©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Szenzáció lesz a pataki ágyúöntő műhely


Európa első újkori ágyúöntő bemutatóterme nyílik meg nyáron Sárospatakon. Az uniós támogatással megvalósuló beruházást hat évig tartó régészeti munka előzte meg.

Szerző: Szathmáry-Király Ágnes | Forrás: | 2014-03-11 07:14:48

Ágyúöntető Rákóczi György

Levéltári források szerint I. Rákóczi György a korszak legnagyobb ágyúöntető főura volt Magyarországon. Erdélyi fejedelemként több felől is meg kellett védenie magát, ezért érdemes volt várait – Sárospatakot, Tokajt, Munkácsot és Pocsajt – komoly tűzerővel ellátni, és a harmincéves háborúban részt vevő csapatait lőfegyverrel felszerelni. A sárospataki műhelyben 1631-től tizenhét éven át százszámra készült bronzágyú, amit a korábbi, aknás kemencéket felváltó új típus megjelenésében bekövetkezett váltás tett lehetővé. A lángkemence 17. századi bevezetésével már az egységes ágyútípusok és nagyobb szériák gyártására rendezkedtek be a műhelyek, ahogyan a sárospataki is. Bár a megrendeléseket a fejedelem adta le, számos feljegyzés és levél tanúskodik panaszairól, miszerint a nagy füst, zaj és robaj miatt nem tudott pihenni Bodrog-parti rezidenciáján, ahol kampányidőszakban tucatjával készültek az ágyúk hadserege számára.

 

Az ágyúöntő műhely egy életteli téren, a középkori Sárospatak főutcáján kapott helyet, a várkastély szomszédságában. A külső vár területére azonban a 19. században angol tájképi parkot álmodtak meg a várkastély akkori birtokosai, a Bretzenheim család tagjai. Ennek kialakítása megkövetelte, hogy az ágyúöntő üzem járószint feletti falait visszabontsák, majd a helyét elegyengették, és földfeltöltéssel teresítették a középkori Patak hajdani főutcájának vár előtti szakaszát – ezáltal a műhely falai teljesen föld alá kerültek. Mondhatni szerencsére, mert így az épület mentesült a későbbi átépítésektől, vagyis a most épülő kiállítótérben a látogató valóban a 17. század közepi állapotokat láthatja majd. Az angolkertben az ásatást végző régészek a korabeli írásos emlékek, urbáriumok alapján keresték a kora újkori üzem falait, valamint a feltárás előtt geofizikai méréseket is végeztek, amelyek jól kirajzolták a föld alatti maradványok helyét. A Ringer István vezetésével 2006 és 2011 között zajló ásatások során – néhány arasznyival a park pázsitja alól – a korszak vezető ipari manufaktúrájának leletanyaga került elő, amely komplexitásában nemcsak ipartörténeti, hanem technika- és hadászattörténeti érdekességnek is számít Európa-szerte. A 400 négyzetméteres öntőműhely egy hadiipari üzem része volt: patkolóműhely, lőportárolásra használt szárazmalom, valamint fegyvertár is tartozott az épületkomplexumhoz.



A ritka lelet

Valódi ritkaság az épségben megmaradt hatalmas, speciális, a korábbi olvasztókemencéknél nagyobb hatásfokkal működő lángkemence, amelyre ilyen jó állapotban Európában máshol még nem bukkantak régészek. A romkonzerválás módszere legalább olyan szenzációs, mint a lelet maga: a restaurálást végző szakember, Osgyányi Vilmos az egészségügyből átvett mikrobiológiai fegyvert vetett be. Három évig éjjelente – szigorú védelmi előírásokat betartva – germicid lámpák időszakos üzemeltetésével, UV-C fény segítségével fertőtlenítette a falakat. A rövidhullámú ultraibolya sugárzás ugyanis roncsolja a kórokozók DNS-ét, így gátolja például a zuzmók megtelepedését a köveken, téglákon.

A közel hatéves régészeti munka során azonban nemcsak a romok kerültek napvilágra, hanem a korszak vezető ipari manufaktúrájához köthető leletanyag is: a kora újkori ágyúöntési technológia valamennyi mozzanatának tárgyiasult emlékei. A több mint tízezer anyagmaradvány nagy része ipari hulladék: főképpen öntőminták és -formák különböző méretű töredékei, hibás ágyúk, fogantyúk, ágyúminták. A felszínre került teljes leletegyüttest a 17–18. században íródott nagy tüzérségi munkák segítettek értelmezni a régészeknek. Ezek a német, francia, angol vagy éppen itáliai tűzmesterek által írt traktátusok gazdagon illusztrálva mutatják be a kora újkori európai ágyúöntő műhelyeket. A bronzöntéssel, következésképpen a kemencékkel is foglalkozó fejezetekhez sokszor a műszaki rajz igényességével készített, pontos méretezéssel és megnevezésekkel ellátott alap- és metszetrajzok társulnak. Ezek segítségével könnyebben voltak értelmezhetők a pataki vár területén talált romok is. Az ágyúöntés technológiája a következő műveletekből állt: a formák elkészítése, lebocsátása az öntőgödörbe, majd betemetése. Ezt követte az öntés, lehűlés után az öntvény kiásása és kiemelése, a forma kibontása, a bélvas kihúzása a csőből, az öntvény felületének letisztítása, a cső és a gyújtólyuk kifúrása.



A technológia ismeretében szinte már adta magát a védőépületben kialakítandó tárlat jellege. Olyan kiállítótér készül, amely küllemében modern, berendezésében azonban a korabeli technológia rekonstruálható. Korszerű, interaktív, mégsem túldigitalizált tárlatot ígér a Rákóczi Múzeum. Terveik szerint a hatalmas épületben mindössze három vitrin lesz, inkább az épületrészletek élnek, és mutatják majd be a technológiai folyamatot. A metszetek alapján készülnek a panoptikum jellegű jelenetek is, amelyek ember nagyságú babákkal mutatják be a munkafolyamatokat. Igazi szenzáció lesz az egyik traktátus metszetének alapján készített, méretarányosan rekonstruált fúró és annak ácsolata. A 6,5 méter magas, csigával felszerelt, korhű gerendaszerkezet egykor az ágyúk roppant bronztestének mozgatására és a furat készítésére szolgált. Ennek hajtását egykor rabokra bízták, most pedig a látogatók próbálhatják majd ki alkalmanként, hogy mekkora erőfeszítésbe került megmozdítani a szerkezetet.

 

A Rákóczi Múzeum maximális mértékű, 500 millió forintos támogatást nyert erre a beruházásra, mely kiegészül még a – szintén az intézmény fenntartása alá tartozó – sárazsadányi néprajzi épületegyüttes kialakításával. A múzeum vezetése az ágyúöntő műhely felépítésével szeretné a sárospataki vár reneszánszkastély-jellege mellett az egykori Rákóczi-birtok hadászati jelentőségét is megmutatni a látogatóknak, mellyel a látogatószám vélhetően érdemben növelhető 2014 nyarától.

Kapcsolódó cikkek:
Hogyan lehet a fegyvertörténet pacifista?
Új tagintézményekkel gyarapodnak az országos múzeumok
A zengő öntvény

Cimkék:
régészet, Sárospatak, technikatörténet

    Muzeumok.hu Rss betöltése...