©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Hogyan vetkőzött le a múzeum?

Milyen göncöket dobott le ezúttal magáról a múzeum? Hogyan vette kezdetét a „Látszótér – Vetkőzik a Múzeum” eseménysorozat?

Egy eseménysorozat nyitánya mindig meghatározza a folytatását is. A Hantó Fruzsina és Kovács Vera (ELTE BTK) bábáskodásával létrejött LÁTSZÓTÉR mindenképpen megfelel ennek a szabálynak. A továbbiakban kiderül, vajon vetkőzik-e a múzeum a jövőben is?!

A kalózkiállítás, amely a kerekasztal-beszélgetést megelőzte, négy táblából állt. Bár a Pilvax Sörbár miliőjében – a falra festett, vidáman söröző asztaltársaságokkal – nem érvényesült hiánytalanul az installáció, mégis megfogalmazta a szervezők szándékát, hogy felskicceljék a street art néhány aspektusát, megteremtsék a keretet és kontextust a későbbi diszkusszióhoz.

Nyers, durván felvázolt utcaképekkel és köztéri fotókkal a Király utca és Kazinczy utca tengelye jelent meg, a teljesség igénye nélkül illusztrálva a hazai utcaművészet főbb irányzatait. Felvillant így az olasz alkotó, Sbagliato áprilisi itt-tartózkodásának méltán híres eredménye, az utcai teret felnyitó, képzeletbeli világba vezető ajtó; a Király utca kietlen kirakatára festett gúnyos QR-kód; az attól pár méterre télen-nyáron verőfényes, napsütéses égbolt jól ismert hőlégballonjával a játszótérre néző tűzfalon, de ott volt a Hild József tervezte omladozó palota falán éktelenkedő graffiti-erdő is.

Ezeket a képeket keretezte két felvetés arról, hogyan jelenhet meg a street art a múzeumi diskurzusban. Mindez már nem is annyira a vizsgálat tárgyáról, mint inkább a múzeumok tudatformálásban betöltött szerepéről vallott. A bemutatott alternatívák nyilvánvalóvá tették, hogy egy ilyen megosztó, társadalmi vitákat generáló kérdésben a múzeumok állásfoglalása döntő szerepet játszhat.

Az egyik oldalon kifeszített fehér vásznon, névtáblákkal ellátva állították ki a szervezők a nemzetközi street art és graffiti enigmatikus példáit. Ezek között Banksy kétszeresen is képviseltette magát, az egyik fényképen angol nyelvű felirata olvasható: „If graffiti changed anything – it would be illegal” (Ha a graffiti bármit is megváltoztatna – illegális lenne”) ezt a feliratot a plexiüveg teszi még ellentmondásosabbá, amellyel London városvezetése gondoskodott a MoMA-ban is kiállított művész alkotásának megőrzéséről. A rögtönzött tárlatvezetés során Hantó Fruzsina tett kísérletet arra, hogy klasszikus művészeti szempontok alapján elemezze és hasonlítsa össze egy spanyol utcaművész Három Gráciáját a Botticelli Tavasz című festményén szereplő azonos alakokkal.

Szembehelyezkedett térben és gondolatban is ezzel a szemlélettel a graffiti bemutatása: fehérre festett üvegek, cigarettadobozok és papírszemét keretezte azt a táblát, amelyre Nikon ONE – graffitis és street artist, a belvárosi Shopp! tulajdonosa – élőben, az érkező vendégek szeme láttára festette fel jellegzetes stílusában a „LÁTSZÓTÉR” feliratot, kiemelve a graffiti társadalmi kontextusát, a lázadást, a rongálás szegénységben gyökerező okait és a törvénnyel való szembehelyezkedés mozgatórugóit. A felismerés, miszerint a múzeumok hatalommal rendelkeznek afölött, ahogyan a világra tekintünk, és amilyen keretben egy téma megjelenik, esszenciája volt a program koncepciójának.

A beszélgetés kezdetére a hangulat már egészen kötetlenné vált, rövid úton dinamikus párbeszéd alakult ki. A meghívottak elvileg – Deme Edina, a Szépművészeti múzeumpedagógusa, Döme Zsuzsanna, a Kétfarkú Kutyapárt elnökségének tagja és Nikon ONE – a múzeum és street art spektrumának ellentétes pólusait képviselték. A diskurzus során azonban kiderült, hogy egy múzeumban dolgozó ember könnyekre fakadhat egy mesterien megfestett tűzfal előtt, egy graffitisnek pedig a Szépművészeti Múzeum németalföldi gyűjteményének egyik darabja lóg a monitora mellett. Fény derült arra is, hogy a múzeumok nem olyan maradiak, mint gondolnánk, Nikon ONE-nak például volt már kiállítása az Iparművészeti Múzeumban is. A határ a múzeum és az utca művészete között mostanra elmosódott, átjárhatóbbá vált. A művészet és a múzeumi kiállítások befogadása demokratizálódhat, és a beszélgetőpartnerek egyéni tapasztalatuk alapján egyetértettek abban, a legfontosabb az, hogy tudatosan és kritikusan viszonyuljunk mindenhez, amit látunk, legyen az az utcán, vagy a múzeum termeiben, és főleg vegyünk részt az aktív véleményalkotásban.

Kisebb technikai nehézségek ellenére – a kalózkiállítást kísérő videó akadozott, a beszélgetés témáit illusztráló PPT nem jelent meg végül a háttérben – a LÁTSZÓTÉR teljes élményt nyújtott. Bár érződött a hangjukat kereső fiatal egyetemisták kiforratlansága és bizonytalansága, a nagyszámú kitartó és nagyon aktív közönség elégedetten távozott az elhúzódó diskurzust követően. A múzeumok sem úszták meg, és ha most csak félmeztelenül távoztak, garantált, hogy következő alkalommal már virtuózabb ujjak fogják vetkőztetni őket.

Fotó: Pelle Zsófia