Lebegő város

Yona Friedman: Mobil építészet

A Trafó Galériában az installáció a plafonra költözött. A látogatók október végéig tekinthetik meg Yona Friedman francia építész és teoretikus lebegő városa alapján modellált fantáziavárost, amely a plafont behálózó dróthuzal struktúrán helyezkedik el.

Cikk küldése

e-mail:

A Yona Friedman: Mobil építészet - Budapesten kezdődött című tárlat egy hosszabb projektsorozat kezdő eleme, amely elsősorban nem az életműre fókuszál. Sokkal inkább annak a gondolkodásmódnak a közvetítésére törekszik, amely a hatvanas évek városépítészetére jellemző volt, valamint azokra az urbanisztikai és társadalmi problémákra, amelyek akkor és azóta is gondot jelentenek az építészet számára, és amelyre Friedman munkássága megoldásokat keresett, részben a "ville spatiale", a térben lebegő város révén.

Kötetlen építészet - kötetlen műfajok?

Yona Friedman azok közé a magyar származású alkotók közé tartozik, akik külföldön elismerést és tekintélyt szereztek a szakmájukban, hazánkban azonban csak kevesen ismerik a nevüket. 1923-ban született Budapesten. Építészetet hallgatott a fővárosban, de az egyetemet az izraeli Haifában végezte el. Rövid ideig még Izraelben maradt, majd 1957-ben Párizsba költözött, és véglegesen ott telepedett le.

A második világháború idején szembesült azzal, hogy egy város infrastruktúráját milyen könnyen tönkretehetik a nem várt események. A bombázások során szerzett tapasztalataihoz hozzájárultak izraeli élményei is, amelyek jelentős hatást gyakoroltak gondolkodására. Kidolgozta a mobil építészet új szemléletét, amelynek lényege nem a társadalom, hanem az épületek mobilitásában, alakíthatóságában rejlik.

A kor építészete a sablonként használt "átlagember" elképzelt igényeihez igazította az épületek felépítését. Friedman ezzel szemben a használók saját igényeit helyezte és helyezi előtérbe. Nem épületeket, inkább azok lehetőségeit alkotja meg. Úgy véli, a váratlan, véletlenszerű eseményekre, katasztrófákra nem lehet és nem is kell előre felkészülni. Inkább olyan épületstruktúrát kellene létrehozni, amely nem hordoz magában kötöttségeket, mindig lebontható és újraformálható, az éppen fellépő igények és szükségletek szerint. A véletlenszerűség, egyszerűség és könnyen alkalmazhatóság játssza a főszerepet terveiben, amelyekhez meghatározott szilárd alapstruktúrát kapcsol. Így jött létre a "ville spataile" terve: egy olyan városé, amely minimális részben érintkezik csak a talajjal. Ennek köszönhetően a nem beépíthető területek (folyók, szántóföldek, városok) is áthidalhatóvá válnának általa. Az alapját erős támpillérek alkotnák, amelyeken bővíthető vázszerkezet helyezkedne el. Erre építhetnék a lakók könnyen alakítható, átformálható és újraépíthető lakóegységeiket.

Friedman elsősorban gondolkodó és alkotó, a tervek megvalósításához szükséges technikai részletekkel nem foglalkozik. Nem alkot szabályokat vagy utasításokat, inkább csak útmutatásokat, támpontokat próbál nyújtani, részben a megvalósításhoz, részben a továbbgondoláshoz. Rajzai, makettjei és írásai mellett készített "hasznos kézikönyveket" is az UNESCO-program részeként, amelyek képregényszerű rajzai alapján a szakmai ismeretekkel nem feltétlenül rendelkezők is képesek egyszerű, olcsó anyagokból kisebb lakóegységeket létrehozni.

Installáció köteleken

A Friedman-kiállítás terve egy korábbi projekt kapcsán fogalmazódott meg először a kiállítás kurátoraiban. Néhány évvel korábban a Trafó Galéria mutatta be Michael Rakowitz helyspecifikus installációját. A művész a várost járva arra kérte a járókelőket, hogy készítsenek rajzokat, terveket arról, hogyan alakítanák át Budapestet, milyen módon változtatnák meg a város arculatát. A beérkezett munkákat olyan installációs formában állították ki, amelynek alapjául Friedman egyik rajza szolgált.

A kiállítássorozat terve idén valósulhatott meg. Ennek nyitóestje a Trafó Galériában rendezett Yona Friedman: Mobil építészet - Budapesten kezdődött című kiállítás megnyitása volt. Erre épül az a nemzetközi konferencia, amelyet a KÉK szervezésében a Túlélés építészete címmel tartanak október 26-án. A projektsorozat lezárását Yona Friedman életmű-kiállítása jelenti majd, amelyet a Ludwig Múzeum mutat be 2011 őszén.

Friedman bemutatása nem csupán az életmű gazdagsága vagy magyar származása miatt fontos. Munkája sok képzőművészre hatott az elmúlt évek során. Elméleteiben olyan társadalmi és urbanisztikai kérdésekkel és problémákkal foglalkozott, amelyek aktualitása az elmúlt években csak erősödött. Részben ezek a szempontok vezérelték Erőss Nikolettet és Somogyi Hajnalkát, a galériában bemutatott kiállítás két kurátorát a projekt felépítésében. A kiállítást workshop előzte meg, amelyen építészhallgatók és urbanisztika iránt érdeklődő diákok vettek részt. A workshopon a résztvevők megismerték Friedman munkásságát és építészeti elgondolásait, majd ez alapján kidolgozták a galéria helyspecifikus installációjának tervét. Az alapul szolgáló huzalstruktúrát Friedman tervezte, az épületek azonban a workshop résztvevőinek munkája. Az építéshez egyszerű anyagokat használtak: hungarocellt, WC-papír-gurigát, kartont vagy szivacsot. Az elemek készítéséhez részben azokat a képeket vették alapul, amelyeket a kézikönyvek alkalmaznak, részben saját fantáziájuk vezérelte őket. Így a lebegő város Friedman útmutatásait és elgondolásait figyelembe véve az alkotók, úgymond "lakók" saját elképzelése és igényei, illetve a hely lehetőségei alapján jött létre.

A kiállítás játékosan közelíti meg a várost és a teret, és erre ösztönzi a látogatót is. Periszkópok segítségével különböző perspektívából figyelhetők meg a város egyes elemei. A makettasztalon is szabadon kísérletezhetünk, hogyan lehetne a térképen látható kihasználatlan városrészeket újra élővé, elevenné tenni. A kiállítás kurátorai arra törekedtek, hogy más szemszögből mutassák be lakó- és élőhely, város és ember kapcsolatát. Arra ösztönöznek minket, hogy ne csak használjuk, hanem mi is játékosan, szabadabban közelítsük meg, alakítsuk, formáljuk környezetünket, tegyük élőbbé, elevenebbé.