Múzeumok kávéban oldva, sajtóval cukrozva

Múzeumi Sajtókávéház

Van egy húszéves receptem : főzz erős kávét, cukrozd meg múzeummal, habozd fel sajtóval, kész a Múzeumi Sajtókávéház.

Cikk küldése

e-mail:

Fél civil kulturális intézmény, fórum, rendezvénysorozat, talán képződmény, mint a cseppkő, tudás lerakódása, 20 év alatt, csöppre csöpp a barlang mennyezetén. 20 év – 1990 októbere óta 1152 együtt töltött óra, azaz 48 nap, ami valóságshow-s összezártságnak is elmegy, vagy gondoljunk bele, már bizonyos fokon nyelvet is el lehet sajátítani ennyi idő alatt. Elég egymás megismerésére és továbbképzésre, állandó és állandóan változó társakkal, változatlan struktúrában.

Nem a csoport, csak a keret állandó, a Sajtókáváház formája kötött. Formázza a valódi kávéházat, történetiségében folytatója kíván lenni a 18. századi „beszélgető háznak”, azaz a német bürger Kaffénak, szemben a keleti pipásházzal és a déli játékosházzal (kártya, biliárd).

A bürger Kaffékban „komoly csevegéssel, újságlapozgatással múlatták az időt”. Információcsere folyt, a szó korszerű értelmében!

Büszkén vállalt mottónk-logónk Csokonai Vitéz Mihály két maliciózus sora a kortárs pesti kávéházról, ahol „...az ember locsog, pipál, ül vagy sétál / hörböl pergelt török babot szűk kortyokkal”.

A törzsasztal, a törzs az élettér, az a társadalmi csoport, ahová a tagok tartoznak. A mi kávéházi terünk szervezi önmagát, embereket gyűjt, asztalok, műtárgyak, produktumok köré szervezi őket, különleges élettérré lesz.

Sajtókávéház-történet

A rendszerváltó múzeumi társadalom hívta életre a Sajtókávéházat mint kapcsolati kommunikációs lehetőséget; személyes, interaktív találkozókat sajtó és múzeum között.

1990. október 1-jén alakult a Magyar Nemzeti Galéria kezdeményezésére, az akkori budavári kulturális intézmények – a BTM, az OSZK és a Legújabbkori Történeti Múzeum – csatlakozásával, azzal a céllal, hogy tudományos, kiállítási, közönségkapcsolati tevékenységüket a sajtó számára hozzáférhetővé tegyék, így az újságírók első kézből, a legjobb helyekről szerezzenek információt.

A tájékoztatás mindig „up to date”. Az újságírók összegyűjtik és feldolgozzák a helyben feltárt szellemi produkciót, vagyis alapanyagként hasznosítják. A médiamonitoring szerint a sajtó 80%-os intenzitással foglalkozik a felkínált múzeumi témákkal.

A szakmai színvonal fenntartása formálja a Sajtókávé csapatát. A tagság felhozatala széles körű, mintegy 250 újságíró, 200 múzeumi munkatárs, 80 egyéb szakember a kultúra vidékéről. Első pár évünkben bázisunkon, a MNG előadótermében kucorogtunk, de az új megismerésének mindenkori vágya arra hajtott, hogy egyre több meghívást fogadjunk el, „helyébe menjünk” a fontos kiállítási, tudományos produkciónak, „in flagranti” érjük az értékeket. Minden látogatás és találkozás egyszeri és egyedi, mert az ott bemutatott kultúrkincs autentikus és unikális, az első kézből kapott friss információ pedig létkérdés az infománia századában.

Évi 16-18 rendezvényt tartunk, a minden első hétfői randevúkon kívül létre kellett hoznunk a SajtóPótkávéház intézményét, hisz néha kevésnek bizonyul a havi egy alkalom. Hatszor virrasztottunk a Múzeumok Éjszakáján, ötször majálisoztunk a Múzeumkertben. Alkottuk több kiállítás sajtótájékoztatóját, jelen voltunk már múzeumok alapkőletételénél.

A Sajtókávéházat 20 éve a magyar múzeumok tartják fenn, éves tagdíjjal és folyamatos szellemi munícióval. Hogy mennyire valódi kávéház? A spirituális mellett a kulináris élvezeteknek is hódolunk, hisz nincs kávéház kávé nélkül! Két, érdekeiben hasonló, bár nem azonos fél konfrontálódik itt: a múzeumok kenik, a sajtó pedig elfogyasztja a vajas kenyeret. Bár a vajas kenyér mindkét oldalán lehetnek azonos érdekek, melyek mentén a tudásközvetítés és -átvétel alakul...

Tudásközvetítés egyedi módon

Fórumunk kultúratovábbító szerepe mellett egyre intenzívebb az auditáló funkciónk is, ez a képzésben a múzeumok egymást megismerő-tudásindukáló lehetőségét rejti: szívesen nézzük egymást a Sajtókávéház tükrében.

A klasszikus tanulás hagyománytiszteletét, a kályhától indulást fejezik ki a mi tradícióink, azaz filiáléink: a Múzeumi körkép, amikor a múzeumok ismertetik újdonságaikat, miközben az Etetőre terítik hozott nyomtatott anyagaikat.

A Tárlaterna szójátékkal a helyi exkluzív, szakvezetéssel kísért tárlatlátogatást jelezzük. Néha vendégünk van a Kávéforrásban: megmutatja magát valamely sajtóorgánum, könyvkiadó, s ezzel egyben tisztelgünk az egykor legrangosabb pesti kávéház, a Kávéforrás előtt is.

Az új és újabb tudásszerzési módozatokhoz képest is újfajta tudásgyűjtés folyik nálunk: hisz ki studírozhatná szimultán a természettudomány szenzációs tollas dínóinak leleteit együtt egy paleontológussal, meg a Ludwig Múzeum Picassóinak modernitását egy művészettörténésszel? Csak ezek az elhivatott szakemberek, szakmájuk legjobbjai terjeszthetik elénk a teljes, valódi, értékképző ismeretanyagot. Teljes spektrumú ismeretgyűjtés első kézből, eredeti helyszíneken, komplex, élő tudás, és interaktív is egyben, mert a sajtó és a múzeumi kolléga visszacsatol. Az élmény pedig megkapóan egyedi, minden alkalommal.

A „tetten ért” kultúratezauráló értékteremtés minden sajtókávéházi alkalommal újraképződik.

Tudásunkat más formában is megosztjuk: hét éve füle nőtt a Sajtókávéháznak, azaz a Civil Rádió3 műsorában kihangosítva, megsokszorozva terjed a kávéházi kommunikáció.

A visszacsatolás biztosítva a Civil Rádió hallgatóságától, szájpropagandával, betelefonálással, reagálási lehetőséggel a rádió honlapján.

A Múzeumi Sajtókávéház a tudáspiac kettős természetét tekintve nem az intézményesített hierarchiában megszerzett végzettséget, sem a „gyorstalpalót”, hanem az érvényesíthető, a gyakorlatban bizonyítható, használható tudást képviseli, hanem a tudás évekig halmozandó, „lassú” megszerzését és továbbítását. 20 év alatt a közös ismeretszerzés és -terjesztés valós motivációja lett a tagok személyiségfejlődésének, megszerveződtünk, ismerjük és támogatjuk egymást a szakmai érvényesülés, tudásfelhalmozás terén.

A felnőttkori tanulásban meghatározó szerepet játszhat – akár az ógörög klasszikus tanító-tanítvány helyzetben – az animátor.

Ilyen tudásközvetítő, egyben csoportszervező animátorok, oktatók a Sajtókávéház életében elsősorban Saly Noémi kultúrtörténész kultúrhistóriai, kávéház-történeti traktátumaival, Marosi Ernő akadémikus, kritikus szemléletű szellemi csúcsaival, ahová magával vitt bennünket, és ilyennek bizonyult dr. Danics Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta.

Mivel dicsekedjünk?

Bajor Gizi minden őszön megosztja velünk életét és házát, ettünk a szentendrei Skanzenban kemencében sült lángost, habzsoltuk elődeink létformáit, Gödöllőn megízleltük Mária Terézia kávéját, az Öntödei Múzeumban a krampampulit, láttunk 400 éves franciákat a Műcsarnokban, valamint sokkal öregebb koptokat és Klimtet a Szépművészetiben, sugárzott ránk Munkácsy (nagy)világhíres glóriája a Nemzeti Galériában, erdei kisvasút vitt Lillafüred–Garadnán a vashámorhoz, nekünk nyitották ki a kaszinókiállítást és a felújított, csupa zsolnays templomot Kőbányán, kisdedeket óvtunk Brunszvik Terézzel Martonvásáron, utolsó pillanatban – felszámolása előtt tanulmányozhattuk a Pszichiátriai Intézet és a Lipót képzőművészeti gyűjteményét, meg műemlék kápolnáját, majd istállószemlén valódi rendőrlovakat szagoltunk a Bűnügyi Múzeumban, Szentendrén átjárt a Triznya-kocsma levegője, szerveztünk múzeumpedagógiai prezentációt, palatáblára róttunk a pedagógia múzeumában, nyugatosabbak lettünk a PIM-ben a Nyugatnál, százéves magyar hanglemezeket hallgattunk, és persze ittuk a fekete levest is az MKVM-ben, főúri ornátusokba „öltöztünk” az Iparművészetiben, kamaramuzsikát hallgattunk Haydn tiszteletére a Zenetudományi Intézetben.

Dicsekedhetünk 20 év felhalmozódott szakirodalmával, tudásanyagával, általunk kezdeményezett és rólunk írt cikkekkel, tévériportokkal, 40 oldalnyi említéssel a neten, velünk foglalkozó szakdolgozatokkal.

A Múzeumi Sajtókávéház szellemi műhely, hiteles hely akár a felnőttképzés e sajátos formája, akár a szociális kiscsoport szerveződése számára, szakmánk egyetlen ilyen típusú fóruma. Az értékesség tudatának és a tanulási folyamatba integrálásának szükségessége egyik célunk, hiszem, hogy a modern felnőttképzés sajátos, múzeum-sajtós modelljét is megteremtette a maga két évtizedes tevékenységével a Sajtókávéház, és persze, előttünk a jövő! József Attila mellett tovább ücsöröghetünk a „kávéházi szegleten”...

A következő sajtókávéház 2011. május 23-án hétfőn 16 órakor nyitja meg kapuit az MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában, ahol az Opera és nemzet: emlékkiállítás Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján című tárlatot Tallián Tibor tolmácsolásában nézhetjük végig. (Képünkön)