Objektív elképzelések és szemléletváltás Szennán
VIDÉK
Stratégiára a legkisebb intézményeknek is szükségük van! A szennai Skanzen fejlesztési lehetőségei a 21. században (1. rész)
| Aranyos Sándor |
2013-08-02 16:40 |
A megyei múzeumi igazgatóságok megszüntetésével 2012 decemberétől számos vidéki közgyűjtemény országos intézmények tagintézményeként működik. A fenntartói és kezelői váltás több területen is jelenthet előnyt a múzeumok számára. A megyei médiumokban „csiszolatlan gyémántként” emlegetett szennai Skanzen erősségei is magukban hordozzák az irányokat és célokat a fejlesztéshez.
A kezdetek
A magyarországi szabadtéri néprajzi múzeumok történetének klasszikus útján haladtak Somogy megyében is a dolgok, hiszen a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI), valamint a Néprajzi Múzeum koordinálásával elinduló, a népi építészeti szempontból kiemelkedő objektumok felmérésébe 1960–1961-től a Somogy megyei Tanács Tervezőiroda (Somogyterv) is bekapcsolódott. Az iroda akkori vezetője, Szigetvári György, valamint tervező építésze, dr. L. Szabó Tünde vezetésével a megyében is elkezdődött a népi műemlékek kataszterezése. A folyamatos rendszerezéssel és a néprajzi archívum bővülésével felvetődött: mi lenne, ha Somogyban is létrejönne egy szabadtéri néprajzi gyűjtemény. Az ötlet hamarosan realizálódott, és a múzeum helyszínéül Szennát jelölték ki.
De miért épp Szennát? Nos, az 1949. évi XIII. törvényerejű rendelet értelmében műemlékké nyilvánított, a mai formáját 1785-ben elnyerő népi barokk stílusban épült templom környezete és a helyben megőrzött parókia épülete tökéletes helyszínt nyújtott egy szabadtéri néprajzi gyűjtemény számára. A kapocs a helyszín és a templom között L. Szabó Tünde személye, aki a szakrális építmény műemléki felmérését és felújítási tervét készítette.
A Néprajzi Múzeum 1970-ben kérte fel dr. Knézy Juditot néprajzi alapkutatásokra, majd 1972-ben született meg az első telepítési koncepció. Ebben Knézy két dél-somogyi és egy külső-somogyi telket javasolt áttelepítésre, a gazdasági épületekkel és a hozzájuk kapcsolódó külső építményekkel: szőlőhegyi pince, út menti szobrok, kápolna, harangláb. Továbbá előterjesztette a templomot övező temetőrészlet, illetve néhány műhely – pl. malom – bemutatását is. Az eredeti kutatási koncepcióban, a leendő gyűjtemény gyűjtőterülete Somogy megye egészét lefedte. Az első telepítési terv annyiban módosult, hogy elsősorban a Zselicségre és Belső-Somogy déli felének református lakosságára fókuszált. A folyamatos kutatásoknak, felméréseknek köszönhetően a telepítési koncepció finomult, így az áttelepítendő telkek száma öt portára bővült, amit kiegészítenek a szakrális kisemlékek – harangláb és csengettyűs kereszt – valamint három présház. A tereprendezések 1974-ben kezdődtek, majd 1978-ban megnyitották a nagyközönség előtt is a szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményt.
A gyökeres fordulat éve
1975-ben, a Somogyterv, illetve a Somogy megyei Művelődési Osztály átadta a gyűjtemény kialakításával, berendezésével és természetesen szakmai fenntartásával járó munkákat a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának. Ezzel el is érkeztünk a jelenhez, hiszen 2012. december 30-tól, a Kormány 1543/2012. (XII. 4.) számú kormányhatározata értelmében, a szennai Skanzen a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működik. Így a gyűjtemény tudományos, muzeológiai, ismeretátadási és módszertani szempontból is egy, a hazai muzeológiában központi szerepet betöltő, országos közgyűjteményi intézmény részévé vált. A szabadtéri néprajzi gyűjtemény állami kezelésbe kerülésével, valamint az ország vezető szabadtéri múzeumához illő működéssel a lehetőségek széles skálája nyílt meg a szennai Skanzen előtt. A cél – legyen szó a korábbi múzeumi szervezetről vagy a Skanzenről – közös: a táji csoportok kulturális öröksége tárgyi és szellemi értékeinek gyűjtése, feldolgozása, rendszerezése és bemutatása. S tegye mindezt a körülötte lévő közösségekért és az egész társadalomért, hiszen a 21. században csak mindenki előtt nyitott, kulturális, szolgáltató centrumokról beszélhetünk. Mindezek hatására, és előkészítve az intézmény fejlesztési stratégiáját, illetve éves működtetését, a gyűjtemény átadás-átvételét komplex állapotfelmérés előzte meg. Az erősségek és gyengeségek felvázolásával pedig meghatároztuk az irányokat és célokat.
Mit rejt a szennai Skanzen nem létező kalapja?
Az épületeket olyan településekről telepítették át, amelyek jelentős része természetvédelmi területen található. A Zselic, a Kapos-völgy, a Dráva-sík vagy a Somogyi-dombság a Dél-Dunántúl legszebb tájai közé tartoznak. A méltán neves somogyi vad- és erdőgazdálkodások körülölelik a szennai Skanzent. Kaposvár és a hazánk egyik legnagyobb turisztikai célpontja, a Balaton közelsége mind-mind olyan tényezők, amelyek kiaknázásával és a kialakult hálózatokhoz való csatlakozással szélesíthető az intézmény célcsoportja, illetve társadalmi bázisa.
A magyarországi szabadtéri néprajzi múzeumok küzdenek azzal az interpretációs problematikával, hogyan lehet élővé tenni az áttelepített épületeket. Egy angol példát említve, a Newcastle melletti Beamish múzeumban minden él és mozog, a munkatársak belépésük alkalmával komplett öltözetet kapnak, amelyben el kell játszaniuk egy szerepet. Nincsenek információs táblák a házak előtt, csak úgy tudhat meg valamit a látogató az épületről, ha kapcsolatot alakít ki a demonstrátorral. Az intézmény legnagyobb osztálya az öltözetek gyártásával, raktározásával foglalkozó részleg.
De kanyarodjunk vissza Szennához és az élő múzeumi helyszínekhez. A közgyűjtemény kialakításához kapcsolódó néprajzi, történeti alapkutatások anyagait felhasználva, Szennán is különböző témákhoz kapcsolódva élő múzeumi helyszíneket alakítottunk ki. Az 1861-ben épített Rinyakovácsi lakóházat vezető kiállításőr testesíti meg a hagyományos nagycsalád asszonyát. A látogatók betekintést nyerhetnek a gazdasszony életébe. Az elkészített forgatókönyv alapján mindennap meghatározott feladatokat lát el – kedd, péntek főzőnap, szerda tésztanap, csütörtök javító és tisztító nap. A látogatók úgy ismerik meg a bemutatott enteriőrt, életmódot, időmetszetet, hogy maguk is bekapcsolódnak a feladatokba – sikálnak, főznek, mosnak, takarítanak a „gazdasszonnyal”. A kisbajomi portán fajtamegőrző programot indítunk el 2013 szeptemberétől, amelynek keretében a portán a hagyományos somogyi állatfajtákat fogjuk tenyészteni. Állat-örökbeadó/fogadó programmal szeretnénk a vidéki ízeket visszacsempészni a kaposváriak asztalára. Adott közösségek, családok örökbe adhatnak/fogadhatnak állatokat, akiknek a takarmányozását biztosítják, megfelelő szaporulat esetén, pedig „feldolgozhatnak egyedeket”. A somogyszobi portán, pedig időről időre megjelenik egy füves asszony, aki betekintést enged abba, miként lehet a természetben megtalálható növények segítségével gyógyhatású készítményeket előállítani. Hiszen a lakóház eredeti tulajdonosa maga is javasasszony volt, akinek a karakterét szintén az adattári anyagok alapján készítettük el. A csökölyi portán pedig Együd Árpád gyűjtései alapján különböző népi sportjátékok próbálhatók ki.
A közösség és Szenna
Az intézmény legnagyobb erőssége, hogy egy élő falu közepén található. Ráadásul a területén központi helyet foglal el az eredeti helyén megőrzött paplak és a református templom, amelyet a község református gyülekezete a mai napig használ. Mi kell ennél több, hogy élővé váljon egy múzeum?
Vidéki, szabadtéri néprajzi gyűjteményről lévén szó, meg kell határozni a szennai Skanzen üzenetét, célját, hiszen sajátos társadalmi kontextusban kell működtetni, méghozzá a lefektetett tudományos koncepció alapján, a gyűjtőkörhöz igazodva, kielégítve a célcsoport igényeit. A felvázolt erősségek szerint az ökomúzeum irányába mutató fejlesztési stratégia határozható meg. Mi az ökomúzeum? 1971-ben Georges Henri Rivière és Hugues de Varine megfogalmazta a múzeumtípus definícióját: „Az ökomúzeum olyan múzeumtípus, mely alapvetően egy adott hely sajátosságaira fókuszál, működését nagyrészt a helyi erők részvételére alapozza, célja közvetlen környezete jólétének fokozása és a lokális közösségek fejlesztése. Az ökomúzeum dinamikus módszer, amelyben a közösségeket megóvjuk, bemutatjuk, örökségüket megőrizzük és kezeljük, valamint biztosítjuk a fenntartható fejlődést. A múzeumhoz kötődő közösségek egy csoportot jelentenek, amelyre alapozva generálunk fejlődést, megosztjuk a felelősséget, amiben a képviselők, a hivatalnokok, a lokális társadalom minden eleme szerepet játszik az ökomúzeum működésében.” A definíciót értelmezve, az élő falu közepén található gyűjtemény alkalmas lehet erre a fejlesztésre.
Hiszen a mögöttünk álló fél évben a szennai közösségekre, termelőkre, specialistákra támaszkodva biztosítottuk a látogatók kiszolgálását a jogszabályoknak nem megfelelő konyha híján. A falusi turizmus keretében szállást és étkezési lehetőséget biztosító vállalkozókat beengedtük a területre, akikkel együttműködési megállapodásokat kötöttünk. Az épületetek felújításához a helyi erdészet biztosít faanyagot, a szaktudást a gyűjtemény műszaki vezetője garantálja, a munkaerőt pedig a helyi közösség azon tagjai, akikkel önkéntes szerződést kötöttünk.
Az elképzelések és a szemléletmód részbeli átalakítása viszont csak egy szelete az új fejlesztési koncepció megvalósításának. A „rendszer” akkor válik teljessé, ha az új múzeumi elképzelés a marketingtől az ismeretátadási tevékenységeken át a tudományos koncepcióig minden területen megmutatkozik. Mindez pedig akkor érezhető egyedinek, ha minden egyes részletet megízesít egyfajta új keletű gondolkodási metodika.
Fotó: Znamenák István
