©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Locsi-fecsi marketing

Múzeumpedagógusok szerint a leghatásosabb reklám szájról szájra terjed. A tanár akkor viszi szívesen az osztályát múzeumba, ha saját kollégájától hall jókat egy-egy foglalkozásról. A locsi-fecsi marketingbe a budapesti múzeumpedagógusok is bekapcsolódtak.

Felfokozott időszakát éli manapság a múzeumpedagógia. Mindenki fejleszt, ötletel, koncepciókat gyárt, új tematikákat, eszközöket, módszereket és kommunikációs csatornákat vet be a közönség megnyeréséért. A múzeumi órakínálat a néhány évvel ezelőttihez képest tartalmában és formájában is felfrissült, mennyiségében pedig nagyságrendekkel nőtt. Ma Budapesten a különböző múzeumokban és kiállítóhelyeken közel 1000 féle program közül lehet választani a játékos óvodás foglalkozásoktól az általános- és középiskolás múzeumi órákon, témanapokon, szakkörökön át a tehetséggondozó vagy más speciális csoportfoglalkozásokig.

A pezsgő szakmai közélethez az európai uniós pályázatok közvetlenül és közvetve is hozzájárulnak. A nyertes pályázókat a nagy összegű támogatás lendíti előre, a többieket pedig inspirálja, hogy uniós támogatás nélkül is állják a versenyt. Az intézmények honlapjain szereplő múzeumpedagógiai kínálat múzeumi szempontból változatosnak és korszerűnek tűnik. De vajon hogyan látják ezt a pedagógusok? Mik az ő szempontjaik? Felmérték-e a múzeumpedagógusok az újdonságok bevezetésekor a pedagógusok igényeit, aktuális anyagi vagy az iskolán kívüli tanítási lehetőségeit? Beépítették-e a programokba azokat a kérdéseket és tematikákat, amelyek a speciális múzeumi élmény és ismeretszerzés mellett a kiállításokat, gyűjteményeket konkrétan is képesek a tananyaghoz kapcsolni, vagy a tananyagot kreatívan kiegészíteni, és ezzel a különleges múzeumi adottságokban – elsősorban a műtárgyakban – rejlő extra tanulási lehetőségeket kihasználni? Közismert, hogy az uniós pályázatok új generációjában készült múzeumpedagógiai programok a partner iskolák pedagógiai programjaira alapoznak. De vajon vevő-e az együttműködő partnerek igényei szerint kialakított múzeumi oktatási és képzési programra a közoktatásban résztvevők széles köre? Fenntarthatóak lesznek-e az új programok, kezdeményezések, koncepciók?

Ez tényleg hat?

A kész programcsomagok ellenére egyetlen intézmény sem engedi meg magának, hogy elégedetten üljön a babérjain, és ölbe tett kézzel várakozzon a diákcsoportokra. A többség jól látja, hogy óriásira nőtt a múzeumpedagógiai piacon a konkurencia és a verseny, és hogy a sok befektetéssel létrehozott széles kínálat csak akkor térül meg, ha működik, ha eladható. Ennek érdekében a múzeumi termékeket mindenki különböző csomagolásban és csatornákon teszi a vevők elé. A pedagógusok megszólításában ma elsődlegesek, de önmagukban passzív szerepet játszanak a honlapok, ehhez hasonlóan működnek a papír alapú szórólapok, leporellók is. A honlap információkat gyakorlatilag költség nélkül aktívvá lehet tenni, ha az intézmények folyamatosan bővítik és frissítik a saját kapcsolatrendszerüket tartalmazó e-mailes címlistákat, és rendszeresen küldik a pedagógusok számára az aktuális híreket. Ennek formája levélbe illesztett képes ismertető, csatolt fájl, link, hírlevél is lehet. Közismert, hogy a szövegek csakis kifejező képekkel hatásosak, és egyre többen tesznek közzé online videó ajánlókat, vagy színes-szagos marketing cikkeket is. A saját blog, Facebook oldal szintén alkalmas a rendszeres kapcsolattartásra, alkalmanként pedig egy-egy független sajtómegjelenés jelenthet eredményes figyelemfelhívást. Nagyon hatásos, ha a múzeumlátogató pedagógusok tartalmi és módszertani segédanyagokat kapnak ajándékba, és visszatérve az iskolába szóbeli beszámolójukat egy-egy füzettel, DVD-vel teszik meggyőzőbbé. Alapvetőek és tetszetősek tehát az írott programajánlók, mégis visszakanyarodtunk oda, hogy a leghatásosabb kommunikáció az élő beszéd, a személyes beszámoló. Éppen ezért Szabics Ágnessel közösen elhatároztuk, hogy idén ősszel olyan új szakmai programokat fogunk szervezni a MOKK keretében, amelyek célja a múzeumpedagógusok és a pedagógusok közötti személyes találkozás, a közvetlen párbeszéd, a programok élő bemutatása azonnali kérdezési és visszajelzési lehetőséggel.

Szájról szájra

Elsőként a tanévkezdés alkalmából szeptember 12-én rendeztük meg a Műcsarnokban a Budapesti Múzeumpedagógiai Évnyitót, amelyen közösen vettek részt múzeumi és iskolai pedagógusok, és a honlapok alapján nagy vonalakban áttekintést kaptak a teljes budapesti múzeumpedagógiai kínálatról. Ezen a programon egyelőre még többen voltak múzeumi oldalról, de a visszajelzések szerint egymás szakmai munkájának megismerése – amelyre például további „Dupla vagy semmi” típusú együttműködéseket lehet építeni – senkinek nem volt haszontalan. A pedagógusok is pozitívan fogadták az eseményt, és a közös beszélgetés során több általános kérést is megfogalmaztak. Többek között, hogy a múzeumpedagógusok írják bele a foglalkozások ismertetőibe a konkrét tantárgyi kapcsolódásokat, sőt olyan összesítést is szívesen fogadnának, amelyben láthatóvá válik, hogy egyes szakonként, tantárgyanként – pl. a magyar nyelv és irodalom tanításához kapcsolódóan – melyik múzeum mit kínál. Az ugyanis kiderült, hogy a múzeumok kínálatában nagyon változatosak, sokszor meglepőek a tantárgyi kapcsolódások; irodalmi vagy fizikai ismeretszerzési lehetőséget nemcsak irodalmi vagy műszaki, hanem akár a néprajzi, közlekedési vagy művészeti múzeumok is nyújtanak. A pedagógusok szerint a korosztályi bontás mellett a tantárgyi szűrés lenne az a szempont, amely jelentősen megkönnyítené számukra a tájékozódást a múzeumi lehetőségek tengerében. Más oldalról nehézséget jelent a múzeumi programok szervezésénél, hogy a különböző múzeumok egymástól eltérő rendszerben alakítják ki a foglalkozások jegyárait, van ahol a kiállítási belépőjegy a múzeumpedagógiai belépőjegy része, máshol plusz költségként jelenik meg. Ezt egységesen szabályozni nem lehet, azonban a múzeumok részéről a pontos tájékoztatás sokat segíthet az iskolai szervezőnek, aki legkönnyebben a csoportos belépővel, vagy az egy diákra jutó teljes részvételi díjjal tud számolni. Határozott kérés volt a múzeumpedagógusok felé egy olyan kritikai felület kialakítása, amely lehetővé tenné a pedagógusok számára, hogy egy-egy múzeumlátogatással kapcsolatban akár pozitív, akár negatív véleményüket nyilvánosan közölhessék. Erre a célra az augusztus vége óta működő Múzeumpedagógia Budapesten Facebook oldalt ajánlottuk fel.

Az évnyitón elhangzottakat szeptember 21-én szakmai műhelykeretében vitattuk meg. A múzeumpedagógusok fokozatos ütemben tartják teljesíthetőnek a pedagógusok kéréseit, és kísérletképpen egyelőre egy tantárgy: a magyar nyelv és irodalom szűrésére vállalkoznak. Vitát váltott ki a nyilvános kritikai felületre vonatkozó kérés, a többség azonban nem fél a vélemények megismerésétől, sőt szívesen fogadná a pedagógusok építő kritikáját.

Szabad a vásár!

Az igazán izgalmas, formabontó múzeumi locsi-fecsi programok csak ezután következtek. Hagyományteremtő céllal indítottuk el Budapesten a Múzeumpedagógiai Piacot, amelyet ebben az első, kísérleti fázisban korosztály szerint két részre bontva, információs napok formájában rendeztünk meg a MOKK keretében.

Szeptember 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban 13 intézmény múzeumpedagógusai a középiskolásoknak szóló, szeptember 28-án a Szépművészeti Múzeumban pedig 18 intézmény múzeumpedagógusai az általános iskolásoknak szóló konkrét foglalkozásaikat mutattak be a korábbinál nagyobb arányú pedagógus közönségnek. Ebben önmagában még nincs semmi különleges, bár talán feltűnő, hogy a mindössze 3 órás, kérdezési, beszélgetési lehetőséget is tartalmazó programban egymás után szokatlanul sok, 13 illetve 18 múzeumpedagógiai előadás szerepelt. A hasonló programokhoz képest a Múzeumpedagógiai Piac szabályaiban az jelenti a minőségi változást, hogy itt egy intézmény csak egyetlen termékkel, mégpedig egy általa kiválasztott konkrét múzeumpedagógiai foglalkozással szerepelhet, amelyet élőszóban, képekkel és demonstrációs eszközökkel együtt maximum 7 percben mutathat be. A szabályokhoz tartozik, hogy az előadók kerüljék az általánosításokat, és minél több konkrét információt, érdekességet, egyedi tartalmat és módszert, valamint tantárgyi kapcsolódást emeljenek ki.

A szokatlanul szigorú feltételek és szűk időkeret ellenére az előadások megtartása iránt nagy volt az érdeklődés. Minden jelentkezőt bevettünk a programba és percre pontos forgatókönyvet állítottunk össze. Az előadások négyes blokkokban hangzottak el, amely után a közönség kérdéseire került sor. A pergő tempó izgalmat, fokozott figyelmet és sok humoros helyzetet teremtett. Az előadások színesek és vonzóak voltak, a tartalmi szabályokat az előadók ugyan még rugalmasan kezelték, de az időkeret betartására – a zenei aláfestés segítségével – nagyon odafigyeltek. Ennek köszönhetően a szám szerint sok előadás egyáltalán nem volt megterhelő, az egymást követő rövid bemutatkozások végig fenntartották az érdeklődést, és jutott elég idő kérdésekre, beszélgetésre is. Valódi locsi-fecsi piacon éreztük magunkat, ahol mindenki kötetlenül kérdezgeti a másikat, újabb kérést fogalmaz meg, vagy saját élményéről mesél. A széles kínálatot átlátva pedig elindult az összehasonlítás, a válogatás is. A pedagógusok saját elmondásuk szerint remek ötleteket kaptak a múzeumba járáshoz, többen jegyzeteltek tanár kollégáik és munkaközösségeik számára is. Az előadásokat ebben a formában szemléletesnek és éppen elegendőnek tartották, a programot pedig hiánypótlónak nevezték – mi pedig reméljük, hogy mindenről részletesen beszámolnak a tanáriban.