Lekerült a falról a Krisztus Pilátus előtt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Tiltakozik a Munkácsy Alapítvány a Munkácsy-trilógia megbontása ellen.

MTI 2014-07-14 13:10
Cikk küldése e-mail:

"A Munkácsy Alapítvány mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy a magyar festőfejedelem - Munkácsy Mihály - három legnagyszerűbb alkotása, melyet a közönség Krisztus-trilógia néven ismer, mától már nem látható együtt a debreceni Déri Múzeumban. Ma leemelik a kanadai Hamilton múzeum tulajdonát képező, Krisztus Pilátus előtt című festményt a falról, mert lejár a bérleti szerződése, s a magyar állam a sok ígérgetés dacára nem vásárolta azt meg" - írják az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
"A Munkácsy Alapítvány 2014. július 14-ét a kultúra fekete hétfőjének kiálltja ki. Fekete hétfő, mely napon Magyarország elveszítette ikonikussá vált festmény együttesét. Teljesen érthetetlen, hogy elbukhatott egy olyan nemzeti ügy, amely nagy támogatást élvezett a civil szervezetek, egyházak és állami vezetők körében" - írja a Munkácsy-életmű és -kultusz ápolását küldetésének valló alapítvány.
Mint fogalmaznak, nagy örömmel fogadták a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programját, és remélték, hogy Munkácsy Krisztus-trilógiája a programnak köszönhetően együtt maradhat Magyarországon. "Érthetetlen és megdöbbentő azonban, hogy egy ilyen nagyszabású program megfelelő jogi alap nélkül indulhatott és működhetett eddig. Ráadásul a kulturális kormányzat azt állítja, hogy a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvételéről 12 éve folytat tárgyalásokat. Tisztelettel kérdezzük, milyen alapon?" - teszik fel a kérdést.

Az alapítvány szerint a történtekből azt a következtetést lehet levonni, hogy "Magyarországon létezik egy Munkácsy ellenes lobbi, s az bizony most erősebbnek bizonyult, mint a Munkácsyt szeretők tábora. Ez a lobbi még attól sem riadt vissza, hogy megpróbálja antiszemitának beállítani Munkácsy Mihályt - ez az igyekezet szerencsére kudarcot vallott".
"Nyert a Munkácsy ellenes lobbi, Debrecen elveszítette legfőbb nevezetességét, mélyen csalódott Munkácsy több milliós rajongótábora, és vesztett a nemzet egy keresztény zarándokhelyet" - zárja közleményét a Munkácsy Alapítvány.

A debreceni Déri Múzeum csütörtökön jelentette be, hogy a Krisztus-trilógia képei nem maradhatnak együtt, a Krisztus Pilátus előtt című festmény tartós bérleti joga ugyanis július végén lejár, ezért a képet visszaszállítják a tulajdonos kanadai Hamilton Művészeti Galériába. Mivel a képet elő kell készíteni a tengerentúli szállításra, a trilógia csak vasárnapig volt egyben látható a múzeumban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a kormány célja változatlanul a Munkácsy-trilógia hosszú távon történő egyben tartása, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt készíti elő.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere pénteken azt mondta: a kormány nyáron szeretné véglegesen megvásárolni a festményt, ennek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében. Arra kérte a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már a magyar állam tulajdonában van.

Ezzel kapcsolatosan Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pénteken nyilatkozott az MTI-nek. A Hamilton galéria a Népszava pénteki írása szerint 5,4 millió dolláros (több mint 1,2 milliárd forintos) eszmei értéken tartja nyilván a Krisztus Pilátus előtt című képet, az MTI az ügyet jól ismerő, neve elhallgatását kérő szakmai forrásból azonban úgy tudja, hogy a kanadai galéria több mint 2 milliárd forintnak megfelelő összeget szeretne kapni a képért.
Baán László korábban az állam képviseletében tárgyalt a Krisztus Pilátus előtt című alkotás megvásárlásáról. A főigazgató kiemelte: a nemzetközi műtárgypiacon is ismert, hogy a Munkácsy-képek tényleges piaca már évek óta Magyarország, a trilógia hiányzó darabjainak egyetlen lehetséges vásárlója pedig a magyar állam.
"Ez nem jelentheti azt, hogy a vásárlási szándékunk ismeretében a hazai műkincspiaci árakat figyelmen kívül hagyó, irreális árat kényszerítsen bárki a magyar államra" - fogalmazott Baán László.
Baán László - bár a galéria által kért árat nem kommentálta - felhívta a figyelmet arra, hogy a Krisztus Pilátus előtt című képet 1988-ban a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén 60 ezer dollárért adták el. Megjegyezte, hogy a magyarországi árverési rekord 240 millió forint, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar egyik képéért fizettek ki még 2012-ben.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatójának információi szerint a kormányzat ugyanakkor egy rendkívül nagyvonalú, a Munkácsy-trilógia páratlan jelentőségét figyelembe vevő ajánlatot tett a Hamilton galériának és reméli, hogy ennek fényében rendeződhet a műtárgyegyüttes sorsa.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága tájékoztatása szerint az Igazságügyi Minisztérium dolgozik a képek megvásárlását lehetővé tevő jogszabály kidolgozásán és három magyar szakértőt kért fel az értékbecslésre.
Ezzel kapcsolatban Törő István, a Virág Judit Galéria tulajdonosa az MTI-nek elmond
ta: Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének értéket kétféleképpen becsülheti meg az Igazságügyi Minisztérium által felkért három magyar szakértő. Vagy mindhárman külön-külön állapítják meg az alkotás értékét, vagy összeülnek és konszenzus alapján alakítják ki az árát.
Törő István szerint a felkért szakértők jól ismerhetik a Munkácsy-kép minden adatát, köztük a festmény biztosítási értékét is, amely utalhat arra az összegre, amelyet a jelenlegi tulajdonos, a kanadai galéria igényelhet érte.
A szakértő úgy vélte: ha a magyar állam valóban meg akarja vásárolni a festményt, akkor kérdéses lehet, hogy milyen alkura nyílik lehetősége.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...