©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Tároló és/vagy generátor

Szemelvény a Múzeumelmélet című fordításkötetből: „A kiállítások és a múzeumok a történelemközvetítés minden egyéb formájánál világosabbá teszik, hogy a jelen »a történelem voltaképpeni alkotóeleme«”.

Miképp az idegenség/másság összefügg az identitással (a szociológia egyik tapasztalati szabályának megfelelően megkerülhetetlen szerepe van az önazonosság kialakulásában, mely csak általa jöhet egyáltalán létre), azonképpen a múzeumi tárgyak anyagszerűsége is jelentőséggel bír a tekintetben, hogy a múzeumot „xenológiai intézményként”, az idegennel való értelmes bánásmód intézményeként határozzuk meg. A múzeumban őrzött és bemutatott dolgok ugyanis eleve idegenség- és másság-tapasztalathoz vezetnek azáltal, hogy a szemlélő számára tárgyként adódnak. Mivel nem sajátként, sőt valamiképp szembenállóként jelennek meg, különösen alkalmasak arra, hogy ösztönzéseket adjanak és megismerésre sarkalljanak. A benne felhalmozott tárgyak, dolgok révén a múzeumban felépített jelvilág a szó legszorosabb értelmében megütköztető, mivel a többi megőrzésre szakosodott intézménytől eltérően (mint a levéltár vagy a könyvtár) itt a társadalom háromdimenziós, anyagi és dologi természetű hagyatéka kap helyet.

Mégis elégtelenül definiálnánk ezt az intézményfajtát, ha az utóbbi évek múzeum- és muzealizálási elméleteihez hasonlóan csupán lerakóhelynek tekintenénk. Vélhetőleg Lübbe kompenzációs modellje hatott ennyire élénkítően az osztályozási, megőrzési és mentési stratégiákra, mindenesetre a múzeum nem egyszerűen a gyűjtés tere, hanem a bemutatásé is, a kiállításé, a megjelenítésé. Ha a kiállítótevékenységet a múzeumi foglalatoskodások egyik lényegi komponenseként vesszük számításba, világossá válik, hogy ez az intézmény nemcsak óvólag viszonyul a múlthoz (megőrzés), hanem értelmezve, aktualizálva is (kiállítás). Az így felfogott múzeumi tevékenység két különböző modalitásban zajlik: egyfelől a lehetőségek szintjén – innen nézve a múzeum a dologi kultúra átfogó lerakata, az összegyűjtött és megőrzött valóságdarabok tárháza –, másrészt az aktualitások szintjén – ebből a nézőpontból pedig rendelkezésre álló jelentéseknek a mindenkori jelen pozíciójából újradimenzionált és új perspektívába helyezett állománya.[1] A múzeum lerakat és feldolgozóhely egyszerre, vagy ha Harald Weinrich memória-metaforikájával szeretnénk megragadni, a raktár és a viasztábla funkcióit egyesíti. Weinrich szerint a raktár-metaforák „többségükben az emlékezet [Gedächtnis], míg a tábla-metaforák az emlékezés [Erinnerung] pólusa köré rendeződnek”.[2] Az emlékezet és a lerakat egymásra utaló fogalmak, ahogyan az emlékezés és a kiállítás is. Ez viszont azt jelenti, hogy a kiállítás formájában megvalósuló tevőleges emlékezési aktusokhoz, illetve az összegyűjtött és elraktározott anyag aktivizálásához szükség van egy aktualizáló (a halbwachsi és goffmanni értelemben vett) keretre. A keretbe foglalás (inkorporálás) révén végbemegy a múlt maradványainak a mindenkori jelen nézőpontjából és érdekkonstellációjából történő újradimenzionálása: csak a kiállítás aktusa révén válik az egy szerű holmiból tanúságtevő, amiképpen a felsorakoztatás és a szembesítés teszi képessé a tanút a szólásra, s az álláspontok kifaggatása bírja rá arra, hogy információt adjon. A kiállítások és a múzeumok a történelemközvetítés minden egyéb formájánál világosabbá teszik, hogy a jelen „a történelem voltaképpeni alkotóeleme”.[3]

[1] Lásd ehhez Jan Assmann, Kollektive Gedächtnis und kulturelle Identität = Kultur and Gedächtnis, szerk. Jan Assmann – Tonio Hölscher, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1988, 13.

[2] Harald Weinrich, Typen der Gedächtnismetaphorik, Archiv für Begriffsgeschichte 9 (1964), 26.

[3] Lásd ehhez Jörn Rüsen, Die Uhr, der die Stunde schlägt. Geschichte als Prozess der Kultur bei Jacob Burckhardt = Historische Prozesse, szerk. Karl-Georg Faber – Christian Meier, DTV, München, 1978, 190.

Fordította: Török Dalma

Forrás: Palkó Gábor (szerk.): Múzeumelmélet. A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig, Petőfi Irodalmi Múzeum – Ráció, 2012, 224-226.

Lead kép forrása: MAS I Museum Aan de Stroom