©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Magyarországi migránsvilágok tárgyközpontú vizsgálata

Árendás Zsuzsa és Szeljak György szerkesztette a "Vándorló tárgyak. Bevándorlók tárgykultúrája Magyarországon" című kötetet, amely a Néprajzi Múzeum Tabula Könyvek sorozatában jelent meg. RECENZIÓ.

Közismert, hogy a posztmodern megkérdőjelezte a világot hierarchikus bináris oppozíciókba – mint pl. a kultúra és természet, szavak és tárgyak, ész és test – rendező modern gondolkodásmód ismeretelméleti alapjait, annak következményével együtt. Az 1980–90-es években tapasztalható különböző típusú „fordulatok” emelték a társadalomtudományi kutatások fókuszába az oppozíciók korábban háttérbe szorult elemeit (a természet, a tárgyak, a test stb.). Ez volt az az időszak, amikor az anyagikultúra-kutatásnak a dolgokat immáron aktív ágensként, cselekvőképességgel rendelkező, valódi társadalmi szereplőként tekintő új irányzata megjelent.

A tanulmánykötet első három írásának szerzői (Árendás Zsuzsa és Szeljak György, Wilhelm Gábor, Árendás Zsuzsa) az említett fogalmak összefüggéséből bontják ki a kutatási témát – a helyváltoztatás és a tárgyi világra gyakorolt hatása – és a kutatási kérdéseket, a célkitűzést és az előzetes feltevéseket, továbbá értelmezésüket tudománytörténeti és elméleti kontextusba helyezik. Wilhelm Gábor a tárgyantropológiai megközelítéseket tárgyalja, metodológiai fogódzókat keresve a migránsok és tárgyi környezetük viszonyának vizsgálatához (kapcsolódó fogalmak: otthon és határtárgy). Árendás Zsuzsa a migrációelméleteket, elsősorban az identitással és a többes kötődések kérdésével összefüggő elképzeléseket, a hibriditásmegközelítéseket és a migránsokhoz kötődő kortárs anyagikultúra-kutatásokat mutatja be. A kötet további részében az olvasót az ezekben a szövegekben kifejtett fogalmak, elméleti és módszertani összefüggések kalauzolják a megértésben.

A Vándorló tárgyakban szereplő írások nagyon szemléletesen mutatnak rá a hiánymetafora jelentőségére és funkciójára a migránsvilágok tárgyi kultúrájának megértésében. Már a Múzeum, bevándorlók, tárgyak. Bevezető gondolatok a tanulmányokhoz c. első fejezetben felsejlik a hiányfogalom fontossága, elsősorban ott, ahol a szerkesztők az alapfogalmak konceptualizálását végzik. A vizsgált tárgycsoport meghatározása esetében a hiány például definícióképző szerepű: a vándorlóval együtt érkezett és a migránstapasztalattal összefüggő tárgyak, beleértve azokat is, „amelyek nem fizikai mivoltukban, hanem hiányként, emlékként” vannak jelen a migránsok mindennapjaiban, illetve életútjában (Árendás Zsuzsa és Szeljak György 13.). A hiány – pl. a japán lakásokba épített ultramodern fürdőszobák vagy az édesanya teáskészletének hiánya – ugyanakkor könnyen etnicizálódhat is olyan esetekben, amikor a „megszokott dolgok nélkülözése egy másik helyen felhívja a figyelmet azok hangsúlyos, sajátosan otthoni voltára” (Wilhelm Gábor163–164.).

A 21. század elején az infokommunikációs technológia gyors terjedésének köszönhetően a migránsvilágokban megélt hiányok egy részét a vándorló emberek a korábbiakhoz képest bizonyos mértékben orvosolni képesek, például a gyorsabb és ingyenes kapcsolattartásnak (e-mail, skype stb.), a közösségi média oldalainak és a felhasználó által létrehozott tartalmaknak (user-generated content, UGC) a segítségével. Az otthoni és a magyarországi természeti környezet témakörben folytatott beszélgetés során az egyik iraki bevándorló maga is utal erre a gyakorlatra: „Ha látnád a Facebookon, kirakják a pálmafát…” (Földessy Edina 240.).

Az infokommunikációs technológia extenzív használata különösen jellemző a különböző transznacionális (gazdasági-pénzügyi, nemzeti, társadalmi, rokoni-baráti stb.) kötődéseket fenntartó migránsvilágokban és a migrációs folyamatokban, aminek vizsgálata a nemzetközi tudományosságban is meglehetősen új kutatási terület. A jelen kötet meggyőző eredményei alapján mindenképpen arra biztatnám a résztvevő kutatókat, hogy a megkezdett izgalmas munkát a „valós” társadalmi tér keretei közül „kilépve” folytassák, s végezzék el a migránsvilágok online (közösségi média, fájlmegosztó oldalak, bevándorlók online közösségei stb.) és offline vetületének együttes értelmezését is. A bevándorlók digitális személyiségéhez (pl. a Facebookon mint önreprezentációs felületen) tartozó tárgykészlet beemelése a vizsgálatba a maga komplexitásában közelítene a kortárs migránsvilágokhoz, amelyek természetüknél fogva egyesítik az online és offline valóságokat.

A migránsok életvilágának és hétköznapi tapasztalatának multilokalitása az étkezéshez kapcsolódó minden területen megmutatkozik: a vásárlás és/vagy beszerzés külföldről vagy importőrtől; a konyhaművészet, főzés és az ehhez szükséges eszközök; az ételek tárolása, tálalása és fogyasztása. A hazánkban élő külföldiek az ételek által különböző földrajzi, esetenként már csupán az emlékekben létező helyhez kötődnek. Az orosz feleségek esetében például a füstölt halfélék és a fekete kenyér jelentette az „otthon ízét” (ez utóbbi néhány éve már Budapesten is kapható, Kerezsi Ágnes), míg az indiaiak az ételeken keresztül egyszerre teremtettek önazonosságot Indiával, Magyarországgal és egy harmadik, esetleg negyedik helyszínnel (Árendás Zsuzsa). A budapesti török éttermek rendszeresen importálnak az anyaországból, valamint anyagi forrás hiányában Németországból vagy Ausztriából, vagy legalábbis a helyi török péktől vagy húsfeldolgozóból rendelik meg a szükséges alapanyagokat, fűszereket, török kenyeret stb. (Vörös Gabriella).

A Vándorló tárgyak esetében különösen izgalmas a szerkesztőknek az a döntése, hogy a bevándorlók teremtette magyar-külföldi migránsvilágok tárgykultúrájának, vagy annak a folyamatnak az értelmezése mellett, amelyben összekapcsolódik az etnikus jellegű tárgyak globális vándorlása és az etnikus identitásukat előtérbe állító migránsok helyváltoztatása (Szeljak György és Széli Júlia), egy tanulmány erejéig tárgyalják a vándorló eszmék, elképzelések, gondolkodásmódok és dolgok hatását az otthoni – jelen esetben magyarországi – tárgyi környezetre. Farkas Judit írása az Indiából Nyugat-Európán és Észak-Amerikán keresztül Magyarországra érkező Krisna-tudat teremtette sajátos szociokulturális életvilág tárgykultúráját, konkrétan az éves zarándoklathoz kötődő tárgykészletet mutatja be. A somogyvámosi Krisna-völgyben a hívők sajátos szenthely-koncepciójuk révén egyszerre hozzák létre a valláson és az önellátásra törekvő életmódon keresztül az eredetileg dél-ázsiai szent hely lokális változatát, vagyis az indiai és lelki világbeli Vrindávan magyar képmását (transznacionalitás és többes kötődések).

A tanulmánykötet utolsó két írását Földessy Edina készítette egy eddig hazánkban kevéssé ismert szakantropológia (anthropology of the senses, sensous, illetve sensual anthropology és a vitatott sensory anthropology) területén. Ennek többféle magyar fordítása – érzékek antropológiája, érzékelés- vagy észleleti antropológia – arra utal, hogy egyelőre a tudásterület elnevezése sem honosodott meg. Ez a nemzetközi színtéren az 1980–90-es években létrejött tudásterület a diszciplína egészéhez hasonló módszertani és ismeretelméleti kérdésekkel küzd, például a kulturális reprezentáció problémájával. Pontosabban azzal, vajon az antropológus rendelkezhet-e olyan pozícióval, amely képessé teszi őt az érzékekre, illetve az érzékelésre vonatkozó kulturális sajátosságok etnográfiai bemutatására, vagy ez a lokális társadalom tagjainak sajátja. Földessy Edina két tanulmánya határozott és jól kimunkált állásfoglalás amellett, hogy a mindennapi események elemző leírásával párhuzamosan a kutató képes értelmezni a szociokulturális gyakorlatokba ágyazott észlelést és érzékelést is. Jelen esetben a látás, belelátás és láttatás kérdését, valamint a bőrérintés és tapintás érzékelési módját a magyarországi közel-keleti és egyiptomi migránsvilágokban. A látás és tapintás érzékelési módja olyan időn és téren átívelő ágensnek tekinthető, amellyel a bevándorlók kapcsolatot létesítenek közel-keleti és egyiptomi otthonaikkal és az ott élő, vagy ott élt családtagokkal, rokonokkal. A belelátás kérdésének komplexitását jól szemléltető példa S. A. esete, aki egy magyar környezetet ábrázoló zsánerképben és annak hangulatában (kőkerítéses fakapu, növényzettel és a háttérben egy házzal) véli felfedezni az egyiptomi tartalmat: a régi polgári életet jelképező villákat és néhány emeletes épületet Alexandria úri negyedében (Földessy Edina).

Egyet kell értenem a szerkesztők azon állításával, miszerint a bemutatott tanulmánykötet hiánypótló. Egyrészt azért, mert a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan a magyar tudományos térben is összekapcsolja az új anyagikultúra-kutatás irányzatát a sokat tárgyalt és számos kérdésben vitákat generáló migrációkutatással. Másrészt pedig azért, mert a szerzők a nem nyugat-európai – ahogy fentebb láttuk pl. az Andokból, Törökországból vagy Indiából – Magyarországra érkezett bevándorlók életvilágának tárgyközpontú vizsgálatát végzik el. A kötet oldalain a kortárs migránsvilágokban használt és kitermelt dolgok, illetve hiányok a személyes történeteken és az etnográfiai leírásokon keresztül kelnek életre, a bevándorlók jó érzékkel szemléltetett komplex valóságának, többrétegű és többes kötődésének értelmezése magával ragadja az olvasót. A tanulmányok egyaránt érdeklődésre tarthatnak számot az egyetemisták, a muzeológusok, a tárgykultúrával foglalkozó szakemberek és a migrációkutatók körében, akárcsak a bevándorlás kérdése iránt érdeklődő laikus olvasók körében is.

A recenzió eredeti megjelenési helye: Ethnographia 2015/4. 126. évf. 719–721. Ezúton is köszönöm a szerkesztőnek, Viga Gyulának, hogy hozzájárult az írás bővített változatának közléséhez.

A cikkben közölt képeket Kerék Eszter a Néprajzi Múzeum és a projekt fotográfusa készítette.