©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A Filozófus park

A park, ahol Rousseau egykori sírhelye áll, a befogadó kert filozófiája szerint épült. Építtetője szerint a tájat úgy kell létrehozni, hogy el kell tüntetni a műből az alkotó kéznyomát.

René Louis de Girardin (Párizs, 1735 – Vernouillet, 1808) firenzei felmenői a Gherardiniek, valamikor a reneszánsz idején települtek át franciaországi Champagne megyébe. A márki nagyapja Metz városának királyi tanácsosa, apja szintén királyi tanácsos, ő maga pedig katonai pályán kezdi karrierjét. Részt vesz a hét éves háborúban, majd  I. Leszczyński Szaniszló (Lotharingia hercege és XV. Lajos veje) udvarában kap megbízatást. Lotharingia hercege, aki maga is nagy műkedvelő és mecénás volt, lunéville-i kastélyának építésekor azzal bízza meg az ifjút, hogy kutassa fel számára Európában a legjobb mesterembereket, kőfaragókat, szobrászokat. A márki bejárja Európát, Angliában nagy hatással van rá a Stowe-i park, amelynek megálmodója William Kent, az angolkert szellemi atyja.  Rómában barátságot köt Houdonnal, Vivant Denonnal. Az ifjú még nincs harminc éves, amikor Párizs szomszédságában  megörökli nagyapja birtokát – és hozzá egy tetemes vagyont.

Az akkor még mocsaras, lápos, maláriagyanús és fertőzésveszélyes területet tíz év munkájával alakítja át „Filozofikus park”-ká. A három részből álló ermenonville-i parknak ma csak a déli oldala látogatható, ez az, ahol Rousseau egykori sírhelye áll a „Nyárfák szigetén”. Az északi rész a kastély háta mögötti park ma a kastélyszállóhoz tartozó privát terület, az egykori park nyugati szárnya, a „Sivatag”, kerítéssel elzárt terület és a Francia Akadémiához tartozik. A Rousseau park mai működtetője a megyei önkormányzat. Nos, a park déli részét nevezte el Girardin „Árkádiá”-nak, s ez az a terület, ahol saját teóriájának megfelelően alakította ki a környezetet. A táj kompozíciója (Composition des paysages, 1775) előszavában megfogalmazza, hogy „nem építészként, és nem is kertészként hanem festőként és költőként kell megvalósítani a táj kompozícióját”. Állást foglal Le Nôtre, a Versailles-i kert mérnökének filozófiájával szemben, s a hagyományos francia kert kialakítását a természet megerőszakolásának tartja. Meglátása szerint a kertnek mindenekelőtt bele kell simulnia a környezetbe, nem elvágólag kiemelkednie abból, festői kilátást kell kínálnia, és a filozofikus összhatás érdekében kisebb épületekkel (fabriques) kell a látogatót fogadnia és maradásra bírnia. Elgondolásának lényege, hogy a tájnak maradéktalanul illeszkednie kell a környezetébe, semmiféle éles választóvonal, kerítés, fal nem jelenhet meg a látványban. A befogadó kert filozófiájához hozzátartozik a falusi életmód magasztalása, a közösségi kert gondolata, az hogy a parkba éppúgy be kell engedni a közvetlen környezetben élő parasztokat, mint az átutazókat és a filozófusokat. Ebben a filozófiai beállítottságban markánsan jelen van az angliai utazások tapasztalata, a parasztok ott sokkal jobb feltételek között művelik földjeiket, valamint Rousseau műveinek hatása. Az esztétikai és filozófiai szempontokhoz hozzájárul még a sétálás műfajának preromantikus elképzelése. A sétálás akkor élvezetes Girardin szerint, ha a tekintetnek nincs felkínálva előre a látvány egésze, neki kell utakat keresnie vagy vágnia a bozótban, a réten.  A márki által megálmodott kert tehát ellenzékiséget képvisel a vonalzóval és körzővel, geometrikus módon kialakított királyi kertek koncepciójával szemben. A tájat úgy kell létrehozni, hogy el kell tüntetni a műből az alkotó kéznyomát.

Girardin nagy híve volt J.-J. Rousseau-nak (Genf, 1712 – Ermenonville, 1778), és a tizennyolcadik század legnagyobb hatású regényének a Júlia avagy a Nouvelle Héloïse-nek. A „Sivatag”-ot (rossz termőföldje miatt nevezték így a park nyugati szárnyát) a regény szerelmes jelenetének mintájára alkotja meg. A kertet teleírja emlékművekkel, műromokkal, feliratokkal. Egy sziklába vési a szerelmesek nevét a csónakázó tó partján, sőt magának Rousseau-nak is épít egy kőkunyhót a „Sivatag” egyik magaslati szegletében. Meglátása szerint csakis egy pitoreszk, azaz festői kompozíció kínálhat érdekes tájat. A festőiség számára a festészet konkrét közegét jelenti, azaz Tiziano és Poussin (az 1630 körüli Et in Arcadia ego) műveiben megalkotott természeti környezetet. Girardin szerint a pitoreszk tájképben soha nem egy távlati pont segítségével, hanem az árnyék és a fény megfelelő adagolásával kell előállítani a perspektívát, a tárgyak tömegének kiemelésével lehet ugyanis elérni azt a „szerencsés hanyagságot” (heureuse négligence), ami a természet és a „báj” megkülönböztető jegye. Girardin, parkjának romantikus szellemiségét műromok egész sorával alakítja ki. Szigeteket, tavakat, barlangokat épít, és kisebb archaizáló emlékműveket, pavilonokat emel. Ilyen mű-rom például a Nimfák barlangja, a Dolmen, az Álmodozások oltára, a Modern filozófia temploma, a Családanya padja, és néhány, időközben lerombolt építmény: a rusztikus templom, a kínai pavilon, és mesterséges képződmény a Nyárfák szigete, az Árkádiai mező, A természet színháza.

A bevett szokástól eltérően Girardin az év háromnegyedét Ermenonville-ben töltötte, és nem tért vissza Párizsba az esős évszak beköszöntével. A márki több ízben megkörnyékezte Rousseau-t, hogy fogadja el vendégszeretetét. Különféle ürügyekkel (főleg kottamásolást rendelt tőle) kereste fel az akkor Párizsban tartózkodó filozófust. El lehet képzelni, milyen jelentőségű lehetett a márki számára, ha Rousseau legalább egy rövid időre felkeresi a parkot, és meglátogatja a könyvei mintájára kialakított „Sivatagot”, vagy a Montaigne-nak ajánlott, de a nevével gravírozott „Modern filozófia templomát”. Ismeretes, hogy Rousseau az ellene kiadott elfogatóparancsot követően menekültként járta Európát, 1765-től pártfogói által felkínált alkalmi szállásokon húzza meg magát. 1778 tavaszán ismét nyolc hónapja keresett szállást, szerette volna elhagyni Párizst. Mielőtt elfogadta volna a márki meghívását, így utasította el a Whight szigetére szóló másik invitálást: „kevesebbet esik, mint a Gallok földjén, és vélhetően a szállás is kényelmesebb, de a táj huzatos, a hegytetők csupaszok, fa alig van, és túl sok az ember.”

Rousseau élete utolsó hat hetét alighanem botanizálással töltötte Ermenonville-ben. A márki az első civil temetést szervezte meg „a híres július negyedikén” (1778). Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat második évfordulójának éjjelén temette el  barátját parkjának szigetén. Ezután valóságos zarándoklat indult, hogy a filozófus sírját felkeressék. Az arisztokrata előkelőségek után, némi rossz előjellel, megérkeztek a forradalom teoretikusai (Marat, Robespierre, Danton), akik szerették volna szellemi atyjukat a Panteonban látni. 1794-ben, Robespierre bukását követően, földi maradványai átkerülnek a Panteonba, s ezzel Ermenonville életében is új korszak köszönt be. Filozófusok és írók keresik fel, Victor Hugo, George Sand, Lamartine, Gérard de Nerval, hogy megírják saját,  „Nyárfák szigeténél” tett látogatásukat.