©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A római Navicella-mozaik egy korai másolata

Hogyan került Giotto kompozíciója a nyugati kereszténység egy meglehetősen periferikus helyszínére?

Francesco Berretta: Giotto Navicella-jának másolata, 1628 (Róma, Vatikán)

 

A középkorban egy műalkotás másolása teljesen más megítélés alá esett, mint a mai világunkban. Manapság ugyanis a szerzői jogok szigorúan próbálják meghatározni az „eredeti mű” fogalmát, s ezzel együtt szabályozni, hogy ki, mikor, milyen mértékben és körülmények között használhat fel mások által létrehozott alkotást. A kiemelkedő, híres mű másolása a középkorban, helyesebben szólva a példa (exemplum) követése már önmagában is kívánatos dolognak minősült, ráadásul még dicsőséget is hozhatott a „másolóra”, ha az előkép az új műben felismerhetővé vált, vagy ha azt valamilyen értelemben esetleg felülmúlta. E felfogás teológiai alapja részben arra vezethető vissza, hogy a világ teremtésekor az Úr a saját maga képmására, azaz másolással teremtette meg az embert.

Egy előkép követésének, tehát a másolásnak az eredményét szintén nem a mai értelemben kell elképzelnünk. Műalkotások esetében ez ugyanis nem a műszaki pontosságú, vagy teljes vizuális azonosságra való törekvést jelentette, hanem a követendő mű bizonyos kiválasztott jellemzőinek a megjelenítését. Egy épület esetében mondjuk a boltozatot tartó oszlopok számának egyezését, az alaprajz centrális vagy hosszanti formáját, de a megfeleléshez hozzájárulhatott az is, ha a kőanyag azonos helyszínről származott. Képeken leginkább a téma kompozíciójának a hasonlósága volt a legfontosabb kritérium, s a számunkra ma oly lényegesnek tűnő stílus követése alig ismert jelenség a középkorból.

 

Az eredeti mű

A nyugati keresztény egyházban a jubileumi év szokását VIII. Bonifác pápa vezette be. Az 1300-as esztendőt szentévvé nyilvánította, melyet a később kialakult hagyomány alapján huszonöt évenként a mai napig kihirdetnek a pápák. A jubileumi évben a hívők könnyebben, kiterjedtebb módon kaphatnak feloldozást bűneik alól, s a legszélesebb körű bűnbocsánatot római zarándoklattal nyerhetik el. Állítólag már az első, 1300-as szentév alkalmából is több millióan keresték fel az örök várost, amely számára e zarándokhullám természetesen nem csekély anyagi előnnyel is járt.

 

Andrea di Bonaiuto: Giotto Navicella-jának másolata a firenzei Santa Maria Novella-templom káptalantermében, 1365-1368

 

Sok tényező utal arra, hogy Giotto di Bondonét, az akkori Itália leghíresebb művészét ezzel az első, 1300-as szentévvel kapcsolatban kérték fel egy több szempontból is kiemelkedő mű elkészítésére a római Szent Péter-bazilika számára. A mozaiktechnikájú s az egykorú viszonyok között elképesztően monumentális, nagyjából 10×14 méteres kép alapját egy evangéliumi történet adta: a tanítványok a viharos Genezáreti-tavon hajóztak, amikor megjelent előttük a vízen járó Krisztus. Káprázatnak vélték, s jobbára megrémültek tőle, Péter viszont kilépett a csónakból a vízbe, hogy meggyőződjön mestere kilétéről. Kishitűségében azonban elmerült, s Krisztus mentette ki a hullámok közül.

 

Parri Spinelli: Giotto Navicella-jának másolata, 1410–1420 körül (New York, Metropolitan Museum of Art)

Ezt a már régről ábrázolt jelenetet Giotto egyrészt a tanítványok reakciójának sokszínű megjelenítésével, érzelmeik bemutatásával fogalmazta újjá, másrészt – nyilván a megrendelői igény alapján – az alkotás mellékalakok bevonásával többrétű, szimbolikus értelmet is kapott. A hánykolódó hajó, benne a tanítványokkal az egyház allegóriájaként jelent meg, s az egész ábrázolás a kereszténység egységét, illetve azon belül a római egyház akkoriban nem egyértelmű vezető szerepét igyekezett propagálni. A hajóval megjelenített egyház-allegóriának köszönhetően a kép a későbbiekben a Navicella, azaz hajócska néven lett híres. Miután a mozaikot a Szent Péter-bazilika nyitott előcsarnokában állították fel, a Rómába áramló zarándoktömegek óhatatlanul is szembesültek vele a vatikáni templomba lépve.

Elhelyezkedésének, méretének, szimbolikus tartalmának, de valamelyest alkotójának is köszönhetően a mozaik idővel a nyugati világ egyik legismertebb művévé vált. A 15. századtól kezdve gyakorta másolták számos műfajban, s a művek céljuknak megfelelően több-kevesebb hűséggel követték az eredetit. Tekintve, hogy Giotto alkotása a régi Szent Péter-templomot helyettesítő jelenlegi épület 17. századi emelésekor teljesen elpusztult, mára csak a másolatok alapján lehet rekonstruálni az eredeti művet.

 

Kiszsolna és középkori temploma

A zsolnai plébániatemplom délkeletről [Kollár Tibor felvétele]

Erdély északkeleti sarkában, Beszterce városának szomszédságában található egy település, melynek a középkori magyar neve, Zsolna, szláv eredetű szóból származik (ma Kiszsolna). A jelenleg románok által lakott, s a magyar neve után Jelnának hívott falut azonban németek alapították a 12. század második, vagy a 13. század első felében (németül Senndorf). Noha soha nem lehetett jelentős település, számos középkori adat utal arra, hogy a régiós központtá fejlődő Beszterce számára Zsolna mind világi, mind egyházi értelemben kiemelten fontos volt. A település jelenleg is meglévő, középkori plébániatemplomát építészeti formái alapján a 14. század második felében emelték, minden bizonnyal a közeli Besztercén működő mesterek. A zsolnai egyházközségnek fennmaradt egy középkori, a Kárpát-medencében jelenleg egyedülállónak tekinthető számadáskönyve, amelyből kiderül, hogy a templom a méreteihez és a település jelentőségéhez képest kifejezetten gazdag volt ereklyékben és liturgikus felszerelésben.

 

A zsolnai plébániatemplom délről [Papp Szilárd felvétele]

A reformációval az erdélyi szászság, így a zsolnai egyházközség is evangélikus lett. Ez a változás a templom épületét azonban nemigen érintette. A belsőben a legnagyobb módosulást az jelentette, hogy a középkori falképeket az új vallásnak megfelelően lemeszelték. A második világháború végén a zsolnai németek az észak-erdélyi szászsággal együtt egységesen Nyugatra menekültek, s csak kisebb részük tért vissza a háború után. A falut főleg románokkal telepítették be, s az elöregedett szászság kihalásával az evangélikus egyházközség 1976-ban megszűnt. A nem használt templom egy ideig még viszonylag jó állapotban állt, a kilencvenes években azonban hajóboltozata teljesen beomlott, s azóta romlása egyre gyorsuló ütemben zajlik. A hajónak mára részben a falai is összedőltek, s belsejében kisebb erdő fogadja a látogatót. Noha pillanatnyilag a szentély még viszonylag ép, fedélszéke már ennek is eltűnt, így középkori boltozata olyan rossz állapotba került, hogy statikai szakvélemények alapján a következő telet nem fogja túlélni.

 

A zsolnai plébániatemplom szentélyének belseje kelet felé [Papp Szilárd felvétele]

 

Nemzetközi jelentőségű tudományos felismerés

A templomépület romlásával az evangélikus időszak meszelései a belsőben elkezdtek lepotyogni. Így derült arra fény, hogy az újkori rétegek alatt a hajóban, de főként a szentélyben nagyobb felületen középkori, nagyjából a templom építésével azonos korú falfestmények találhatók. E freskók idővel sajnos szintén elkezdtek pusztulni. Ha valaki ma felkeresi a templomot, fehéres és sárgás, az újkori meszelések alól előbukkanó, összefüggéstelen, jobbára elmosódott középkori freskórészleteket lát, melyeket mára teljesen csupasz falfelületek fognak körbe. A falképek pusztulását látva a besztercei múzeum munkatársai 2007-ben öt, alakokat ábrázoló részletet leválasztottak belőlük, s bevitték a múzeumba.

 

A zsolnai plébániatemplom szentélyének északi fala [Mudrák Attila felvétele]

 

Mindettől függetlenül 2014-ben magánkezdeményezésre kutatóprogram indult az erdélyi Mezőség középkori egyházi építészetének a feltérképezésére. Ennek kapcsán került a pusztuló zsolnai templom is a művészettörténészek és restaurátorok látókörébe. A szakemberek az igen töredékes falfestmények meglévő részleteit felmérték, a kutatás során összegyűjtötték a korábbi, már elpusztult freskórészleteket is mutató fotókat, s kiderült a besztercei múzeum munkatársainak értékmentő tevékenysége is. E három „forrásból” összeállítva a mozaikszemeket, a szentély északi falának egy ábrázolásával kapcsolatban olyan tudományos felfedezés született, amely nem csupán erdélyi vagy Kárpát-medencei, de még nemzetközi összefüggésben is számot tarthat az érdeklődésre.

Az északi fal nyugati szakaszán ma is látható egy hatalmas vitorla, alatta szentek sorával. Utóbbiakról a besztercei múzeumban lévő töredékek alapján derült ki, hogy az apostolokról van szó, akik a vitorlához tartozó hajóban foglaltak helyet. Ennyi alapján az ábrázolás témáját még nem lehetett egyértelműen megállapítani, mivel három-négy evangéliumi jelenet is szóba jöhetne. Archív fotókon a hajótól jobbra azonban még megjelenik egy Krisztus-alak, aki maga elé néz, s jobbját is lefelé nyújtja. Ez volt a kulcsa annak a felismerésnek, hogy Zsolnán azt a jelenetet ábrázolták, amint a tanítványok hajójához közeledő, vízen járó Krisztus megmenti Pétert a habokból. Noha Szent Péter alakjából már archív fotókon sem látszik semmi, a besztercei múzeum gesztikuláló, érzelmekkel teli figurái alapján derült ki a zsolnai freskó igazi jelentősége. A kép ugyanis nem egyszerűen a szóban forgó evangéliumi történetet ábrázolja, hanem meglehetősen hűen másolja Giotto római Navicella-mozaikjának kompozícióját s részleteit is. Ez a felismerés pedig azt tette lehetővé, hogy a római mű néhány további alkotóelemét is be lehetett azonosítani Zsolnán. Az árbóckosár két oldalán megjelenik egy-egy fél alak igen elmosódott, sötét foltja, melyeket Giotto képének hasonló pozíciójú prófétáival lehet megfeleltetni, s régebbi fotókon még kivehető egy kürtszerű tárgyat tartó kar is a vitorla felett, amely egyértelműen a viharos időre utaló egyik római szél-perszonifikációval azonosítható. Mindezek alapján vált világossá, hogy Zsolnán nem egyszerűen az evangéliumi történetet festették meg Giotto művének központi részét másolva, hanem a római mozaik összetett szimbólumú, teljes kompozícióját.

 

Falképtöredék tanítvány alakjával a zsolnai plébániatemplom szentélyének északi faláról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud) [Papp Szilárd felvétele]

A zsolnai freskó nemzetközi összefüggésben is jelentős, leginkább a római mozaik korai másolatainak ritkasága miatt. A mozaik készültét követő száz évből, a 14. századból ugyanis csupán három monumentális replikája ismert a műnek. A strasbourgi Szent Péter-, illetve a pistoiai (Olaszország) antonita templomban lévő freskók (1320-as évek, illetve 1372 után) csak alapkompozíciójában követik, s részleteik, motívumaik is inkább csak felidézik a római mozaikot. Egyedül a firenzei domonkos kolostorban lévő Navicella-másolat (1365–1368) tekinthető meglehetősen hűnek, s a másolásnak nagyjából ezt a szintjét képviseli a zsolnai is. Utóbbi egy ponton még meg is haladja a firenzeit: Giotto prófétáinak fél alakjai legkorábban ugyanis a zsolnai freskón tűnnek fel a másolatok sorában.

 

Falképtöredék tanítvány alakjával a zsolnai plébániatemplom szentélyének északi faláról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud) [Papp Szilárd felvétele]

,,Arra a kérdésre, hogy hogyan került Giotto kompozíciója a nyugati kereszténység egy meglehetősen periferikus helyszínére, az írott források teljes hiánya és a többféle lehetőség miatt nem tudunk egyértelműen válaszolni. Érdemes azonban rögtön leszögezni, hogy bizonyosan nem Giotto személye volt ennek a kulcsa, az itáliai mesterről az erdélyi megrendelő, illetve az ottani mesterek ugyanis nyilvánvalóan soha életükben nem hallottak. Sokkal inkább a kép témája és összetett mondanivalója miatt festették meg Zsolnán e kompozíciót. Ezzel összefüggésben egyetlen konkrétumunk mégis van. A zsolnai templomot a középkorban a vatikánihoz hasonlóan Szent Péter tiszteletére szentelték, logikus tehát, hogy Péter életéből vett jelenettel vagy jelenetekkel (is) díszítették liturgikus terét.

 

Falképtöredék tanítvány alakjával a zsolnai plébániatemplom szentélyének északi faláról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud) [Papp Szilárd felvétele]

Nem teljesen kizárt azonban, hogy a kompozíció erdélyi megjelenése közvetlenül Zsolnával (esetleg Besztercével) állt összefüggésben. Róma a magyarországi, illetve erdélyi zarándokoknak is az egyik első számú célpontja volt, azaz elképzelhető, hogy egy helyi egyházi személy, vagy valaki a környezetéből Rómában járva beszerezte a Navicella-kép vázlatát, s odahaza egy helyi műhellyel megfesttette temploma falára. Egyéb tényezők alapján azonban valószínűbbnek tűnik, hogy festőműhelyeken keresztül juthatott el a Navicella egy rajza valahogyan Erdélybe, ahol akár több, köztük jelentősebb helyen is megfesthették, s Zsolnán esetleg már egy ilyen példát másoltak.

 

Falkép részletek a zsolnai plébániatemplom északi falán [German Kinga felvétele, 2007]

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a fenti tudományos eredmények következményeként a kiszsolnai templom részleges, vagy teljes megmentésére biztosítva lesz az anyagi háttér. Ez nem csak a helyszínen látható részletek fennmaradása miatt fontos. Ha ugyanis a védelmük megoldott, azokat a falképeket is érdemes lesz feltárni, amelyek még mindig újkori ráfestések alatt rejtőznek. Noha a Navicellához mérhető jelentőségű lelettel talán már nem számolhatunk a templomban, vannak arra utaló jelek, hogy további, nem átlagos középkori ábrázolások még mindig előkerülhetnek Kiszsolnán.

 

Az eredeti cikk megjelent az Élet és Tudományban (71. évf. 20. sz. / 2016).