©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Denevér-gála a Természettudományiban


„Denevér-Gála és Forgatag” címmel, háromnapos rendezvénnyel zárja a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által fenntartott Vadonleső Program a 2016-os Év Emlőse programsorozatot.

Szerző: Magyar Múzeumok Online | Forrás: | 2016-11-18 10:05:28

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is egy, a Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában megrendezésre kerülő gálaműsorral és természetvédelmi forgataggal zárul a program. 2016-ban a hazai denevérek 28 védett vagy fokozottan védett faja került az országos figyelem középpontjába.

 

A Vadonleső Program kezdeményezésére a tíz hazai nemzeti park igazgatóság valamint számos civil szervezet és tudományos műhely is népszerűsítette a repülő rovarevőket ebben az évben.

Országos szintű mese- és kreatív pályázatok mellett, denevéres popdalokra készített klipversenyt is hirdetett a Vadonleső Program és a Tom Tom Kiadó. Összességében a több mint 1 500 pályamunka mutatta azt, hogy mennyire széles társadalmi érdeklődés kíséri a denevéreket. Ezen pályaművek legjobbjai kerülnek bemutatásra illetve kiállításra a „Denevér-Gála és Forgatag” keretében.

A gálaműsor keretében kerül bemutatásra a pécsi 30Y zenekar barlangi kalandjairól készült film. A zenekar azzal az akcióval kapcsolódott a denevérek életét bemutató kezdeményezéshez, hogy hazánk egyik legnehezebben, csak kalandturizmus formájában bejárható barlangjába, az orfűi Mészégető-források barlangjába kalauzolja el személyesen a nézőket. A vetítés előtt pódiumbeszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők a zenekar tagjaival és az alkotókkal.

A „Denevérre ultrahangolódva” klippályázat művei pedig Varga Livius, a Quimby és a Kutya Vacsorája együttes tagjának méltatása és konferálása mellett kerülnek vetítésre. A pénteki gálaműsor zárásaként élőben csendülnek fel a denevér témájú popdalok Varga Livius és a MikroBe zenekar előadásában.

A hétvégén a fergeteges denevér forgatagon a Vadonleső program, a Magyar Természettudományi Múzeum és a hazai nemzeti parkok szervezésében, hálójáték, meseolvasás, lufidenevér-készítés, arcfestés és nyeremények is várják a rendezvényre érkezőket. Fellép Für Anikó, Galkó Balázs, Kardos-Horváth János, Navratil Andrea, Róka Szabolcs, Varga-Fogarasi Szilvia és Varga Livius is. A szervezők extra ajándékkal kedveskednek annak, aki denevéres ruhában jön el a múzeumba.

 

A Természetvédelem Nagykövete cím adományozása

A „Denevér-Gála és Forgatag” keretében a Földművelésügyi Minisztérium nevében Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár 2016-ban, a Természetvédelem Nagykövete címet adományozza azoknak a művészeknek akik munkásságukkal, műveikkel, természetszerető és természetvédő magatartásukkal a társadalom széles rétegének figyelmét fordítják élő örökségünk megismerése és megóvása felé. „Nagyköveti munkájukra” a továbbiakban is számítunk, bízunk abban, hogy a természeti örökségünk megőrzésének eszméjét példaértékű művészi tevékenységeikkel, verseikkel, dalaikkal valamint előadói munkásságukkal minél több emberhez juttatják el hitelesen és szerethetően. A Természetvédelem Nagykövete címet 2016-ban a 30Y zenekar és Varga Livius előadóművész kapja.

Kapcsolódó cikkek:
Herman Ottótól a digitális képalkotásig
„Denevér Nyitány”
Denevérek Éjszakája

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...