©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

„Egy koronázás, mégiscsak koronázás”

Élő múzeum program a Nemzeti Múzeumban.

Ne kerteljünk, a múzeum ugyan sokat változott, de ha szórakoztató programként vetjük fel gyerekeinknek vagy baráti társaságban, hogy nézzünk meg egy történeti kiállítást, borítékolható, hogy mégsem fogadják kitörő örömmel, kötelező, „tanulós” programnak érzik majd. Pedig de. A múzeum tud szórakoztató lenni, és erre remek példa a Nemzeti Múzeum múzeumandragógiai programja, az Élő múzeum.

Négy évvel ezelőtt szinte egyidőben érkezett a múzeumba néhány lelkes fiatal, változatos háttérrel – akad köztük történész, régész, művészettörténész és múzeumpedagógus –, és a belőlük alakult lekes csapat, Zay Orsolya programkoordinátor vezetésével valami újba fogott.  Az egyes tárlatokhoz kapcsolódóan a hétköznapok megelevenítésére törekvő, eredeti, hiteles történelmi forrásokon alapuló, élő szereplős interpretációkkal hozzák közel, teszik átélhetővé a mai múzeumlátogatók számára az adott korszak fő problémaköreit.

Zay Orsolya régész-történész az egri Dobó István Vármúzeumból érkezett a Nemzeti Múzeumba; már Egerben tapasztalatokat szerzett andragógiai területen, katonai emlékőrzés és élő prezentáció terén. Viseletkutatással is foglalkozik, maga varrja-tervezi a szereplők korhű fellépőruháit. Egy-egy karakter felépítése, kidolgozása hosszadalmas folyamat, a szakmai háttér a csoport minden tagjánál adott, ha pedig határterületre lépnek, házon belül is sok helyről kérhetnek és kapnak segítséget. Mindig arra törekednek, hogy a végeredmény minden korosztályra és minden célcsoportra kalibrálható legyen – a gyakorlat azt mutatja, sikerül is megvalósítaniuk. Programjaikat a diákok mellett baráti társaságok, nyugdíjas csoportok is előszeretettel látogatják. A negyedik éve „műsoron tartott” 100/100. 100 év 100 percben című program, amely során az épület történetével ismerkedhetnek meg a látogatók és a Nemzeti Múzeumhoz kötődő, a magyar történelemben szerepet vivő jeles személyiségeket idéznek meg, még mindig nagyon népszerű. Mint egy színházban, addig tartanak repertoáron egy darabot, amíg van rá érdeklődés.

Londonban Hampton Courtban és a Towerben 30 éve futnak élő prezentációk, ezek szolgáltak mintául. A következő két évben, egy európai uniós program keretében a Nemzeti Múzeum munkatársai szorosabb kacsolatot szeretnének kialakítani angol kollégáikkal, rendszeres tanulmányutakat és tapasztalatcserét terveznek. Hampton Courtban bolyongva a látogató összefuthat VIII. Henrikkel – a magyar változatban egy tárlatvezető vezeti végig a csoportokat az adott kiállításon, közben  segít kibontani a hátteret, a végén pedig akár tőle, akár a karakterektől lehet kérdezni. Láthatóan elgondolkoztatja az embereket a hús-vér szereplők által felvetett probléma, a másfél órás prezentációt minden esetben spontán beszélgetés követi. Az élmény, a játékos tanulás hatásfoka is mérhető, iskolai osztályok látogatása után a tanárok visszajelzéseiből kiderül, a gyerekek sokszor hetekkel a foglalkozás után is szinte szó szerint tudnak idézni a karakterek monológjaiból. Szintén hatásos eszköz az érzékszervek bevonása: a körbeadott tárgymásolatok tapintása, a korabeli krémek, parfümök megszagolása segíti a bevésődést.

A legújabb élő szereplős bemutatón, az Utolsó felvonás – IV. Károly koronázása 1916. című időszaki kiállítás kulisszáiban életre kel az első világháborútól Trianonig terjedő időszak. A megidézett forrásokból kiviláglik, miként lépett át a társadalom a Ferenc József-i békebeli monarchiából a 20. század vérzivataros évtizedeibe. A központi elem a koronázási ünnepség, ide igyekeznek a szerencsések, a jeggyel rendelkező kiváltságosok, a munkájukat végző tudósítók, fotóriporterek és filmesek.

Megelevenedik egy izgatottan készülődő fiatal arisztokrata hölgy portréja, aki a híres Girardi mesternél várakozik ruhapróbára, abban a szalonban, ahol Zita királyné ruhája is készült 26 méter atlaszselyem felhasználásával, 50 varró- és himzőasszony keze munkájával. ( Lám, lám, észrevétlenül magam is mennyi adatot megjegyeztem egyszeri hallás után.) A ruhapróbára érkező fiatal hölgy naplóbejegyzése nyomán átélhetővé válik az életreszóló élmény;  „egy koronázás mégiscsak koronázás”, nincs belőle sok egy ember életében. Ma már furcsának tűnik, de az arisztokrata hölgyeknél hagyomány (Angliában még mindig az) a nagymama, dédnagymama ruháját átalakíttatni, és abban megjelenni egy történelmi eseményen, ezzel is jelezve a család múltját és dicsőségét, miszerint már a felmenők is meghívottak voltak az előző király koronázására. Itt is szóba kerül a nagymama, aki Sissi koronázásán viselte az ijfú hölgy által átalakításra hozott ruhát. Szokatlan időpontban tartották  a koronázást, december 30-án reggel 6 órai kezdettel, órák hosszat tartó várakozásra készültek a jeggyel rendelkezők is, szükség volt takarókra, messzelátókra, elemózsiacsomagokra.

Hosszú élet és uralkodás után mégis váratlanul halt meg Ferenc József 1916 novemberében, a magyaroknak fontos volt az új király gyors megkoronázása, nehogy még egyszer megtörténhessen, ami II. József, a kalapos király esetében, aki soha nem tette le a magyar koronázási esküt. Károly nem készült a trónra, többen is megelőzték az örökösödési sorban, sem a neveltetése nem készítette fel erre, sem az államügyekbe nem vonták bele.  A háborús helyzetet  viszont jól ismerte, gyakran járta a frontokat és a koronázása után szinte azonnal azon dolgozott, miként lehetne külön békét kötni. Első kézből tapasztalhatta, mit jelent a fronton lenni a katonák számára. Ezért is érdekes és hiteles Bánffy Miklós ötlete, aki a szertartás során a háborús sérült katonákat is felvonultatta.

Az első világháború sűrűjében a koronázás kiemelt jelentőséggel bíró társasági esemény is volt. Hadigazdálkodás lévén sokszor csak revirálással tudták beszerezni a megfelelő alapanyagokat. A Mátyás-templomban  1200 ember számára alakítottak ki férőhelyet,   a látványtervet Lechner Jenő építészeti irodája készítette. A szervezésre szűk egy hónap állt rendelkezésére a négy albizottságra osztott parlamenti bizottságnak. A művészeti kérdésekért Bánffy Miklós gróf, erdélyi polihisztor, politikai pályája mellett színházi rendező, író, az Operaház intendánsa, a világháború utáni időszakban külügyminiszter, a Nemzetek Szövetségébe való belépésünk koordinátora felelt.

A háború miatt és merénylettől félve több egyszerűsítést hajtottak végre a ceremónia menetében, valamint fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Rövidebbre húzták az útvonalat és a szcenárió helyszínéül a  Budai Vár egy szűk részlete szolgált. Kizárólag  ellenőrzött, engedéllyel és belépőjeggyel rendelkező fotósokat engedtek be, őket viszont már a próbákra is meghívták, hogy kellően fel tudjanak készülni. A koronázásról készült filmet másnap már bemutatták a budapesti mozikban – érdekesség az egyik rendező személye, ő a később a Casablancával Oscar-díjat nyert Kertész Mihály.  A felvételeken is látszik, hogy a szürke borongós napon egy rövid időre, a királyi eskü letétele után kisütött a nap. A korabeli optimisták ezt jó jelnek vélték, de a pesszimisták is kapaszkodhattak valamibe: a Károly fejméretére nagynak bizonyuló korona félrecsúszott.

Az élő prezentáció másik karaktere, a Székely Aladár műtermében dolgozó női fotós beszámol arról, miként dolgozott a koronázáson. De ennél többről is szól a jelenet: a világ változásáról, a nők munkába állásáról, hogy egy fiatal lány elköltözhetett egyedül Budapestre, Münchenbe vagy akár Párizsba fotográfiát  tanulni, majd dolgozhatott. Beleláthatunk, milyen körülmények közt, milyen költségek mellett tanulhattak a lányok, hogyan nyíltak ki számukra a lehetőségek.  A háború elősegítette a nők munkába állását, férfihiány volt, egyre több nő végzett olyan munkát, amit korábban csak férfiak, és az áttörés már megtörtént, soha többé nem lehetett ezt visszavenni tőlük. A fotóst Zay Orsolya alakítja, humorral, természetességgel. A harmadik szereplő a Trianon utáni korszak legitimista lapszerkesztője, akitől a politikai helyzeten kívül megtudjuk, hogy milyen fontos a hírverseny, hogyan dolgozik a korabeli sajtó.

A koronázási ünnepséghez kapcsolódó emléktárgyak, szuvenírek nem sokban különböznek a  mai merchandise termékektől. A koronázási domb földjét is kiárusították, Szent Korona formájú üvegekbe töltve. Szinte azonnal kiállítást rendeztek a Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Múzeumban nagy érdeklődés mellett. A női lapok hónapokon keresztül sorozatban hozták, ki milyen ruhában jelent meg a koronázáson. Mindez nagyon mai, nagyon közeli. A teljes program egyik legnagyobb érdeme éppen ez a felismerés: a történelmi kulissza ugyan változik, de az emberi természet benne állandó.

A program közreműködői:
Varga Lujza – tárlatvezető
Tolnai- Pálóczy Enikő
Dittera Károly
Zay Orsolya

Az Élő Múzeum programja a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján itt!