©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Törj be a szakrális térbe!

A kiállítási szcénában jelenleg zajló, lassú átalakuláshoz több, évtizedek óta zajló folyamat vezetett. Közülük is kiemelkedik az archívum és a kép fogalmainak átalakulása, amelyek idehaza csak az elmúlt években kerültek a művészetelmélet centrumába.

Manapság gyakran kerül szóba a múzeum intézményének válsága, mert a gyűjtemények, amelyeket reprezentálnak, jelentőségüket vesztik a digitális adatfeldolgozás mellett. Hasonló ez a különbségtétel ahhoz, amelyet a könyv és hipertext egymáshoz való viszonyában szoktak tenni, amennyiben az asszociatív, gyorsabban befogadható rendszer átveszi a korábbi, lineárisan strukturálódó médium szerepét. Felmerül a kérdés, hogy ez a változás mennyiben érinti archívum és kép viszonyát, illetve miként hat a kortárs művészetre fogékony muzeális intézmények gyűjtési és kiállítási gyakorlatára.

Az archívum új olvasata

Michel Foucault francia eszmetörténész A tudás archeológiája című munkájában az archívum fogalmát jóval annak szótári jelentésén túlra terjeszti. Az archívumot olyan rendszerként írja le, amely a kijelentések feltűnését és működését szabályozza. Az archívum nem pusztán statikusan tárol, hanem fluktuál, és működését befolyásolják az uralkodó hatalmi diskurzusok is. Foucault archívumfogalmát Wolfgang Ernst német médiateoretikus a technikai újítások, a digitális technológiák és a médiafogyasztási szokások megváltozásának szemszögéből próbálja meg újragondolni Archívumok morajlása című szövegében. A 21. században a médiaarcheológia túlhaladja majd az archívumok és archiválás klasszikus rendszereit. Előnye hordozójában, illetve annak jellegében keresendő: a digitális kódolhatóság és a folyamatosság. A jelen médiaarchívumainak már nem pusztán a tárolás, hanem a továbbítás a funkciójuk, ez a különbségtétel hasonló, mint az archívum és kulturális emlékezet, vagy az archívumok és médiumaik esetében. A digitális világ egyik fontos hozadéka a lezáratlanság, vagyis ha úgy tetszik: a rendszertelenség, amely a képelméletben is jelentős szerepet kap. Ahogyan a később még szóba kerülő W. J. T. Mitchell amerikai művészet- és médiateoretikus rámutat, az információáradattal együtt egy új típusú rendszertelenség is létrejött. Míg korábban az archívum célja és feladata a megőrzés és tárolás volt, és a történelem megírhatóságát feltételezte, ma épp ennek a lebontása a feladat, lényege pedig a káosz adaptálásában rejlik.

Olvastad?

Ajánljuk Jacques Derrida és Wolfgang Ernst Az archívum kínzó vágya. Archívumok morajlása című kötetét (Kijárat Kiadó, Budapest, 2008; szerk. Kelemen Pál; ford. Bereczki Péter és Lénárt Tamás).

Mit akarnak a képek?