„Vidéki” múzeumok Athén körül I.

GÖRÖGORSZÁG

Attika kisebb múzeumai az antik vidék életéről mesélnek. A kutatási program tapasztalatairól szóló cikk első része.

Cikk küldése

e-mail:

Az egyszeri görögországi turista, ha a „múzeum” szót kimondják előtte, azonnal a híres-nevezetes nagyobb múzeumokra asszociál, nem ok nélkül. Tud róluk, mert tanulta is, hallotta is: a Nemzeti Régészeti Múzeum gyűjtőhelye és tárháza mindannak, ami előkerült a görög földből a századok során; az Akropolisz régi és új kiállítóhelye nemcsak installációinak gazdagságával, hanem a hely szentségével, a táj megkapó látványával is fokozza az érdeklődő élményeit. Felkeresésük kötelező minden tudásra vágyó hazánkfiának a szakmából és azon túl is.

 

Van azonban Attikában, az ókori athéni állam területén jó pár olyan múzeum, mely méreteiben és gazdagságában talán nem veszi fel a versenyt a világhírű nagyokkal, de anyagában sok-sok olyan egyedi tárgyat, emléket őriz, amely kihagyhatatlanná teszi meglátogatásukat a szakemberek számára. Különösen igaz ez az ókori Attika történetét vizsgáló projektek művelőinek. Ilyen a KATHA, a Korai Attika Történeti és Humánökológiai Atlasza elnevezésű kutatási program is. A Nemzeti Kiválóság Program támogatásával és e cikk szerzőjének vezetésével 2013 őszén létrejött együttműködés keretében magyarországi felsőoktatási műhelyek ókortörténész, geoinformatikus, társadalomföldrajzos és informatikus kutatói fogtak össze egy közös cél érdekében. Azért, hogy feltárják, részleteiben megismerjék és megismertessék a valaha létezett történeti valóságnak azt a szeletét, amely mellett a kutatás és oktatás is oly gyakran csak elsuhan: a vidéki életet, az egykori falvak mindennapjaiban fellelhető vidékiséget, és annak szerepét az ókori athéni társadalomban.

 

E nem szokványos célhoz hozzáillő komplex módszer társul. Először is egy digitális adatbázis készül a kutatás tárgyát képező 139 egykor létezett attikai faluról. Nyílt forráskódú MySQL program felületén és szerverén tárolódik összes elérhető történeti forrásuk, tájföldrajzi és társadalomföldrajzi adatuk. A következő lépésben ezek geoinformatikai rendszerbe kerülnek, majd megjeleníthetők lesznek bármely térinformatikai programban, például a Quantum GIS szoftverben. A modern technika segítségével a tárolt információk térképszerűen vizualizálhatók, térben és időben elemezhetők. Feltárulhatnak eddig rejtett humánökológiai összefüggéseik: az ember és a táj egymásra utalt létezésének története.

 

Ha azt mondjuk, összes adat, akkor azt a régészeti leletek vonatkozásában is igyekszünk komolyan venni. Bármely apró tárgy, a feltárások során mellékesként kezelt töredék jelentőssé válhat eddig nem vizsgált összefüggésrendszerbe ágyazva. Ezért fontosak a kisebb attikai bemutatóhelyek, mert a jelentősebb leletek többnyire bekerülnek a központi intézményekbe, de a helyben talált, lokális jelentőségű tárgyi emlékek sokszor publikálatlanul árválkodnak a vidéki kiállításokon. Ideális esetben persze, mert gyakran ládák mélyén várják jobb sorsukat, a kutató rájuk pillantását és megrökönyödését: Jé, hát ilyen is létezik itt? A KATHA Projekt munkatársai számára Aladdin barlangját jelenthetik ezek a múzeumok.

 

A „vidéki” múzeumok fogalom persze félreérthető is lehet. A görög főváros a maga három milliónál is több lakosával és elővárosaival a félsziget nagy részét uralja, mára már urbanizálta. Ezért nem a mai településszerkezeti jellemzők szerint teszünk különbséget a város és a vidék között, hanem az ókori közigazgatási felosztás alapján. Ennek alapján „vidéki múzeum” alatt főleg azokat a kiállítóhelyeket értjük, melyek az ókori Athén városfalain és városi környékén, tehát az astyn kívül található valahai települések régészeti anyagát gyűjtik és tárolják.

 

Peiraieus

Ha már megvan a múzeumok listája, döntsük el látogatási sorrendjüket. Célszerűnek tűnik a főbb irányok szerint haladnunk, hogy megkönnyítsük azok dolgát, akik ezen áttekintés nyomán szeretnék bejárni őket. Az első és talán a legfontosabb Athénen kívüli, vidékinek számító kiállítóhely Peiraieus. Tekintsünk most el attól, hogy a hajdani település mára teljesen egybeépült Athénnal, igaz, már az ókorban sem volt teljesen független tőle. A kikötőváros a mai turista számára csak átkelőhely a szigetek, Kréta és a többiek felé, igen ritka, hogy időt szánjanak múzeuma megtekintésére. Pedig rosszul teszik. Belvárosi szállodájuktól néhány perces utazás metróval és egy rövid, de látnivalókkal zsúfolt séta után máris ott lehetnek a helyszínen, a Charilau Trikupi utcában. Ha eltévednek, a jachtkikötőt keressék (Marina Zeas).

 

1935 óta van múzeum Peiraieusban az egyik klasszikus kori kikötő szomszédságában. Eredeti gyűjtőköre kiterjedt Peireieus közigazgatási területén túl néhány környező településére (Kallithea, Moschato), Attika délnyugati parti sávjára (Glyphada, Vula, Vari) és Salamis szigetére. Kiállításai eleinte a partvidék életére, az ott folyó hajózásra és tengeri kereskedelemre jellemző anyagot tartalmaztak, utóbb magánadományokkal kiegészülve már az ókori mindennapok sok emléke is helyet kapott benne. 1981-re elkészült új, kétszintes kiállítótere, de 1996-98 között ezt is bővíteni kellett. A régi tárlók mellett nyílt két új tematikus terem: az egyik Peiraieust mint hadi és kereskedelmi kikötőt mutatja be, a másik főleg korabeli kerámiák segítségével a mindennapi életről szól. A múzeum rendelkezik néhány különlegességgel, máshol nem látható darabbal. Ilyen pár nívós bronzszobor, például egy Kr.e. késő hatodik századi ruhátlan fiúalak (kuros), melyet Peiraieusi Apollo néven ismer a művészettörténet, vagy Athéna és Artemis szobra a klasszikus korból. Látható még itt negyedik századi bronz színházi maszk és egy igazi csemege a hajózástörténet kedvelőinek: egy klasszikus kori háromsorevezős (triérés) hajó bronz döfőorra. A gyűjtemény erőssége még az alakos márványsztélék sokasága, mint például a peloponnésosi háborúban elesett fiatal ephébosok sírsztéléje, vagy az Asklépiosnak szánt fogadalmi tábla a negyedik századból, de szintén nevezetes a Kallitheában feltárt családi síremlék. Külön termet szántak a Moschatoban feltárt Kybelé-szentély maradványainak.

 

Eleusis

A következő, meglátogatásra érdemes múzeum tipikusan azt a sorsot szenvedi el, mint újabban sok hasonló vidéki helyszín, nevezetesen „a sztráda mellett nincs is élet” szindrómát. Eleusis múzeumáról van szó. A kis kikötőváros – manapság a nyersolajbiznisz és -kereskedelem egyik görög központja – nagyjából 16 kilométerre található az Akropolistól, de a Korinthos-Mykéné turistaközpontok felé vezető gyorsforgalmi út mellett, amiről sem kedv, sem idő nincs letérni, meg „biztosan nincs is ott semmi izgalmas, ahhoz képest ami Argolisban vár ránk”, mondják a turisták. Tévednek.

 

A Thriai-síkságnak nevezett lapályos területből kiemelkedő domb körül alakult ki Hellasban a gabonakultusz, a Démétér, Koré és Triptolemos hármassághoz kapcsolódó mítoszkör. Az ősi település az archaikus kort megelőzően független királyság volt, de hamarosan a megerősödő athéni állam része lett. Önállóságának egyik maradványa nevezetes kultuszhelye papjainak maguk között, családon belül öröklődő tisztsége. A szentély századokon keresztül fennállt, gazdagodott, ahogy az ott lezajló titkos kultuszcselekmények is. Eleusis a klasszikus kort követően vált igazán pánhellén, sőt azon is túli jelentőséggel bíró vallási központtá, melynek misztériumai a római elitet, köztük az aktuális császárokat is lenyűgözték. Sikk lett részt venni a több fokozatú beavatási szertartásokon, persze az uralkodók számára kicsit gyorsítva az ügymeneten, ahogy az kijárt nekik.

 

A múzeum az ókori Athénból idevezető híres szent úton közelíthető meg, és Eleusis valahai központjának termő narancsfákkal (és persze míves vaskerítéssel) övezett területén található, stílszerűen a Hiera Odos 1. szám alatt. Belépve a kerítésen magához vonzza a tekintetet az itteni akropolis, amit azért a maga 25 méteres magassága miatt túlzás lenne várhegynek mondani, mindenesetre impozáns látvány. Elhaladva a görög és római korból származó régészeti maradványok, köztük a nevezetes Telestérion, vagy a nagyobb és kisebb Propylaia mellett, majd átvágva az egykori városfalon, eljutunk a múzeum 1889-ben emelt épületéhez. Ne menjünk be azonnal, mert körülötte számos nagyszerű antik szoborral és síremlékkel teli sétány fut. Keleti sarkában külön tető alatt látható a mitikus kalydóni vadkanvadászatot megjelenítő szarkofág, az antik művészet egyik kiemelkedő darabja.

 

 

 

A múzeum termeiben kiállított látnivalók között olyan híres alkotások találhatók, mint az Eleusisban talált protoattikai stílusú amphora, rajta Polyphémos megvakításának jelenete az Odüsszeiából. Vagy említhetjük a sok-sok klasszikus és római kori kultuszemléket, istenek és istennők, így Démétér szobrait, vagy a római császár, Hadrianos kegyeltje, Antinoos portréját és más kőfaragásokat. De az eleusisi múzeum jelentőségét számunkra az a nagyszámú kőbevésett ókori felirat adja, melyek a település és környékének mindennapjaiba engednek bepillantást. Külön engedéllyel ezek közvetlenül is tanulmányozhatók a szakemberek számára.

 

Marathón

Marathón. Ha ezt a nevet hallja valaki, mindjárt tudja, mire gondoljon. Egy részük persze az egyre népszerűbb, városokat felbolygató sportünnepekre, a (fél-, stb) marathonokra, de a többség a névadó ókori eseményre. Csata történt ott, ahol a szabadságukat védő hősies görög/athéni csapatok győztek az orientális perzsa despotizmus ádáz terjeszkedő szándéka felett… hát, az ügy éppen nem erről szólt, de ezt most hagyjuk. A lényeg, hogy a hely hírneves, a hírnevet adó csatahelynek vannak látható maradványai, így ott van a hősiesség szimbólumaként az elesett 192 athéni hoplita sírhalma, de van még egy múzeuma is, mely – szerencsére – nem csak a csatának, hanem a régen ott lakott embereknek is emléket állít. Méltóan.

 

Más kérdés, hogy hol van a múzeum, mert megtalálni nem könnyű. Természetesen ne a mai Marathón községben keressük, elvégre Hellasban vagyunk. Sebaj, manapság már nem nagy ügy, beütjük a navigációnkba a címet: Leoforos Plataión 114, vagy megadjuk a koordinátákat 38.121838, 23.947079. Vrana község az általános irány, északról érkezve legcélszerűbb a 83-as főutat választani, míg a Pentelikon hegyláncát délről kerülve az 54-es útról ugyancsak a 83-ason érünk ki a Marathóni medencébe. Elhagyva a főutat szembesülünk a görög valósággal. Erőteljesen rurális, korántsem esztétikus környezeten haladunk át. Szerteszéjjel hagyott építési anyagok, elszórt törmelék, nyitott kukák mindenfelé. Elhanyagolt? Nem, élettel teli! Ne feledjük, a saját életüket élő, napi gondokkal küzdő emberek laknak errefelé ma is. Ezeknek a kemény természetű, kérges kezű parasztoknak az ősei ugyanígy küzdöttek valaha a földdel és a vízzel, és nem adták oda semmilyen nagyhatalomnak azokat; ezért is került sor a történelmi ütközetre, melynek emlékeit megtekinteni megyünk most. Kicsit aggasztó, hogy elhagytunk minden lakott területet, már szemét sincs sehol, amikor jobb kéz felől feltűnik egy kisebbfajta erődítmény, vastag kerítéssel, őrbódéval, portával és portással, ahogy kell. Ezek védik a nagyhírű csata emlékeit őrző múzeumot és a régészeti feltárást.

 

1969 óta véletlenszerűen kerültek napvilágra nagyobb szabású leletek a síkságról. Három év feszített tempójú feltárási munkája után 1975-re épült meg a múzeum egy görög származású amerikai patrióta, Eugene Panagopulos adományából azzal a kikötéssel, hogy a helyben talált leleteknek helyben is kell maradniuk. Ennek köszönhető, hogy az őskor óta lakott, termékeny talajú marathóni medence gazdag régészeti emlékanyaga a neolitikumtól a klasszikumon át a római korig képviselve van ebben a múzeumban. Szerencsére a szabadtéri látnivalóknak is jutott a támogatásból, így a plataiaiak sírhalmának nevezett, valójában bronzkori tumulus és más emlékhelyek is jelentőségükhöz méltó formában látogathatóak.

 

A múzeum a perzsák felett aratott nagy diadalnak természetesen külön teremmel adózik, benne a győzelmi emlékmű fennmaradt darabjaival. A további öt terem időrendben haladva mutatja be a szűkebb térség történetét. Az elsőben a neolitikum és a kora bronzkor kerámiája van, főként az ókori Oinoé falucskánál lévő Pan-barlang feltárásából. A másodikban szintén bronzkori emlékek találhatók a Tsepi mellett talált temető anyagából. A harmadik a marathóni medence lelőhelyein előkerült geometrikus, archaikus és klasszikus kori fazekasárú gazdag tárháza, található benne például a panathénaiai játékokon győztesnek járó két amphora. A mindennapi élet megkapó emlékei közül emeljük ki egy egykori atléta, Dikaios dedikált diszkoszát, de ugyanilyen különlegesség egy fából készült, zsanérokkal ellátott tükörtartó. A negyedik teremben főleg római kori kőemlékek, szobrok és sztélék vannak, közülük jópár a terület nagy ókori mecénásához, Heródes Atticushoz és köréhez köthető. Az ötödik termet teljes egészében a Brexiza mellett feltárt egyiptomi eredetű kultuszhely anyagának szentelték.

 

Képek forrása: Wikipedia

"7669 - Piraeus Arch. Museum, Athens - 330s BC stele for a girl - Photo by Giovanni Dall'Orto, Nov 14 200" by Giovanni Dall'Orto. - Own work. Licensed under Attribution via Wikimedia Commons

"Calydonian boar" by Tkoletsis - Own work. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons