©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Londonból érkezett Budapestre Rembrandt egyik főműve


Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című festményét a Szépművészeti Múzeumban. A londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-től.

Szerző: MTI | Forrás: | 2014-10-25 10:57:06

Fotó: MTI

 

"Nagy ünnep, hogy egy ilyen léptékű holland kiállítást tudunk megnyitni, amilyen korábban még soha nem volt Magyarországon. Húsz Rembrandt-kép találkozik a Szépművészetiben, és nem is akármilyenek: ez az anyag teljes keresztmetszetet ad a legelső, 17 évesen festett képtől az érett kori munkákon át az utolsó önarcképig" - mondta el a kicsomagolás során az MTI-nek a múzeum főigazgatója.

Baán László hangsúlyozta, hogy a Szépművészeti Múzeum egyik legjelentősebb gyűjteményi egysége a holland kollekció, ebből az időszakból, a holland "arany évszázadból", vagyis a 17. század mestereitől mintegy 500 festménnyel rendelkeznek, és ezzel a Szépművészeti Európában Hollandián kívül az öt legjelentősebb gyűjtemény közé tartozik.

"Fájó hiány ugyanakkor, hogy a két legnagyobb mestertől, Rembrandttól és Vermeertől nem rendelkezünk festménnyel, hiszen a korábban Rembrandtnak tulajdonított képeinket ma már nem az ő munkájaként azonosítjuk" - jegyezte meg a főigazgató, aki felhívta a figyelmet a Budapestre érkezett három Vermeer-kép jelentőségére is, kiemelve, hogy Az asztronómus festőjének eddig még soha nem járt munkája Magyarországon.

A londoni National Galleryből pénteken megérkezett önportré Rembrandt karrierjének csúcsa felé keletkezett; a holland mester Tizianót idéző testtartásban a nagy velencei festő korának ruháiban örökítette meg magát, tisztelegve elődje előtt, ugyanakkor bemutatva járatosságát a múlt művészetében. Az olajfestménynek 65 millió font (25,4 milliárd forint) a biztosítási értéke, de ennél a műtárgypiacon ez a munka jóval többet érne - emlékeztetett Baán László.

Mint a főigazgató elárulta, a kiállításra érkezett anyag biztosítási összértéke - a Szépművészeti igen gazdag németalföldi gyűjteményéből válogatott 48 alkotás nélkül is - meghaladja az 1 milliárd eurót. Mintegy ötven európai és amerikai köz- és magángyűjteményből kölcsönöztek képeket, olyan jelentős intézményektől, mint az amszterdami Rijksmuseum, a párizsi Louvre, a firenzei Uffizi, a madridi Prado, a stockholmi Nationalmuseum, a Los Angeles-i Getty Museum vagy a New York-i Metropolitan.

Baán László szerint ez az anyag nemcsak a magyar, de a külföldi közönséget is Budapestre vonzza majd, a főigazgató így a tavalyi, Caravaggiótól Canalettóig című olasz barokk tárlathoz hasonló látogatottságra számít. Ugyanaz a kor mutatkozik be, mint a Caravaggio-kiállításon, de egy másik világ: a függetlenségét frissen elnyert, erős és gazdag polgársággal rendelkező, 17. századi Hollandia festészetének minden jelentős mestere és műfaja megismerhető lesz a Szépművészeti 2015. február 15-ig látogatható tárlatán - mondta el az MTI-nek a főigazgató.

Kapcsolódó cikkek:
Rembrandt és bandája a Prágai Nemzeti Galériában
A szépség szíve és a festő dolga
Budapestre érkezett Vermeer egyik főműve

Cimkék:
Rembrandt,Szépművészeti Múzeum

    Muzeumok.hu Rss betöltése...