©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Időgép a tenger mélyén

A Duna magyarországi szakaszán egy hétig járművek helyett a víz volt az úr, Angliában viszont nemrégiben nyílt meg az új Mary Rose Museum, melynek központi látványossága egy csatahajó.

A hajó és a hajótest kedvelt motívumai mind az irodalomnak, mind az építészetnek, hogy a két legismertebbet emeljük ki. A hajó formája elegáns, letisztult, ugyanakkor, még a legkisebb katamaránban is valamiképpen ott rejtőzik az örökkévalóság. A hajó nem pusztán egy közlekedési eszköz, hanem kulturális metafora, amelyet egyaránt előhívja a nyugalom és a felfedezés, a szabadság és a harc, a jómód és a szolgaság képzeteit.

Ringó név a hajótesten

Portsmouth az egyik legnagyobb és legrégebbi kikötőváros az Egyesült Királyságban. Egyértelmű volt tehát, hogy a 27 millió fontból felújított Mary Rose Museum itt, egészen pontosan a régi kikötő területén kapjon helyet. Portsmouth sok híres, illetve történelmi jelentőségű hajó otthona, a Mary Rose nevű, Tudor-kori csatahajó is itt várt jobb sorára, amely – mint a beruházás mértékéből is kitűnik – végre elérkezett.  A Franciaországgal vívott Százéves háború, majd a belpolitikai viszálykodások miatt kirobbant Rózsák háborúja (a York és a Lancaster dinasztia között) jelentősen meggyengítette Angliát a 15. század végére. VIII. Henrik trónra lépése után szinte azonnal elkezdte a hadsereg, azon belül pedig a tengerészet fejlesztését. A Mary Rose és még néhány másik csatahajó építését nem sokkal a koronázás után elrendelte, hogy aztán az 1520-as évekre valóban ütőképes tengeri hadsereget alakítsanak ki, a mai Royal Navy közvetlen elődjét. A Mary Rose-t 1512-ben bocsátották vízre. Fedélzetén közel 500 embernek volt hely, és nagyjából 90, különböző típusú, a korban kifejezetten korszerűnek számító fegyver volt rajta. Főleg Skócia és Franciaország ellen vívott tengeri csatákban vetették be. 1536-ban megsérült, ezért újjáépítették, de 1545-ben júliusában máig tisztázatlan okok miatt elsüllyedt. A roncsokat 1971-ben fedezték fel a skóciai partoknál, majd 1982-ben emelte ki az erre a célra létrehozott Mary Rose Alapítvány. A közel 700 tonnás hajó meglepően jó állapotban vészelte át több száz éves tenger alatti álmát, így kézenfekvő volt, hogy a megmaradt roncsot a lehető legkorszerűbb módon próbálják meg rekonstruálni, és a nagyközönség elé tárni. A Tudor-kori időkapszulának is nevezett hajó rekonstruálása és kiállítása minden idők egyik legdrágább hajóarcheológiai projektje lett. Az egyre jobb állapotba hozott hajótest eddig a Portsmouth-i kikötőben volt látható, míg a fedélzetéről származó, megmaradt és rekonstruált tárgyakat a közeli, közben felújított Mary Rose Múzeumba szállították.

Lét és idő

A Mary Rose Museum fejlesztése és a hajó rekonstrukciója nem pusztán látványos történelmi lecke, és nem is csupán izgalmas utazás eltűnt századok mélyére. A monumentális, legmagasabb színvonalú technológiát felvonultató kiállítás egyben a brit nemzeti identitásnak a hadtörténeten keresztül való legitimációja, vagy még inkább megerősítője. Bár egy átlagos angol honpolgár nagyjából annyit tud a középkori történelemről, mint egy átlagos magyar – vagyis nagyjából semennyit – azt is legendákra, mesékre, átideologizált kollektív emlékezetre alapozva – a 20. századi angol történelem voltaképpen két, nehezen, de végül megnyert világháborúra épül. Miközben ezeket a sorokat írom, megosztó szenzáció mind Magyarországon, mind az Egyesült Királyságban, hogy a szigetországban óriási népszerűséggel futó Britain’s Got Talent című tehetségkutatót egy magyar árnyéktáncos csapat, a mérsékelten szellemes nevű Attraction nyerte. A történetben nem csak az a furcsa, hogy egy ország kedvenc szavazós műsorát egy másik ország állampolgárai nyerik, hanem az is, hogy mindezt egy, a brit nemzeti büszkeségre épített produkcióval tették. A királynőt, Winston Churchillt és a nyertes háború deklarációját is megjelenítő műsorszám a saját dicső történelmétől meghatódó brit néplélek húrjait pengette, minden jel szerint eredményesen. Nem csoda tehát, ha milliókat áldoztak egy hajó felújítására, amely megalapozója volt a sok csatában győzedelmeskedő Royal Navynek.

A tudás archeológiája

A Mary Rose esete azért is felettébb különleges, mert a megújult múzeumot kifejezetten a hajó miatt, a hajóhoz igazítva építették. Az összesen több mint 50 millió fontba kerülő vállalkozás igazi látványosság, annak minden pozitív és negatív konnotációjával együtt. A korántsem középkori, sokkal inkább futurisztikus épület természetesen egy hajótestet idéz meg, elliptikus alakban magasodik a régi kikötő terében. Bár az épületet kifejezetten a hajóhoz tervezték, ez azonban nem jelenti azt, hogy az volna a legtanulságosabb tétel a múzeum kiállításán. A Mary Rose Alapítványt vezető John Lippiett admirális sokat idézett kijelentése szerint a Mary Rose „jobb, mint Pompei”, főleg a megmaradt több ezer korabeli tárgy miatt. Ezért időutazás tehát a hajó, és így – egy folyamatos jövő időt konstruáló csavarral együtt – maga az új múzeum is. A tárgyak ugyanis korabeli fogyasztási, étkezési, öltözködési szokásokról mesélnek, ezen kívül pedig a matrózok, tengerészek sajátos szubkultúrájáról is le lehet vonni a megfelelő tanulságokat. Évszázadokig feküdtek a tenger mélyén, mégis többet árulnak el, mint bármilyen történelemkönyv. Ilyenkor világosan látszik, hogy az archeológia nem pusztán a múlt, hanem a jelen kutatása is, hiszen a módszertan és a kiállítás narratívája konkrét kultúrafelfogást, identitáskonstrukciót, ideológiai megfontolást feltételez. Mindezt igazolni látszik, hogy maga a kiállítás dísztelen, szinte puritán, a kurátori szándék szerint ugyanis ezek a csodásan épen maradt tárgyak „magukért beszélnek”. A tenger gondos tudósként konzerválta a Mary Rose tárgyait, hogy álmukból felébredve a múlt mellett a jövőt is megmutassák. Az idő, mint a kultúra, rétegekben rakódik rájuk.

Fotók: explorerworld.com, dezeen.com