©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Végtelen kirakó

Fémkeresős régészeti kutatásokat végeztek zalai lelőhelyeken.

Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani Zala megyével összefüggésben jelentős régészeti leletekről, a véletlenül előkerült bronzkincsről és a becsületes megtalálókról. A hírek ezzel kapcsolatban több mindenre ráirányítják a figyelmet egy egészen speciális világ tükrén át, amellyel köznapi halandónak csak ritkán van kapcsolata. A többségnek ugyanakkor a régészet meglehetősen misztikus és megfoghatatlan: több ezer évnyi idő, és valódi kincsek, olyanok, amelyeknek mindenütt van értéke, még a feketepiacon is; rossznyelvek szerint csak ott igazán.

Ezzel szemben a leletek akkor képviselnek valódi értéket, ha szakérő kezekbe kerülnek, és ott vallanak a múltról. A fellelt tárgyak nem csak önmagukban beszédesek, sokat hozzátesz az információkhoz a helyszín mellett a kontextus: hogy milyen tárgyak voltak még ott, milyen mértékben, mitől kopott egy-egy használati tárgy, miért pont ott ásták el, ahol…. Számtalan „mellékkörülmény” amely adalék ahhoz, hogy az évezredek titkai feltáruljanak.

Dr. V. Szabó Gábor közel 10 éve vezet egy olyan kutatási programot, amely a Kelet-Kárpát-medence bronzkori depóinak, kincsegyütteseinek a lokalizálását, megmentését és értelmezését tűzte ki célul; az elmúlt években harmincnégyszer járt sikerrel: 4 arany-, és 30 bronz kincsegyüttest tárt fel – beszédes adat, hogy a program során átkutatott mintegy 60 lelőhely közül csupán 4-5 helyszínen nem előzték meg a régészeket a lelőhelyeket fosztogató fémkeresős rablók / kincsvadászok. A kutató szerint a 2000-es évek eleje óta lendült fel igazán a feketepiac, és az illegális fémkeresőzés, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel az ország kulturális örökségében. Nem csak anyagi értelemben, azzal, ahogy külföldre kerülnek értékes leletek; de az igazán nagy probléma az, hogy a hozzáértők az összetúrt lelőhelyek titkait és történeteit már sosem fogják tudni megfejteni, s a nyereségvágyból, hobbiból működő kincsvadászok tevékenységével a történelem egy-egy mozaikja veszik el.

Noha idén április 1-től csak hatósági engedéllyel használhat(na) magánszemély fémkeresőt, belátható okok miatt ennek ellenőrzése nem könnyű. Tény, hogy bármilyen régészeti lelet a magyar állam tulajdona, s a megtalálónak bejelentési kötelezettsége van vagy a Forster Központ, vagy a területileg illetékes múzeum felé; s nem kiszámítható, hogy milyen arányban becsületesek azok, akik egy-egy történelmi darabra bukkannak. Az viszont szakmai körökben ismert adat, hogy a hazai lelőhelyek 30-40 %-át már „lerabolták”, azaz jóvátehetetlen károkat okoztak a régészeti kontextus megbolygatásával, függetlenül attól, hogy a tárgyak közül mennyit szedtek ki. V. Szabó Gábor szerint az (lenne) az ideális, ha rögtön az első tárgy fellelése után megtörténik a bejelentés, mert akkor van esélye a szakembereknek arra, hogy egy minden apró adatra odafigyelő, professzionális régészeti feltárást követően valamennyi körülményt, adatot figyelembe véve kiderüljön a tárgy élettörténete. Az ilyen módon létrejött narratívák olykor nem csak árnyalják az eddigi tudást, de igazi tudományos szenzációk is születhetnek.

A késő bronzkor szakértője nemrégiben több napot töltött Zala megyében, összesen nyolc régészeti lelőhelyen végzett csapatával fémkeresős régészeti kutatást. Mint mondta, olykor a negatív eredmény is eredmény, egyes tárgyak hiánya is árulkodó. A zalai kutatások sikeresek voltak: Zalaszentivánon egy szétszántott területen jó állapotban lévő kincsegyüttest találtak fémkeresővel. Az oltárci lelőhelyen ugyan újabb fontos leletek nem kerültek elő, csak kisebb jelentőségű töredékek, viszont a kontextus tisztázása során kiderült, hogy bár nem túl népes, de lakott településről van szó a kutatott területen. A szakmai team végül a megye egész területén Nagykanizsától Zalaszentgrótig mozogva különböző kutatásra alkalmas helyszíneket tesztelt és mért fel későbbi munkálatok megelőző fázisaként – bízva abban, hogy ezekre a helyekre következő látogatásukig nem érkezik hívatlan látogató.

Fotó: Horváth Éva, Göcseji Múzeum