©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A régészeti dokumentációtól a nagyszabású rekonstrukciókig


Gerevich László (1911–1997) régész-művészettörténész születésének századik évfordulójára rendezett kiállítást a BTM.

Szerző: Kocsis Alexandra | Forrás: | 2011-04-21 08:08:00

Emlékkonferencia

A résztvevők a Paloták, kolostorok, falvak – Gerevich László (1911–1997) középkori kutatásai című
kiállítás megnyitása előtt egész napos konferencián emlékeztek meg a múzeum egykori főigazgatójának (1948 és 1961 között), az MTA Régészeti Intézet alapítójának munkásságáról. Az előadók megkísérelték feltérképezni a tudós tevékenységének minél több aspektusát, a korszak, az 1950–80-as évek viszonyait háttérként felvázolva igyekeztek minél teljesebb képet adni a magyar középkor kutatásában betöltött szerepéről. A prezentációk után érdekes anekdoták is elhangzottak, például hogyan sikerült lebeszélnie Gerevich Lászlónak Rákosi Mátyást arról, hogy a Budai Várban kulturális negyed helyett pártközpontot alakítsanak ki az ásatások és a helyreállítás után, tudniillik rámutatott arra a manapság is több szempontból aktuális problémára, hogy a Várhegy csak bizonyos korlátok között terhelhető (erről bővebben itt). A konferencia kulcsszavai közé tartozott a manapság is oly divatos interdiszciplinaritás problémája, hiszen Gerevich László is két rokon tudományág, a régészet és a művészettörténet területén működött, eredményei nem utolsósorban annak köszönhetők, hogy széles körű tájékozottsággal és tudással alkalmazta egy-egy probléma feltárása során mindkét tudomány módszertanát. A másik fő kérdés, Gerevich historiográfiai, azaz a (művészet) történettudomány történetében betöltött helyének meghatározása volt. A 20. század közepének tudományossága még szinte feldolgozatlan terület, annak ellenére, hogy tulajdonképpen ezek az évtizedek alkotják a jelenkori kutatás alapjait. A szakma számára hiánypótló a kiállítás, és a háttérmunkák során elkezdett kutatás a későbbiekben kiindulópontot jelenthet a korszak feldolgozásához.

A múlt, ahogy mi látjuk és elképzeljük

Néhány példán keresztül mindjárt világossá válik a metodika. Láthatjuk, ahogy a Budai Várban második világháborús romokból, a középkori maradványok töredékeiből (fotók) hipotézisek és tudományos gondolatkonstrukciók alapján összeáll az újonnan létrehozott „gótikus terem”, melyet teljes valójában is megnézhetünk később a Történeti Múzeumban. A vitrinben megcsodálhatjuk egy Beatrix királynőt ábrázoló kályhacsempe néhány töredékes darabját, majd ezt összehasonlíthatjuk kiegészítve megfestett változatával. Dömös esetében szinte mintapéldára lelhetünk: itt egymás mellett vizsgálhatjuk a feltárt romról készült fotókat, felmérési rajzokat, a hosszmetszeti és rekonstrukciós rajzot, végül egy képet a jelenlegi, helyreállított altemplomról. Ugyanígy a Pilisszentkereszten megtalált Gertrudis királyné gótikus síremlékének esetében láthatunk néhány töredéket, egy rekonstrukciós kísérletet, majd egy fotót az elkészített modellről.

A történelem előáll

Kapcsolódó cikkek:

Cimkék:
régészet,módszertan

    Muzeumok.hu Rss betöltése...