©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Egri vár: ki lesz a vezér?


Október 31-ig lehet pályázni az egri Dobó István Vármúzeum igazgatói pozíciójára.

Szerző: Kiss Balázs Levente | Forrás: | 2013-10-15 09:10:38

Elsőként Eger város honlapján jelent meg az a felhívás, amely szerint a feltételeknek megfelelő bármely múzeumi szakember megpályázhatja az egri Dobó István Vármúzeum igazgatói álláshelyét. A kiírás szövegében két, meghatározó kitétel szerepel, amelyből markánsan körvonalazódik, hogy milyen típusú szakemberre lesz szüksége az egri városházának a következő 5 évben múzeuma élén.

Eger vára 1617-ben. Forrás: Wikipedia

 

 

Az első meghatározó elem Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése című projekt múzeumszakmai tartalmának kidolgozása, megvalósítása. A programra még 2011 decemberében ítéltek meg az akkori fenntartó számára 1,7 milliárd forintot, a támogatási szerződését 2012 nyarán írták alá. Az Új Széchenyi Terv keretében az önrész mellett 1,5 milliárd forint európai uniós támogatás jut a számos új attrakciót tartalmazó fejlesztésre. 2014-ben létrejön egy interaktív, mozgalmas, sokszínű látványosság, ahol mindenki találhat a maga igényeinek megfelelő látnivalót, programot. Ennek keretében megújul egyebek között a Szép-bástya, a Provizori-palota, a Török-kert, és megépül a várfalsétány is. A beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárás nemrég zárult le, a remények szerint legkésőbb november végén a tényleges kivitelezés is elkezdődhet.

A kiírás szövegének másik fontos kritériuma a kiemelten károsodott műtárgyak kármentési, restaurálási folyamatának szervezése, irányítása. Még 2008-ban a múzeum Sas úti műtárgyraktárában elvégzett rovar- és gombamentesítés kapcsán több szabálytalanságra és vétkes gondatlanságra derült fény. A problémáról a fenntartó csak 2011-ben szerzett tudomást, ugyanis a nem megfelelően használt vegyszerek miatt legalább hétszáz tétel réz-, illetve ezüsttartalmú műtárgy súlyosan károsodott. Ezek mentesítése, restaurálása egyes becslések szerint 10-15 éves munka, és legalább 100 millió forintos költség.

Dr. Palotai Zsuzsanna, az egri városháza Humán Szolgáltatási Irodájának irodavezetője a Magyar Múzeumok Online-nak (MMO) elmondta, a beérkező pályázatok előzetes véleményező bizottság elé kerülnek, melynek tagjait egy korábbi városi képviselő-testületi ülésen már megnevezték. Így a bizottság tagja E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Löffler Erzsébet, muzeológus, Rázsi Botond, Eger város alpolgármestere, Gál Judit, az egri kulturális bizottság elnöke és a közalkalmazotti tanács egy delegáltja. Ha minden simán megy, és a bizottság előterjesztése első körben zöld jelzést kap, november 14-én a helyi képviselő-testület ítélete alapján megszülethet az álláshelyről szóló döntés.

Rázsi Botond, Eger város alpolgármestere még áprilisban az MMO-nak nyilatkozva elmondta, hogy Eger semmiképpen sem akarta elsietni a döntést. A városvezetés szerint az intézménynek fel kellett készülnie arra, hogy olyan vezető kerüljön az igazgatói székbe, aki hosszú időre stabilizálni tudja az intézmény helyzetét.

– Olyan személyt kell találnunk, aki ha kell, új struktúrát tud kialakítani mind pénzügyileg, mind szakmailag, mind szervezetileg és a személyügyeket illetően is – tette hozzá korábban az alpolgármester. Egy legutóbbi sajtótájékoztatón a városatya megerősítette, hogy a korábban vázoltak értelmében most érett meg az idő arra, hogy olyan kinevezett vezető irányítsa a vár ügyeit, akinek megfelelő mandátum van a kezében.

Bízunk abban, hogy a beérkező pályázatok közül lesz a vár fejlesztését jelentő kihívásnak megfelelő: az elmúlt évben előrelépések történtek, ezért ezzel a mandátummal fölvértezve az új igazgatónak a folyamatokat meg kell erősítenie, és még komolyabb tartalommal kell megtöltenie – fűzte hozzá Rázsi Botond.

Az egri vármúzeum 2011-óta küzd igazgatóproblémákkal. 2011. szeptember 1-jén kényszerült lemondásra az egyébként kiváló néprajzos szakember, Veres Gábor, aki a korábbi Petercsák Tivadar nevével fémjelzett időszak „kineveltje” volt, egyes vélekedések szerint ő akár évtizedeken keresztül is irányíthatta volna az egri múzeumot. Közbejött viszont a 2008-as balul sikerült gázos fertőtlenítés a Sas úti raktárban, s ezt még tetézte, hogy a károkozás ténye és mértéke csak 2011-ben vált ismertté az akkori fenntartó megyei önkormányzat számára. Ezt követően több vezető váltotta egymást az igazgatói székben. A legutóbbi pályázati felhívás eredményeként 2012 februárjában hét pályamű született, ebből négy az intézményen belülről érkezett az akkori fenntartóhoz. Ezt követően a miskolci Herman Ottó Múzeumból hívott/jött történészt, Rémiás Tibort bízták meg a vezetői feladatokkal, akit a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, az MMO cikkeiben is ismertetett módon, 2012. november 27-én, botrányos körülmények közt menesztett. Azóta Berecz Mátyás látja el megbízott igazgatóként a pozíciót és a vezetői teendőket.

Sikeres pályázat és eredményes döntés után leghamarabb az állás 2014. január 1-jétől tölthető be.

Kapcsolódó cikkek:
Biológiai támadás után vegyifegyver
Egy felmentés margójára
Új haditerv az egri várban

Cimkék:
Dobó István Vármúzeum

    Muzeumok.hu Rss betöltése...