©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A táncoló nemzeti tizenegy

A német nemzeti fociválogatott élete 40 képben – egy nő szemével. Regina Schmecken kiállítása a berlini Martin-Gropius-Bauban.

Bemelegítés, edzés, stratégiai egyeztetés, a kapu a helyére kerül, és már kezdődhet is a meccs. Az első rúgás Christian Träsché, az első szöglet Mario Götzeé. Az elrendezés mesteri. A képek egymásnak rúgják a labdát, gólöröm, kihagyott lehetőség, összetartás, széthúzás, szétlövés, passz és cselek követik egymást. Dinamika, feszültség és koncentráció. A Deutsche Nationalmannschaft a pályán – 40 képben.

Németország – Hollandia, Hamburg, 2011.11.15., 3:0, Toni Kroos

Regina Schmeken 2011 márciusától csaknem egy éven át követte a német nemzeti válogatottat meccsekre, edzésekre, felkészülésekre. Azt a válogatottat, amelyről szinte minden napra jut egy fotó valamelyik napi, bulvár- vagy hetilapba. Csak másképp. Schmeken nem a válogatottat, nem a meccset fotózta, nem érdekelte a taktika vagy a végeredmény. Csak a mozdulatok.

Regina Schmeken az 1970-es évek közepe óta dolgozik Németország egyik legnagyobb napilapjának, a Süddeutsche Zeitungnak. Amit csinál, az azonban nem szimpla sajtófotó. Képei reflektáltak, történeteket mesélnek el, és sorsokat tárnak fel, miközben Schmekent az embernél is jobban érdekli a mozgás. Kisgyerekkora óta. Szülei balettre járatták a kis Reginát, és bár profi táncos nem lett belőle, a tánc szeretete megmaradt. 2005-ben például a Müncheni Nemzeti Színház táncosairól készített fotósorozatot, később pedig a sportban fedezte fel ugyanazt a koreográfiát, amit a táncban már megtalált. Először a lipcsei vívó Európa-bajnokság résztvevőit fotózta, majd a 2006-os foci világbajnokságot, 2008-ban pedig a pekingi olimpiára utazott el. Itt készült az a fotósorozata rúdugrókról, amely végül Olivier Bierhoffot, a német futballválogatott menedzserét is meggyőzte, hogy belegyezzen, Regina Schmeken több hónapon át szinte minden lépésüket kövesse, figyelje, fotózza.

Németország-Belgium, Düsseldorf, 2011.10.11., 3:1, Manuel Neuer

Megérte. Maga Olivier Bierhoff is elégedetten nyugtázza a kiállításhoz készült katalógus-előszavában, hogy Schmecken fotói a foci egy számára eddig ismeretlen oldalát mutatják be. „A pályát sokan sokszor hasonlították már színpadhoz, a játékot színházhoz, a játékosokat pedig hősökhöz. Schmeken fotóin is ott vannak az érzelmek, a szenvedélyek, a győztesek és a vesztesek, még sem mutatja hősöknek a játékosokat. Nem gladiátorokat, hanem a játékosokat, sőt magát a játékot látjuk” – írja Bierhoff.

Én továbbmennék. Még csak nem is a játékot látjuk, hanem annak koreográfiáját. Regina Schmecken megmutatja, hogy a foci egyszerűen szólva szép. Nem érdekelte a végeredmény, a gól, a taktika, a stratégia. Nem akart érteni a játékhoz, sőt nem is akarta megtanulni a szabályokat. Még csak azt sem érzékeltette, hogy azért nem ért hozzá, mert nő. Abszolút figyelmen kívül hagyta, hogy mi a foci, és hogy amit fotóz, az éppen az a sport, amely a németek egyik nemzeti kincse. A mozgás, a formák, a koreográfia, az erők, az izmok, a lendület, a feszültség érdekelte. A tökéletes pillanat megragadása.

A játékosokat legtöbbször egyáltalán nem is látjuk. Csak a torzóikat. Belógó lábakat, karokat, szuperközeliket, cipőket, kesztyűket, labdákat. Az egyik képen például Marcel Schmelzer vetődik a labda után. De mindössze a képaláírásból tudjuk, hogy ő van a képen. A fotón csak a lábai látszódnak, amelyek úgy állnak ketté, mint a régi, fából készült „Jumping Jack”-játék lábai, vagy mint a szarvasbogár szarvai. A fotó épp a kivágás által nyeri el drámaiságát. Olyasvalakit ábrázol, aki már lecsúszott valamiről, nem érte el, nem fért bele a pillanatba. Egy másik képen Neuer készül eldobni a labdát. Felsőteste rakétaként nyúlik előre, hátranyúló karjai pedig mintha szárnyak lennének. Fehér meze erős kontrasztban áll a sötét háttérrel. Mintha egy angyal készülne felszállni éppen.

Németország – Ausztrália, Mönchengladbach, 2011.03.09., 1:2, 
Marcel Schmelzer és Luke Wilkshire

Schmeken tehát mesterien komponál, vág, szerkeszt, és használja a kontrasztokat. Azzal, hogy levágja a játékos fejét, felsőtestét, vagy éppen a lábát, a látszólag véletlenül elkapott pillanatot jelentéssel telivé, drámaivá, olykor komikussá teszi. Arcokat csak akkor mutat, ha üzenete van. Egyszer látjuk például Philipp Lahmot a labda a bűvöletében, egyszer pedig Khedirát, ahogy a földön fekve (valószínűleg egy kihagyott helyzet után) a tenyerébe gyűjti az esőcseppeket.

Schmeken minden képe fekete-fehér, és talán épp ezért nagyon elegáns. Jó illeszkedik a berlini Martin-Gropius-Bau klasszikus stílusban épült körfolyosójához. És bár csak a véletlen műve, hogy egy másik kiállító teremből Csajkovszkij egyik szimfóniája szólt, mégis így lett a kiállítás egy csaknem teljes „Gesamtkunstwerk”. Csajkovszkijra „táncoló” nemzeti tizenegy – a klasszikus árkádok alatt.

Regina Schmecken: Unter Spielern – Die Nationalmannschaft
Martin-Gropius-Bau
2012. október 16-január 6.