©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Dubaj legújabb múzeuma: hét vezér a sivatgaban

Januárban nyílt meg Dubaj legújabb múzeuma. Az Egyesült Arab Emírségek születését bemutató intézményben nem a méret a lényeg!

Első pillanatra ragadozó halnak tűnik az Etihad Múzeum, amely Jumeirah Beach „szegényesebb” végét zárja. Csak ha jobban szemügyre vesszük a torontói Moriyama & Teshima[1]által tervezett épületet, akkor tűnik fel, hogy formája inkább egy félbe hajló papírlapot idéz. Ahhoz pedig a környező magasházakról kell lepillantanunk, hogy észrevegyük, a múzeum sziluettje egy óriási töltőtollat mintáz. Etihad mérete csak látszólag szerény, a parkolóházzal és irodákkal megspékelt komplexum 25 ezer négyzetméteres hasznosítható területet foglal magában, ahol egy dinamikus 21. századi múzeumot fedezhet fel a látogató, amely az Emírségek alapításának történetét dolgozza fel.

Az arab Ópusztaszer

A magyar látogatók óhatatlanul Ópusztaszerrel, valamint a "hét vezérrel" vonnak párhuzamot, amikor megismerik az intézményt. Itt azonban nem legendákra épült a múzeum! Az Union House vagy Dar Al Etihad az Egyesült Arab Emírségek több mint szimbolikus helyszíne. A 123 méteres zászló alatt található az az épület, ahol 1971-ben a térség legsikeresebb államalakulata megszületett. A sivatagi éghajlatú terület lakói a 20. század második feléig mindennapi küzdelmet vívtak az elviselhető életkörülményekért. A gyöngyhalászat, a kereskedelem, a halászat, a hajóépítés és az oázisok mezőgazdasága kevesek számára jelentett biztos megélhetést az Arab-félszigeten. Ugyanakkor a zord körülmények rákényszerítették a helyieket, hogy képessé váljanak egy-egy cél érdekében együttműködni. Ez teljesedett ki, miután 1958 követően Abu-Dzabi, majd Dubaj területén és a környező emírségekben sorra tárták fel a kőolajmezőket. A terület felett „védnökséget” gyakorló Egyesült Királyság egyre inkább háttérbe szorult az amerikai olajvállalatokkal szemben. A magukat sebezhetőnek érző emirátusok sejkjei először megalakították a Szerződéses Államok Tanácsát, majd miután a britek felszámolták az évtizedes múltra visszatekintő szerződéses viszonyt, kilenc állam megalakította az Arab Emirátusok Unióját. Az alapszabályok megállapítása azonban meghaladta kompromisszumkészségüket. 1971-ben Bahrein és Katar függetlenné vált. Végül mielőtt hasonlóan függetlenné váltak volna, Abu-Dzabi és Dubaj uralkodói úgy döntöttek, hogy közös alkotmányt dolgoznak ki, amelyhez 1971 decemberében a többi négy emírség – Sharjah, Fujairah, Ajman és Umm al-Qaiwain, néhány hónappal később Ras al-Khaimah - vezetője is csatlakozott. Az így létrejött szövetségi abszolút választó monarchia államfője hagyományosan Abu-Dzabi uralkodója, miniszterelnökét pedig Dubajé adja.

A város mint installáció

Az Etihad Múzeum ennek, az egész térség fejlődését megalapozó aktusnak állít emléket. A központ azonban nem csupán emlékhely. A legendássá vált Union House mellett olyan múzeum és látogatóközpont jött létre, amely nem visszatekint a múltba, hanem épp ellenkezőleg: arra világít rá, milyen folyamatok alapozták meg a sikeres jelent.

A városi tér beépül a belső térbe. A fogadócsarnok hatalmas tereiből az üvegfalakon kitekintve Dubaj felhőkarcolóinak parádés sorát láthatjuk, amely a város lüktető gazdasági életének és szemléletének erőteljes metaforája. A panoráma alatti hatalmas nézőtéren leülve csodálatos kalligrafikus írással nézhetünk farkasszemet. A történelem színpadára az államszerződés első szavai kerültek, érzékeltetve hogy a környező városban, az emirátusban, az államban tapasztalható jólét alapja az az egyezség, amelyet a hét emír több mint 40 éve megkötött. Ennek tükrében másként látszik Dubaj monumentalitása is. A Burdzs Kalifa a pazarlás, a luxus helyett olyan jelként hat, amely azt sugallja: csak a béke és az együttműködés képes arra, hogy az égbe törjünk.

Vs. arab múzeumok

A kiállítás kurátori koncepciója, a bemutatás módja gyökeresen eltér Dubaj és a többi emírség történeti témákkal foglalkozó múzeumaitól. A főleg klasszikus régészeti és néprajzi anyagot felvonultató kiállítások általában életképeket mutatnak be, sok bennük a kipróbálható elem. Az óvárosban egy várhoz kapcsolódva található a Dubai Museum, amely fotók, hangeffektek és rendkívül érzékletes enteriőrök során keresztül ábrázolja a város és a környék múltját, letűnt életmódját. Az elsötétített bazársoron a látogató sokszor nem tudja, hogy a mellette álló figura a kiállításhoz tartozó bábu vagy épp egy másik nézelődő. A gyöngyhalászok életét bemutató térben a tenger alá jutunk, ahol alulról nézhetjük a hajót és a halászok lábát, miközben a tengerfenéken testközelből láthatjuk, milyen eszközökkel nyitották ki a kagylókat, hogyan gyűjtötték a gyöngyöket a régi dubajiak.

Az Ománi-öböl partján húzódó kikötőváros, Fujairah múzeumában nemcsak kipróbálhatjuk a hagyományos pálmabútorokat, berendezett szobát nézhetünk meg, hanem a víznyerés, vízgazdálkodás módjait bemutató egységben még egy installációnak álcázott szobaszökőkút is érzékelteti, mekkora kincs a víz. A kiállítás rendezői végtelenül türelmesek azokkal szemben, akik nem ismerik a helyi hagyományokat: rendkívüli találékonysággal avatják be például a női-férfi toalett rejtelmeibe a látogatót. A burka-típusok, a női arcot elfedő módszerek például a legtöbb helyen kipróbálhatók, így az Abu-Dzabi keleti felében húzódó oázisvároska, Al Ain múzeumában is. Ezekben a múzeumokban az állandó kiállítások nem újak, sokszor az alapítással egyidősek. A kiállítások elején található összefoglalók alapján még arra is gondolhatunk, hogy a multimédiás csodák helyett fontosabb, hogy az adott intézmény már a hetvenes, nyolcvanas években létrejött. Szinte hihetetlen, hogy Abu-Dzabi uralkodójának szülővárosában, a már említett Al Ain Nemzeti Múzeumban olajvállalatok Fekete-erdő Klinika stílusú PR filmjét nézhetjük meg a terület fejlődéséről mai szemmel nézve kezdetleges technikával.

Politikai és személyes történelem

Az Ethiad Múzeum (névtelen) kurátorai szakítottak ezzel a hagyománnyal. A föld alatt kialakított kiállítótérben fotók, archív filmek, dokumentumok, interaktív pavilonok vezetik be a látogatót az EAE megalakulásának és megszilárdulásának 1968-tól 1974-ig tartó időszakába.

Az épület belső kialakításának sodró lendülete azonban nem általános, kronológiára épülő epizódokat kapcsol össze, hanem nyolc megközelítési módot kínál, amely egy spirálba kanyarodik. Ennek magjában tanulmányozhatjuk az alfának és omegának tekinthető államszerződést. E köré szerveződik a sok multimédiás alkalmazás, interaktív idővonal, filmek, valamint személyes tárgyak, levelek, külön postatörténeti kiállítás, amelyek együttese új dimenziókat nyit az emirátus történetében.

A múlt nem befejezett történet, hanem a jövő kezdete, szinte minden epizód folyamatot mutat be: honnan indultunk és hova jutottunk.
A szerződő államfőket bemutató résznél a kultuszépítés szándékát fedezhetjük fel. A látványos installációegyüttes azonban túllép azon a megoldáson, amikor a bemutatás befolyásos személyek nagyságára épül. A hatalmas fotók alatt, a családfákat bemutató alkalmazás mellett tárgyválogatást láthatunk a politikusok személyes tárgyaiból. Nem idealizált figurákat ismerhetünk meg ezek alapján, hanem saját korukhoz különböző módon viszonyuló férfiakat. Hol napszemüveg, hol pisztoly, hol tőr, hol óra válik meghatározóvá. A vitrinek nemcsak egykori tulajdonosuknak állítanak emléket, hanem a múzeumi tárgy narratív erejére is felhívják a figyelmet. A tárgyválogatásnak köszönhetően válik világossá, mekkora lépés volt, hogy a hét különböző uralkodó képes volt egyéni érdekeit, értékrendjét visszaszorítani, és kompromisszumot kötni.

Az első közös gyűjtemény

Az Ethiad Múzeum megalakulásáig nem rendelkezett önálló gyűjteménnyel. A bemutatott tárgyak egy része más múzeumokból vagy adományozóktól került állományba. Az „Óvd az örökséget” kampány során például az ajmani és az umm al-quwaini koronaherceg is hozzájárult a gyarapodáshoz: a szövetség létrehozásában részt vállaló felmenőik személyes tárgyait ajánlották fel, miközben alattvalóikat is biztatták, hogy támogassák fotókkal, dokumentumokkal, emlékekkel, tárgyakkal az unió közös történetét bemutató intézmény létrejöttét. Ennek köszönhetően jöhetett létre az államszövetség közös erőfeszítésén alapuló, a már közös történelmet bemutató múzeuma.

Az intézmény oktatóközpontként is működik, hiszen a működését koordináló Kulturális és Művészeti Hivatal azon túl, hogy a beruházással növelni akarta a hely történeti értékét, a különböző emírségek lakóinak közös identitását is fejleszteni kívánja, amely tovább szilárdítja az unió koncepcióját. A kurátorok szándéka talán az egyik interaktív alkalmazásnál érhető leginkább tetten. A látogatók hét kockát húzogathatnak egy asztalon: középre helyezve őket, a rajtuk lévő fogalmak alapján láthatunk egy rövid válogatást a fotóarchívumból. A hét fogalom a hét emírség szövetségének alapjai: biztonság, függetlenség, területi szuverenitás, védelem, identitás, vallás, kultúra.

Bár a gazdaság nem szerepel a fogalmak között, elgondolkodtató, vajon az elmúlt évek nehézségei hozzájárultak-e ahhoz, hogy Dubaj a saját presztízsberuházásai mellett helyi viszonylatban kifejezetten visszafogott, tudományos, szellemi és közösségi értékekre épülő új intézményt hozott létre. Talán nem optikai csalódás a városban egyre több helyen kiépülő bicikliút, és nem csak lózung a kormányzat zöldre váltó szemlélete; az anyagi gyarapodás mellett a különböző közösségek igényei is fontossá válnak az Egyesült Arab Emírségekben.

[1] A japán származású építész által vezetett cégnek nem az első múzeumi beruházása, hozzájuk kapcsolódik a Canadian War Museum Ottawában, az Aga Khan Museum Torontóban és a Waterloo Region Museum  Ontarióban, valamint a Szaúd-Arábia Nemzeti Múzeuma Rijádban.