Romokból ruhák - A régészeti textilek konzerválási problémái

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

A történeti, régészeti textilek a legérzékenyebb és relatíve a legrövidebb élettartamú tárgyi emlékeink.Lebomlásuk rendkívül komplex folyamat.Miként őrizhetjük meg egy-egy váratlanul meglelt öltözék szépségét?

Cikk küldése

e-mail:

A régészeti textilek állapotát a fizikai, kémiai és biológiai tényezők kölcsönhatása mellett alapvetően befolyásolják a temetkezési szokások, az ásatás körülményei és a környezet állandó változásai is. Ezekben a folyamatokban jelentős szerepet játszanak a talajban különböző mennyiségben jelen lévő szerves anyagok, ásványi sók a levegő és a talajvíz, valamint a talaj kémiája. A földben a tárgyak és környezetük között az évek során bizonyos egyensúlyi állapot alakul ki. Ásatáskor ez az egyensúly felborul. Ezért gyakran megtörténik, hogy a sír felbontásakor még épen talált leletanyag a behatoló levegő és a hőmérséklet hirtelen megváltozásának hatására elveszíti színét vagy teljességgel szétporlad.

Károsodás - sokféleképpen

Fizikai károsodáson általában a készítés vagy a viselés során keletkező kopásokat, szakadásokat, deformálódásokat értjük, de fizikai változást okoz a túl száraz, meleg környezet, melynek hatására a rostok kiszáradnak, törékennyé, rugalmatlanná válnak. Ha a környezet túl nedves, vagy ha évente például az évszakok változásával többször nedvesedik, majd újra kiszárad, a textilrostok duzzadnak, zsugorodnak, ami végül szintén az anyag rugalmatlanná válását, visszafordíthatatlan nyúlását vagy zsugorodását okozza.

Kémiai változásokhoz vezet a túl savas vagy lúgos környezet, a különböző sók, az oxigén és a víz jelenléte, valamint a magas hőmérséklet is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a növényi eredetű pamut-, lenszövetek savas környezetben, a selyem és a gyapjú pedig lúgos környezetben károsodik jobban. A már kopott, rongálódott textilek azonban akár cellulóz-, akár fehérjealapúak, savakra és lúgokra egyaránt érzékenyek, hatásukra mechanikai tulajdonságaik jelentősen romlanak. A víz, mint a különböző sók oldószere, maga is károsító hatású lehet, az így keletkező savas vagy lúgos kémhatású oldatok következtében. A talajvízben oldott ásványi sók a nedvesség elpárolgása után kikristályosodnak a felületen. Cl-ion jelenlétében nehezen eltávolítható csapadék képződik, különösen a fémszálas csipkéken, hímzéseken.
A talaj összetétele, illetve szerkezete szintén befolyásolja a régészeti textilek állapotát. A földbe temetett textilek általában nincsenek kitéve a nedvesség és a hőmérséklet hirtelen változásának. A tömör, levegőtől elzárt talaj, például a láp a korrózió fő hatóanyagát, az oxigént tartja távol. Növényi eredetű szálas anyagok általában jól megmaradnak zárt szerkezetű, kissé lúgos talajokban. Az enyhén savas kémhatású talajok a fehérjealapú anyagok számára kedvezőek. A levegőtől átjárt, laza szerkezetű talajokban a textilek könnyen oxidálódnak. Bizonyos színezékek színe a talaj kémhatásától függően megváltozik. Ezért a régész sohasem tudhatja biztosan, hogy a lelet eredeti színe megmaradt-e vagy sem.

Meghatározó lehet: a tetem

A textilek lebomlását a tetem bomlástermékei is nagymértékben befolyásolják. Textilek többnyire csak a lágy szövetektől távolabbi részeken maradnak meg. A lágy szövetek környezetében a lebomlás folyamata rendkívül gyors. Az agy és a hasi szövetek bomlástermékeinek hatására a körülöttük lévő textilek teljesen tönkremennek. A test bomlásakor keletkező gázok is elősegítik a lebomlást, mivel az elemi rostokat kémiailag bontják. A mesterséges mumifikálás, a balzsamozás során a test tartósításához használt kenőcsök, gyanták savas és oxidáló hatása érvényesül. A mumifikáció tulajdonképpen a test kiszáradásos elhalása, ami spontán folyamatként is létrejöhet. A spontán mumifikációhoz a vízvesztésen kívül megfelelő hőmérséklet és szellőzés is szükséges. Spontán mumifikáció zárt szarkofágokban is gyakran előfordul, mivel a légtér gyorsan telítődik a tetem bomlása során keletkező mérgező gázokkal, ami kedvezőtlen feltételeket teremt a baktériumok szaporodásának.
A mumifikálódási folyamatban szerepe van a tetem egyéni sajátságainak. Szikár emberek teteme gyakrabban mumifikálódik spontán módon. Nem közömbös a tetem öltözete sem. A sűrűn szőtt, vastag anyagok gátolják a szellőzést, így elősegítik a rothadást.

A talaj lakói

A talajban élő gombák, baktériumok anyagcsere-folyamataik során megváltoztatják környezetük savas vagy lúgos jellegét, vagy ként választanak ki. Jellegzetes zöldes, barnás elszíneződést, majd a textil teljes elporladását okozzák. Csak meghatározott körülmények között működőképesek. Működésükhöz magas páratartalomra és viszonylag magas hőmérsékletre van szükség. A tapasztalat azt mutatja, hogy az állati eredetű anyagok mikroorganizmusokkal szemben ellenállóbbak. A fémtárgyak jelenléte, például az ezüst, réz vagy ezek ötvöző anyagainak korróziótermékei bizonyos mértékig konzerváló hatásúak, mivel a mikroorganizmusok számára mérgezőek. Ugyanakkor elősegítik a cellulóz és a fehérje hidrolízisét és oxidációját. Ebben az esetben a textilnek csupán a fém korróziótermékébe beágyazódott lenyomata, az ún. pseudomorph marad meg.

A lebomlási folyamat megállíthatatlan, de...

A tárgy és környezetének kölcsönhatásai sokszor egymásnak ellentmondó, rendkívül bonyolult folyamatok. A szibériai, nedves hideg vagy az egyiptomi, száraz meleg a különféle környezeti változatok két szélsőséges pólusa. Az itt felsoroltakon kívül még számtalan variáció lehetséges, melyek hol gátolják, hol elősegítik a tárgyak lebomlását. Ezért sokszor nem tudjuk megmagyarázni, hogy bizonyos körülmények között miért őrződik meg olyan jól, vagy megy teljesen tönkre egy lelet. Bár a lebomlási folyamat megállíthatatlan, a megfelelő műtárgykörnyezet kialakításával jelentősen lassítani lehet. Éppen ezért szükséges, hogy a textileket mindig megfelelő körülmények között állítsák ki, vagy tárolják. Előnyös a tárgyak időszakos megvilágítása, UV-szűrők alkalmazása, és az 50-60 százalékos páratartalom biztosítása.
Az ásatásokon előkerülő textilek fontos információkkal szolgálnak azokról az emberekről, akik készítették vagy használták őket. A leletek leírását és fotózását azonnal meg kell kezdeni, mivel állapotuk gyakran már a feltárás közben gyorsan változik. A pontos dokumentálás különösen fontos a konzerválási munkában, hiszen előfordul, hogy a lelet annyira rossz állapotú, hogy csupán a vizsgálati eredményeket tudjuk megőrizni. A kezelés során ismernünk kell a leletet felépítő anyagokat és tulajdonságaikat, mert az ismeretük nélkül nem lehetséges jó konzerválási megoldást találnunk.

Kezelés, óvatosan

A régészeti textilek kezelése különösen nehéz feladat elé állítja a restaurátort. Néhány lelet viszonylag jó állapotban kerül elő, a stabil klimatikus körülményeknek és annak köszönhetően, hogy a földben védve voltak a fény, az oxigén károsító hatásától, valamint a páratartalom hirtelen változásától. Előfordul azonban, hogy a sír felnyitásakor a textil a szemünk láttára veszti el a színét, vagy porlad el, mivel a tárgy és környezete között kialakult egyensúly a behatoló levegő és a hirtelen klímaváltozás következtében felborul. A stabil klimatikus viszonyok minden tárgy számára kedvezőbbek, mint a környezet állandó változása. Ezért is fontos az ásatási textileket a lelőhelyen kialakult hőmérséklet és páratartalom mellett tartani a kezelés megkezdéséig. Ha a nedves szövet kiszárad, rugalmasságát veszti, többé nincs lehetőség arra, hogy újra rugalmassá tegyük, vagy a felületen kikristályosodott sókat eltávolítsuk. Legjobb megoldás, ha a leletet a körülette lévő földdel együtt helyezzük zárható dobozba vagy ládába, amelyben a megfelelő hőmérséklet és páratartalom biztosítható a kezelés megkezdéséig.

Kompromisszum árán

Az esetek többségében a textilek ún. kompozittárgyak, azaz különböző anyagok, fémszál csont, bőr, fa, viasz együttes előfordulásával kell számolnunk. Az a kezelőszer, amely hatékonyan tisztítja a fémet, a textilre, csontra kifejezetten káros. Tekintettel arra, hogy a restaurátori gyakorlatban a különböző anyagfajták szétválasztására csak kivételes esetekben nyílik lehetőség, a megfelelő kezelésmód megválasztása nagy körültekintést kíván. Csak az anyagvizsgálatok eredményeinek ismeretében dönthetünk a tisztítás, illetve restaurálás legbiztonságosabb módjáról, s a megoldás csak kompromisszumok árán lehetséges. Olyan kezelőszert kell találnunk, amely ha nem az összes jelen lévő anyagfajtára hatékony is, bizonyosan egyikre nézve sem káros. A restauráláskor alapvető szempont, hogy az eredeti állagot megóvjuk, a történeti információkat megtartsuk, valamint minden olyan szennyeződést eltávolítsunk, mely gyorsítaná a tárgy öregedését. A lényeg minden esetben az, hogy törekedjünk az eredeti részek konzerválására, az esztétikus összkép kialakítására, a kiegészítések megkülönböztethetőségére, és arra, hogy a lehető legkevesebb beavatkozás történjen.
A kezelésmód megválasztása nagy körültekintést igényel. Ismerni kell a tárgy történeti hátterét, készítésmódját, anyagait, szerkezetét, állapotát, az esetleges korábbi javításokat. A laboratóriumban az anyagvizsgálatok elvégzése után következő tisztítás a konzerválás egyik legfontosabb lépése, még akkor is, ha tudjuk, hogy a pusztulás irreverzibilis folyamat. Cél, hogy a tisztításkor az anyagból a lehető legtöbb szennyeződést távolítsuk el. A szennyeződés különböző anyagokból (föld, csont, növénymaradványok, bomlástermékek, por, korom, zsírok, pigmentek, gyümölcsfoltok) összeálló tömeg. Eltávolításukra a szennyeződés jellege szerint választhatjuk az egyszerű portalanítást, az oldószeres vagy száraz tisztítást, vagy a vizes mosást. A törékeny, összeragadt textilek kisimítása, szétválasztása vízpermettel vagy óvatos áztatással lehetséges. Erősen kiszáradt, lebomlott textileknél az áztatás mechanikai károsodást okoz, minthogy a víz hirtelen duzzasztja a rostokat. Ennek elkerülésére a restaurátori gyakorlatban különböző párásítási technikákat használnak, melyek lényege, hogy mosás előtt a tárgyat zárt térbe helyezik, majd a páratartalom lassú emelésével, vagy hideg gőz segítségével nedvesítik, amíg a tárgy nedvessé, de nem vizessé válik.

A vizes mosás előnyei:
- leghatékonyabb mód a szennyeződések eltávolítására, valamint a szövet lágyságának, rugalmasságának visszaállítására;
- a lágy vízben való mosás vagy áztatás megkönnyíti a föld és növény maradványok, valamint a tetem bomlástermékeinek eltávolítását, így a túlzott savasság is könnyen kiöblíthető a törékeny textilekből;
- a rostok lágyabbá s könnyebben mozgathatóvá válnak;
- a textilt csak nedves állapotban lehet kisimítani, eredeti alakját visszaállítani; - kereskedelemben kapható mosószereket ne használjunk, mert a bennük lévő fehérítőszerek, enzimek károsítják a műtárgyakat.

A régészeti textileknél mindig szükség van valamiféle alátámasztásra, megerősítésre. Ezt montírozással vagy varrással lehet megoldani. A háromdimenziós tárgyak esetében célszerű a tárgy méretéhez és formájához igazodó, pamutszövettel bevont, vattával töltött formát készíteni. A továbbiakban a tárgy ezen tárolható vagy állítható ki, és a forma megóvja a káros mozgatástól. A konzerválás célja az adott állapot megőrzése, a tárgy megfelelő anyaggal való alátámasztása, a sérült részek, szélek levarrása, a sérült területek varrással való megerősítése. A legalkalmasabb alátámasztó anyagot, varrófonalat vagy öltéssűrűséget mindig az adott műtárgy jellege és állapota alapján kell megválasztani.

Egy női ruha a 16. századból

A következő műtárgyak konzerválását ezeknek az elveknek és módszereknek alapján végeztük el Fikó Katalin textilrestaurátor kolléganőmmel. A dokumentációhoz tartozó fotók digitalizálása Dúzs Krisztina kerámiarestaurátor munkája.
A 16. századi női ruhát a szikszói református templom tatarozásakor, 1996-ban találták meg. A kislányt fakoporsóba temették. A koporsó és a tetem középső része teljesen elkorhadt, lebomlott. A leletet a körülötte lévő földdel együtt emelték ki. A maradványokat előzőleg műanyag fóliával bélelt kartondobozba helyezték a kiszáradás megakadályozására. Így érkezett a restaurátorműhelybe.
Tárgyunk a magyar vállfűzős viselettípust képviseli. Szoknyája egyenes lapokból szabott, derékban sűrűn berakott, és a vállfűzőhöz hozzá volt varrva. A vállfűző szabása: szögletes kivágás elöl és hátul, egybeszabott vállpánt, eleje összeér, és kapcsokkal záródik, ami a tárgy 16. századi származását bizonyítja. A kislány feje körül nyitott szálú selyemből font koszorút viselt. A háromágú fonat végeire atlaszselyem darabot varrtak, a kifoszlás megakadályozására. Hátul csipke szalagcsokorral fogták össze. A lelet művészettörténeti szempontból azért figyelemre méltó, mert a 16. század második feléből nagyon kevés viseleti anyagunk van. A korszak ruhatípusait főleg ábrázolásokból ismerjük, ezért szabásukat csupán a képek alapján rekonstruálni szinte lehetetlen.
A maradványokat először csapvízzel áztattuk. A szennyeződések fellazítása és az összetapadt szövetrétegek szétválasztása csak így volt lehetséges. Csak ezután volt módunk, hogy megállapítsuk, egyáltalán milyen darabokról van szó. A vállfűző és a szoknya alapszövete atlaszselyem, melyet rombuszformára vágott bársonyrátétekkel díszítettek a szoknya alján és a vállfűző elején is. A bársonyapplikációt keskeny, fémszálas fonott paszomány keretezi. Az anyagok a szokásos elszíneződött, deformált és nagyon hiányos állapotban voltak. A tisztításhoz a darabokat műanyag fóliára helyeztük, majd nem ionos mosószer desztillált vizes oldatában áztatva és többször öblítve tisztítottuk meg. A szálirányok beállítása, a lánc- és vetülékfonalak rendezése után a hajtások, varrásnyomok, szegélyek alapján sikerült rekonstruálni a viselet pontos szabását. A vállfűző és a szoknya maradványait megfelelő színűre festett pamutanyagra fektettük. Fölé vékony selyemszövetet (crepelint) borítottunk. Majd a három szövetréteget vékony selyemfonallal, szabályos rendszerben ismétlődő, apró fércöltéssorokkal rögzítettük. A fércek benne maradnak az anyagban. Megerősítésként és az elmozdulás megakadályozására a töredékek kontúrvonala mentén szintén apró fércöltésekkel rögzítettük az alátámasztó szövetet és a crepelint. A konzerválás befejezéseképpen, valamint a biztonságos kiállíthatóság érdekében elkészítettük a ruha méretének és formájának megfelelő bábut, a ruha szabásával azonos szabású, hozzá szükséges alsószoknyákkal együtt.

Kislányruha Sárospatakról

A sárospataki plébániatemplom kriptáinak feltárása 1964 őszén és 1965 tavaszán két periódusban történt. A 16. század végéről és a 17. század elejéről származó leletek alapján dr. Ember Mária ismertette a korszak ruhaformáit, a különböző férfi- és női viseletek, kiegészítők pontos szabásrajzát, valamint az elkészítésükhöz felhasznált anyagokat. A kriptákban talált leletek legtöbbje a magyar jellegű, vállfűzős viselettípust képviseli, de ábrázolások és leletek igazolják, hogy a magyar asszonyok a magyar szabású öltözetek mellett szívesen viselték az Európában ekkor divatos spanyol viseletformát is.

A tíz év körüli kislány öltözete szintén a spanyol divatot követi. Ruhája atlaszselyemből készült. Díszítése csíkokban felvarrt bársony ferdepánt, melyre hurkosan szőtt, fémszálas paszományt varrtak. Felső része elöl kapcsokkal záródik, állógallérral, derekán derékfodorral. Ujjatlan, vállán epolettszerű vállrész. Szoknyája négy részből szabott, hátul derékban sűrűn berakott, lefelé bővülő, kétoldalt ék alakú betoldásokkal bővítve. Alsó szegélye 9 cm szélességben posztóval bélelt. Viselőjének a ruha hosszú lehetett, mert a posztószegély fölött 7 cm szélességben visszahajtották. Az ing, mely a sír felnyitásakor elporladt, magas nyakú volt, fodros csipkeszegéllyel és bő, hosszú ujján csipkefodor kézelővel. Pártája sajnos szintén elporladt, 1,2 cm széles bársonypánton ezüst boglárokkal volt sűrűn kirakva, a fül mögül induló két hajfonat koszorúba volt feltűzve.

A tárgy korábbi konzerválása az 1970-es évek elején történt. Ekkor kimosták, a szoknya felhajtását kisimítva szárították meg.
A felsőrész szakadásait, hiányos részeit selyemdarabokkal foltozták ki. A foltokat műanyag fólia felvasalásával ragasztották hozzá az eredeti anyaghoz. A műanyag az idők során megkeményedett, felülete ragacsossá, szennyezetté vált, sok helyütt elvált az alaptól. Az újbóli konzerválás sürgetővé vált. Első lépésben a felragasztott foltokat távolítottuk el, majd a vállfűző és a szoknya maradványait megfelelő színűre festett pamutanyagra fektettük. Fölé selyemcrepelint borítottunk. Majd a három szövetréteget vékony selyemfonallal, szabályos rendszerben ismétlődő, apró fércöltéssorokkal rögzítettük. Hasonlóképpen, mint a szikszói leletnél. Sajnos a szoknya felhajtásának visszaállítására az atlaszselyem törékenysége miatt nem volt lehetőség. A bársony ferdepántokat pamutszalaggal támasztottuk alá. Ezután varrtuk vissza őket eredeti helyükre.
A konzerválás befejezéseképpen, valamint a biztonságos kiállíthatóság érdekében elkészítettük a ruha méretének és formájának megfelelő bábut. A ruha szabásával azonos szabású, hozzá szükséges alsószoknyákkal együtt.

Egy vállfűző

Végül még egy vállfűző a sárospataki plébániatemplomból. Alapanyaga kétrétegű selyembársony, hurkos és nyírott szövésű, gazdag rajzú, reneszánsz stílusú leveles mintával. Vállpántjainak eleje hiányzott. Kettős sávban felvarrt paszomány díszítésének csak a lenyomata maradt meg, kivéve a háta közepének felmagasodó részén. Restaurálási módja lényegében az előbbiekéhez hasonló: szabásrajz, pamutalátámasztás, crepelinborítás, maradó fércöltések. A vállpánt hiányzó részeit az alátámasztó anyaggal egészítettük ki. A hiányzó paszományok eredeti helyét zsinórokkal jeleztük. Az itt alkalmazott pótlásokat statikai és esztétikai szempontból tartottuk kívánatosnak. Raktározása és kiállítása a hozzá faragott, pamutplüssel bevont bábun biztonságos.