©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Egy kiállítás arca

Először csinált múzeum olyat, hogy egy kiállításnak arcot választott. A háttérről és a tapasztalatokról személyes élménybeszámolót olvashatunk az arc, illetve a kurátorok tollából.

Stefi, a Múmiavilág kiállítás arca - ahogy a kurátorok látták

Már csak pár napunk volt hátra a Múmiavilág kiállítás megnyitásáig. Természetesen minden erőnkkel azon voltunk, hogy a nyilvánosság mielőbb megtudja, október 1-én nyitunk. Ezért a szeptemberi Kutatók éjszakája kiemelt programja az exkluzív tárlatvezetés volt az épülő Múmiavilág kiállításban. Ekkor találkoztunk először Kiss-Stefán Mónikával, Stefivel, aki a múmiák kutatásáról készített filmet a Duna Tv Novum című ismeretterjesztő műsorához. A riportot követően egy hét múlva ismét találkoztunk, mert időközben eltökélte, hogy sorozatot készít a múmiákról.

Mi akkorra már beleszerettünk. Egy riport körülbelül negyedóra, mi pedig azon vettük észre magunkat, hogy már a harmadik óránál tartunk a beszélgetésben, sőt a villanyt is ránk kapcsolták. Stefi magával ragadott bennünket. Lelkes volt, tele ezer ötlettel. Hamar kiderült, hasonlóképpen gondolkozunk arról, hogyan lehet sikerre vinni egy kiállítást.

És bár fél méter távolságnál sosem került közelebb a múmiákhoz, megszerette őket. Szívügyévé vált, hogy bebizonyítsa, ezek az időkapszulák milyen fontosak a tudomány és az emberiség számára. Hamar rájöttünk, ilyen ember kell nekünk! Örültünk, mikor főigazgatónk, Dr. Korsós Zoltán is meglátta Stefiben azt az embert, aki dinamizmusával, hihetetlen energiájával elérte, hogy a média folyamatosan a Magyar Természettudományi Múzeumra figyeljen. Február 1-től hivatalosan is a mi szóvivőnk lett!

Újabb és újabb ötletekkel rukkolt elő. Ezek megvalósítása nagy munka volt, de rutinosan megoldotta. A múzeum munkatársai közül is sokakat magával ragadott. Így valósulhatott meg például meditációs rekordunk is, a már a sarki fűszeres előtt is jól ismert, buddhista szerzetes múmiája előtt.

Az különösen megragadott bennünket, hogy mindent elintézett. A médiával különös figyelemmel bánt, ezért időről időre visszajöttek. Egy idő után azt vettük észre, hogy Stefivel azonosítják a múzeumot.

Mi szakemberek tudtunk maradni, hisz a sajtóval való törődést levette a vállunkról. Nekünk is új szerepkörbe kellett tanulnunk; sminkeltünk, tupíroztunk, sőt megtanultunk 25 mp-es válaszokat adni egy-egy kérdésre. Vidám és inspiráló volt az egész.

Mi,  akik együtt dolgoztunk Stefivel, megtapasztaltunk, milyen egy profival együttműködni. Rádöbbentünk, hogy a múzeumnak - minden múzeumnak szüksége lenne egy ilyen szóvivőre.

Nekünk felejthetetlen és nagy élmény volt.  Nagyon sajnáljuk, hogy véget ért a Múmiavilág. A barátság azonban megmarad. Reméljük, Stefi, a szóvivőnk is!

Vallom, más - és ahogy a sajtós látta

Egy anyag volt, egy érdekes és misztikus anyag volt a heti kettő között. Rutin forgatás egy kiállítás anyagáról. Kutatók éjszakája, szeptember. Rohanás, 3. helyszín, Magyar Természettudományi Múzeum. Múmiavilág. Gondoltam, én aztán mindent tudok. Egyiptom, fáraók, mumifikálás. Majd jött  öt földrész, a csodálat, a döbbenet, a sokk és Szikossy Ildikó. Taszított és vonzott a téma, majd elkapott. Küzdöttem ellene, nem akartam többet tudni róla, mégis vágytam rá. Kutattam, olvastam, fotókat nézegettem. Érezve a múzeum levegőjét, kinyílt egy másik világ. Elvetemült őslénykutatókat, bogarászokat, ásványokról mindent tudókat, madarászokat, denevér megszállottakat, csontmániásokat, na és Pap Ildikót kínálta elém a sors. Vágytam rá, hogy visszatérhessek. Történetekre éhezve, kamerával, operatőrrel. Majd nélkülük. Egyre gyakrabban, egyre többször. Vonzalmat éreztem. Ide vágytam. Majd jött a felkérés. Szóvivője lettem egy olyan kiállításnak, ami magáévá tett már a felkérés előtt több hónappal. Tanultam, tapasztaltam, a vágyódásom beteljesedett. Dolgoztunk. Rengeteget. Stábokkal, újságírókkal, rádiósokkal. Minden rendkívüli tárlatvezetésen ott voltam, és nem hittem el, amikor Szikossy Ildikó fantasztikus előadásával, színészi tehetségével, Borsodi Terézia történetét mesélve még az utolsó tárlatvezetésen is könnyeket csalt a látogatók szemébe. Amikor pedig Pap Ildi mesélte édes kedvességgel egy alig 8 éves kislánynak részletesen, megfontolt tudományos tényekkel bizonyítva, a kislány testén illusztrálva, hogy hogyan is történt pontosan a mumifikálás, hát kikerekedtek a szemeim. A kislánynak nem. Semmi rémület nem volt az arcán, sőt kíváncsian kérdezősködött. Eltelt 4 hónap. Sokat kaptam, a múzeum rejtelmesen bonyolult folyosóin egy-egy beszélgetés során is. Csodáltam egy-egy muzeológus tudását és azt a szerénységet, amivel ők kezelik ezt a bámulatos világot.  A kutatás tárgyaihoz még most sem érek hozzá, de ma már nem lepett meg, amikor Simon Antal koponyáját az asztalomon találtam. Most vége lett. Vége a Múmiavilág kiállításnak. Más lettem. Vallom, más. Megértettem a múmiakutatás jelentőségét, az egyes kultúrák és a halál viszonyát és azokat az embereket, akik a múzeum szerelmesei. Én is az lettem. Számomra azonban más volt ez. Tudtam a végét. 2015. május 17.