©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Szenzáció lesz a pataki ágyúöntő műhely

Európa első újkori ágyúöntő bemutatóterme nyílik meg nyáron Sárospatakon. Az uniós támogatással megvalósuló beruházást hat évig tartó régészeti munka előzte meg.

Ágyúöntető Rákóczi György

Levéltári források szerint I. Rákóczi György a korszak legnagyobb ágyúöntető főura volt Magyarországon. Erdélyi fejedelemként több felől is meg kellett védenie magát, ezért érdemes volt várait – Sárospatakot, Tokajt, Munkácsot és Pocsajt – komoly tűzerővel ellátni, és a harmincéves háborúban részt vevő csapatait lőfegyverrel felszerelni. A sárospataki műhelyben 1631-től tizenhét éven át százszámra készült bronzágyú, amit a korábbi, aknás kemencéket felváltó új típus megjelenésében bekövetkezett váltás tett lehetővé. A lángkemence 17. századi bevezetésével már az egységes ágyútípusok és nagyobb szériák gyártására rendezkedtek be a műhelyek, ahogyan a sárospataki is. Bár a megrendeléseket a fejedelem adta le, számos feljegyzés és levél tanúskodik panaszairól, miszerint a nagy füst, zaj és robaj miatt nem tudott pihenni Bodrog-parti rezidenciáján, ahol kampányidőszakban tucatjával készültek az ágyúk hadserege számára.

Az ágyúöntő műhely egy életteli téren, a középkori Sárospatak főutcáján kapott helyet, a várkastély szomszédságában. A külső vár területére azonban a 19. században angol tájképi parkot álmodtak meg a várkastély akkori birtokosai, a Bretzenheim család tagjai. Ennek kialakítása megkövetelte, hogy az ágyúöntő üzem járószint feletti falait visszabontsák, majd a helyét elegyengették, és földfeltöltéssel teresítették a középkori Patak hajdani főutcájának vár előtti szakaszát – ezáltal a műhely falai teljesen föld alá kerültek. Mondhatni szerencsére, mert így az épület mentesült a későbbi átépítésektől, vagyis a most épülő kiállítótérben a látogató valóban a 17. század közepi állapotokat láthatja majd. Az angolkertben az ásatást végző régészek a korabeli írásos emlékek, urbáriumok alapján keresték a kora újkori üzem falait, valamint a feltárás előtt geofizikai méréseket is végeztek, amelyek jól kirajzolták a föld alatti maradványok helyét. A Ringer István vezetésével 2006 és 2011 között zajló ásatások során – néhány arasznyival a park pázsitja alól – a korszak vezető ipari manufaktúrájának leletanyaga került elő, amely komplexitásában nemcsak ipartörténeti, hanem technika- és hadászattörténeti érdekességnek is számít Európa-szerte. A 400 négyzetméteres öntőműhely egy hadiipari üzem része volt: patkolóműhely, lőportárolásra használt szárazmalom, valamint fegyvertár is tartozott az épületkomplexumhoz.

A ritka lelet

Valódi ritkaság az épségben megmaradt hatalmas, speciális, a korábbi olvasztókemencéknél nagyobb hatásfokkal működő lángkemence, amelyre ilyen jó állapotban Európában máshol még nem bukkantak régészek. A romkonzerválás módszere legalább olyan szenzációs, mint a lelet maga: a restaurálást végző szakember, Osgyányi Vilmos az egészségügyből átvett mikrobiológiai fegyvert vetett be. Három évig éjjelente – szigorú védelmi előírásokat betartva – germicid lámpák időszakos üzemeltetésével, UV-C fény segítségével fertőtlenítette a falakat. A rövidhullámú ultraibolya sugárzás ugyanis roncsolja a kórokozók DNS-ét, így gátolja például a zuzmók megtelepedését a köveken, téglákon.

A közel hatéves régészeti munka során azonban nemcsak a romok kerültek napvilágra, hanem a korszak vezető ipari manufaktúrájához köthető leletanyag is: a kora újkori ágyúöntési technológia valamennyi mozzanatának tárgyiasult emlékei. A több mint tízezer anyagmaradvány nagy része ipari hulladék: főképpen öntőminták és -formák különböző méretű töredékei, hibás ágyúk, fogantyúk, ágyúminták. A felszínre került teljes leletegyüttest a 17–18. században íródott nagy tüzérségi munkák segítettek értelmezni a régészeknek. Ezek a német, francia, angol vagy éppen itáliai tűzmesterek által írt traktátusok gazdagon illusztrálva mutatják be a kora újkori európai ágyúöntő műhelyeket. A bronzöntéssel, következésképpen a kemencékkel is foglalkozó fejezetekhez sokszor a műszaki rajz igényességével készített, pontos méretezéssel és megnevezésekkel ellátott alap- és metszetrajzok társulnak. Ezek segítségével könnyebben voltak értelmezhetők a pataki vár területén talált romok is. Az ágyúöntés technológiája a következő műveletekből állt: a formák elkészítése, lebocsátása az öntőgödörbe, majd betemetése. Ezt követte az öntés, lehűlés után az öntvény kiásása és kiemelése, a forma kibontása, a bélvas kihúzása a csőből, az öntvény felületének letisztítása, a cső és a gyújtólyuk kifúrása.

A technológia ismeretében szinte már adta magát a védőépületben kialakítandó tárlat jellege. Olyan kiállítótér készül, amely küllemében modern, berendezésében azonban a korabeli technológia rekonstruálható. Korszerű, interaktív, mégsem túldigitalizált tárlatot ígér a Rákóczi Múzeum. Terveik szerint a hatalmas épületben mindössze három vitrin lesz, inkább az épületrészletek élnek, és mutatják majd be a technológiai folyamatot. A metszetek alapján készülnek a panoptikum jellegű jelenetek is, amelyek ember nagyságú babákkal mutatják be a munkafolyamatokat. Igazi szenzáció lesz az egyik traktátus metszetének alapján készített, méretarányosan rekonstruált fúró és annak ácsolata. A 6,5 méter magas, csigával felszerelt, korhű gerendaszerkezet egykor az ágyúk roppant bronztestének mozgatására és a furat készítésére szolgált. Ennek hajtását egykor rabokra bízták, most pedig a látogatók próbálhatják majd ki alkalmanként, hogy mekkora erőfeszítésbe került megmozdítani a szerkezetet.

A Rákóczi Múzeum maximális mértékű, 500 millió forintos támogatást nyert erre a beruházásra, mely kiegészül még a – szintén az intézmény fenntartása alá tartozó – sárazsadányi néprajzi épületegyüttes kialakításával. A múzeum vezetése az ágyúöntő műhely felépítésével szeretné a sárospataki vár reneszánszkastély-jellege mellett az egykori Rákóczi-birtok hadászati jelentőségét is megmutatni a látogatóknak, mellyel a látogatószám vélhetően érdemben növelhető 2014 nyarától.