Indiszkréció: a tárgyak magánélete

A rekonstrukció, kiegészítés és esztétikai élmény a restaurálásban

Minket, egyszerű múzeumlátogatókat kíváncsisággal töltenek el a műtárgyak és műemlékek megőrzésével, restaurálásával kapcsolatos munkák és óvintézkedések. A legtöbbször nem tudjuk, min megy keresztül az adott tárgy, míg bekerül a kiállítási térbe.

Cikk küldése

e-mail:

Szakmai szabályok és egyéni döntések

Először azt gondolnánk, hogy a restaurálásnak szigorú, örök érvényű szabályai vannak, amelyek minden egyes műtárgyra, festményre vagy műemlékre érvényesek. Ezek azonban változnak. Vannak kötelező előírások, amelyeket be kell tartania a restaurátornak, és munkájának legapróbb lépéseit is rögzítenie és dokumentálnia kell. Bizonyos kérdésekben mégis egyénileg dönt. Szakmai felkészültségén és sokszor leleményességén múlik, hogyan menti meg vagy kelti életre a keze közé kerülő tárgyat. A tárgyak alapanyaga, sérüléseik és a múzeumi környezet is befolyásolhatja a döntést. 
Meddig mehet el a restaurátor és a leletet feltáró régész a tárgy helyreállításának folyamatában? - A szerkezeti hibák esetén például muszáj pótolni a hiányosságokat, hiszen különben a tárgy vagy épület állapota tovább romolhat - árulja el Dombovári Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátora. Elmesél egy olyan esetet is, amikor a restaurálási folyamat során mindenféle kiegészítés nélkül, kemény és kitartó munkával helyreállított egy Árpád-korból származó körmeneti keresztet. Évekkel később azonban esztétikai okokból felkérték a hiányzó részek pótlására is, így a kereszt a kikövetkeztetett alakjában, színeivel és mintáival pompázhatott a munkafolyamat végén. Ez esetben az eredetiséget felülírta a szebb látvány, az esztétikai szempont, a "teljesség" igénye. Ez érthető volt, hiszen az utókor akkor tanulhat a múltból és annak embereitől, ha teljes valójában ismeri meg emlékeit, tárgyait.

Töredék vagy kiegészítés? Eredeti vagy másolat?

Akadnak azonban olyan helyzetek is, amikor a műemlék szerkezeti stabilitása érdekében végrehajtott kiegészítések megrongálják az addig több ezer éven keresztül épen megmaradt eredeti maradványokat. Ez történt a savariai Iseum Pannonia 1963-as rekonstrukciója során. A feltárt római kőelemeket vasbeton szerkezettel erősítették meg és állították helyre, de a korróziós folyamatok miatt a márvány rossz állapotba került, és végül az eredeti köveket ki kellett emelni a betonszerkezetből. (A kilencvenes évek végére ezért be is kellett zárni a szombathelyi kiállítóhelyet. Az új rekonstrukciós tervek alapján készülő, hatalmas látogatóközpont elvileg idén nyáron nyitja meg kapuit.) Felmerül tehát a kérdés: jogos-e egy műemlék állapotának veszélyeztetése a tájékoztatás céljából? A kövek kiegészítése, "teljessé" tétele (még ha történeti feljegyzések alapján készül is) elengedhetetlen-e a mai ember számára? Vagy hasznosabb lenne-e egy másolat? A másolat szolgálhatja-e az eredeti tárgyak, a mai romok és maradványok érdekét? Az épen maradt kövek változatlan kiállítása és védelme kevésbé hiteles és élményszerű-e, mint az épületrekonstrukció? Egy-egy külső elem hozzátoldása hitelessé teszi-e az adott emléket, vagy éppen hitelteleníti? Szabad-e ilyen mértékben beavatkozni egy-egy tárgy életébe, sorsába, megváltoztatni, megmenteni egy több ezer évvel ezelőtt élt ember keze munkáját?

A restaurálás mint a tárgyak életének egy szakasza?

Vagy hozzátartozik sorsukhoz a restaurációs folyamat is? A megmenekülés? Az újabb és újabb nemzedékek egy-egy tárgyhoz kapcsolódó felfedezésének öröme? A múlt emlékei csak arra várnak, hogy megtalálják őket, és megmutathassák magukat? Vagy ők egyáltalán nem kíváncsiak a modern időkre? S ezen folyamatok során meddig lehet elmenni egy műtárgy bemutathatóvá, láthatóvá tételének érdekében? Nos, ez az, amire nincs egyértelmű szabály. A józan ész és a tárgyak tisztelete dönt. A jó restaurátor pedig egy kicsit a szívére is fog hallgatni, amely a szakértelem mellett segít eldönteni, milyen mértékű lehet a beavatkozás a tárgyak magánéletébe, sorsába. 
A különböző tárgyak esetében tehát különböző döntés születik arról, hogyan mentsék meg és tegyék láthatóvá őket a mai látogatók számára. Talán fel sem merülnek az imént felsorolt kérdések, hiszen a restaurálás szakmai szabályai magától értetődőn működnek a szakmai döntések során. Ahogy André Bazin is mondja, az ember lelkivilágának egyik alapvető tulajdonsága, hogy védekezik az idő múlása ellen. Ezért konzerválja az életet, ezért hoz létre ezernyi kis "életmásolatot", szimbolikus tárgyat, hitének jelképeit. S miután a múlt emberei foglyul ejtették, a jelen emberei sem engedhetik el az időt, meg kell menteniük a hordozókat.