Warhol és a búvárrégészet

ASHMOLEAN MUSEUM 2016

Az 1683-ban alapított Oxford-i Ashmolean Múzeum a világ egyik legnagyobb egyetemi múzeuma, amelynek jövő évi kiállításai több mint 3000 év művészetét fedik le.

Pallag Zoltán 2015-11-25 08:30
Cikk küldése e-mail:

Az 1683-ban alapított Oxford-i Ashmolean Múzeum a világ egyik legnagyobb egyetemi múzeuma, amelynek jövő évi kiállításai több mint 3000 év művészetét fedik le Szicília víz alatti régészetétől a az iszlám, japán és kínai művészeten át a kortárs brit képzőművészetig.

Az év január 5-én kezdődik a Pax Mongolica című kiállítással, amely az 1206-ban alapított Mongol Birodalom változatos éremforgalmába enged betekintést. A Dzsingisz kán alapította államalakulat a 13-14. században szinte az egész Eurázsiát magában foglalta Közép-Európától Koreáig, A Pax Mongolica, a „mongol béke” azt a viszonylag békés időszakot mutatja be érmeken keresztül, amikor a birodalom hatalma csúcsán volt. A kiállítás május 1-ig látható.

 

Az intézmény két nagy kiállítása a február 4-én nyíló Andy Warhol: Művek a Hall-gyűjteményből és a június 21-től látogatható Viharok, háborúk és hajóroncsok lesz. A sztárkiállítások mellett látható lesz továbbá iszlám művészettel, japán sokszorosított grafikával és a Tang dinasztia művészetével foglalkozó kiállítás is, kortárs művészek tárlatai mellett.

 

Andy Warhol: művek a Hall-gyűjteményből

Több mint száz, eddig soha ki nem állított művet mutatnak be, amelyek Warhol életének utolsó fél évében készültek. A warholok egy nagy magángyűjteményből származnak, melynek része többek között a Joseph Beuyst ábrázoló print is, amely a II. világháború utáni művészet két meghatározó alakjának találkozásakor készült 1979-ben. „Ez a két művész több volt, mint művész – koruk jelképeivé váltak” – mondta a Guardiannek Sir Norman Rosenthal, a Royal Academy kiállítási osztályának korábbi vezetője, a kiállítás kurátora.

 

Xa Sturgis, az Ashmolean vezetését tavaly átvevő művészettörténész emlékeztetett, hogy Warhol munkái normális esetben Christine és Andrew Hall amerikai otthonában függenek a falon. Andrew Hall egykori oxfordi diákból lett multimilliomos üzletember, illetve Warhol és Beuys egyik legkomolyabb gyűjtője. Ő adta kölcsön az egyetemi múzeumnak Warhol utolsó printjét is, az 1987-ben közvetlenül a halála előtt készült Menny és pokol csak egy sóhajtásra vannak című munkáját is.

A kiállítás május 15-ig látható.

 

Viharok, háborúk és hajóroncsok: kincsek a szicíliai tengerekből

A patinás oxfordi intézmény másik nagy dobása a Szicília part menti vizeiből előkerült leleteket bemutató kiállítás: az amphoráktól a szobrokig.

A tárlat sztárja egy „összeszerelhető IKEA-templom” lesz, ahogy Paul Roberts, az antik gyűjtemény vezetője fogalmazott. A templomot – darabjaiban – Konstantinápolyban rakták hajóra a Kr. u. 5. században, hogy a Földközi-tenger nyugati részein is hirdesse a kereszténységet és Justinianus császár hatalmát.

A templom úti célja talán Siracusa, vagy Észak-Afrika lehetett, ahol a pazarul faragott oszlopokat, oltárokat és a szószéket egy tégla alapon állították volna fel, ahogy ezt megépült ravennai és ciprusi példákból tudjuk. De Justinianus túlságosan is megpakolt hajója soha nem érte el célját, Szicília partjainál süllyedt el, ahol az 1960-as években találták meg a búvárrégészek. A búvárok 28 oszlopot és több száz más leletet hoztak felszínre, amelyek eddig raktárban várták, hogy egyszer kiállítsák őket. Ez a pillanat 2016-ban jön le. Alexandra Sofroniew, a kiállítás kurátora bízik abban, hogy az oxfordi kiállítást követően talán felépül egy kis múzeum a leletek számára a lelőhely melletti halászfaluban.

A kiállítás másik súlypontja a víz alatti régészet egyik női úttörőjének, a brit Honor Frostnak (1917–2010) a munkássága. Az Oxfordból művészként indult fiatal hölgy a 1940-es években szeretett bele a búvárkodásba, 1963-ban könyvet is publikált a témában A Földközi-tenger alatt címmel.

 

A hatvanas években az első szisztematikus vízalatti ásatásokat vezette, miután megpróbálta – sikerrel – átvezetni a víz alá a szárazföldön használt régészeti technikákat. 1971-ben egy karthágói hajó feltárását irányította Szicília partjainál. Ezekből a kutatásokból is láthatók lesznek tárgyak a szeptember 25-ig látható kiállításon.

A múzeum többi kiállításáról itt lehet tájékozódni.

Múzeum a víz alatt

HORVÁTORSZÁG

Tengeralatti régészeti múzeum nyílt az észak-adriai Mali Losinj szigeten, a Cikat-öbölben, ahol a víz alatti régészet tárgyait láthatja az érdeklődő 4 métertől 12 méterig terjedő...

2013. augusztus 08. MTI

Andy Warhol – Steve Wood

PORTRÉK

Andy Warhol harminc évre elfeledett portréit állítják ki csütörtöktől New Yorkban.

2013. április 04. MTI - MMO

Ludwig Goes Pop - A pop art mesterművei Budapesten

KIÁLLÍTÁS

Az amerikai és európai pop art vezéralakjai mellett- Jasper Johns, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, Andy Warhol és Mimmo Rotella - az irányzat kelet- és közép-európai hatását is bemutatja a csütörtökön...

2015. október 10. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...