filozófia, a katolicizmus, a rasztafariánus mozgalom és a szocialista ikonográfia keveredik a helyi kultuszokkal. A különböző méretű festmények és kollázsok nemzetközi médiaszemélyiségeket ábrázolnak. Az egyik képen Angola jelenlegi elnöke, José Eduardo szerepel az egyik első elnök, Agostinho Neto mellett. Mind az ábrázolásmód, például Deolinda Rodrigues vagy Hoji-ya-Henda portréja, mind a szocialista jelképek – a vörös csillag, vagy a szocialista Angola nemzeti jelképeiként ismert machete és kapa – használatában egyértelmű a szocialista ikonográfiai utalás.

Tshibumba Kanda-Matulu kongói festőművész az ország életének fontos eseményeit és alakjait örökíti meg. Kongó 1960-as függetlenné válásakor a szocialista politikai irányt képviselő Patrice Lumumba híres beszédében élesen elítélte a gyarmatosítást. Lumumba kormányzása mindössze 10 hétig tartott. Belga segítséggel Joseph Mobutu tábornok vette át a hatalmat, Lumumbát letartóztatták, és tisztázatlan körülmények között kivégezték.

Kiállító művészek

Burt Caesar, Filipa César, Onejoon Che, Ângela Ferreira, Yevgeniy Fiks, Isaac Julien, Alexander Markov, Jo Ractliffe, Kiluanji Kia Henda, Tshibumba Kanda-Matulu, Paulo Kapela, Milica Tomić, Tonel, Travelling Communiqué

Kurátor: Mark Nash

Kutatási és Kurátorasszisztens: Nadine Siegert

Projektmenedzser: Will Strong (London), Nadine Siegert (Bayreuth), Paula Nascimento és João G. Rapazote (Lisszabon), Székely Katalin (Budapest)

Megnyitó: 2017. április 20., 18:00
A kiállítást megnyitja:
Mink András, a Blinken OSA Archívum kutatóprofesszora
Mark Nash, kurátor, filmtörténész és filmrendező Dr.Nadine Siegert, az Iwalewahaus, University of Bayreuth igazgatóhelyettese

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum
1051 Budapest, Arany János utca 32.
Teljes program: www.osaarchivum.org