Homeopatikus valóság

Megnyitó

Ebben az őslényekkel és más furcsa szerzetekkel, szokatlan rituálékkal benépesített történelmi kalandparkban a látogatót vezető útvonal megegyezik a magyar történelem kronológiájával. Szolnoki József kiállítása az Ernst Múzeumban. Megnyitó.

Cikk küldése

e-mail:

Tisztelt Látogatók,

veszélyes területre tévedtek, kérjük, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg az egyes helyszíneket, s a gyermekeiket egyetlen pillanatra se veszítsék szem elől. A kiállított szimbólumokat mindenki csak saját felelősségére használhatja, kérdéseikkel, esetleges reklamációikkal pedig forduljanak közvetlenül a képzett szakszemélyzethez (Szolnoki József, Készmann József és Tulipán Zsuzsa).

A fokozott elővigyázatosság elengedhetetlen, mert Szolnoki József Homeopatikus valóság című kiállításának egyes állomásain megkövesedett szimbólum-fosszíliák láthatók, a magyar történelem különböző korszakváltásaiból. Ezek – noha már elszenesedtek, mégis – rengeteg energiát tárolnak magukban, s ha váratlan véletlenek vagy tudatos szándékok következtében napfényre kerülnek, a jelen viszonyításrendszerében robbanásveszélyes elegyet alkothatnak.

Ebben az őslényekkel és más furcsa szerzetekkel, szokatlan rituálékkal benépesített történelmi kalandparkban – az Élményterápiás és Homeopatikus Igazgatóságunk (az ÉHI) legújabb gyöngyszemében – a látogatót vezető útvonal megegyezik a magyar történelem kronológiájával. Az egyes állomáshelyeken pedig e múlt jellegzetes, a kollektív tudatban, a kulturális emlékezetben mélyen gyökerező szimbólumaival találkozhatunk. Királyok a házban, egy jól ismert hip-hop együttes megfogalmazását kölcsönözve.

Kelet és nyugat, vörös csillag és szent korona, pogány és keresztény, kuruc és labanc, úttörőavatás és elsőáldozás – szuggesztív szimbólumok, amelyek ugyanakkor jól mutatják egy Kompország ismerős ingamozgását a történelem sodrásában.  S az egyes sors(bukó)fordulókról, a különböző politikai rendszerek küzdelméről pontos látleletet adnak a jelzős szerkezetű átmeneti rítusok – a turáni átok, a déli harangszó, a 150 éves sörkoccintási tilalom, vagy éppen az egypereces néma csöndek.

Talán nem tévedünk nagyot azzal a feltevéssel, hogy nem a történelmi kalandtúra egyes állomásai jelentik a kiállítás központi szervezőelemét. Sokkal fontosabb ennél az archetipikus történeti rétegek és a privát történelem összekapcsolása, kísérlet a múlt elbeszélésének egy sajátos, összetéveszthetetlenül egyéni módjára.

Szolnoki József látásmódjának egyik sajátossága a kuriózumok iránti fogékonyság – a termekben látható tárlók a múzeumok egyik ősét, a kuriózum-kabinetet idézik fel, amelyekben békésen elfértek egymás mellett a természeti és történeti tárgyak, a különböző csodabogarak, minden, ami egy korszakban valamilyen szempontból érdekesnek, megőrzésre érdemesnek tűnt. Az Igazgatóság fontosnak tartja leszögezni, hogy Szolnoki József elsősorban dokumentum-filmrendező, aki számára a kiindulópontot az egyszerre dokumentatív értékű és demonstratívan megjeleníthető tények jelentik. Noha szenvedélyei a listák, a felsorolások, a különböző archívumok, Szolnoki a kuriózumokat mégsem művelődéstörténeti buzgóságból gyűjtögeti. Ismeret- és médiaelméleti kérdéseire próbál választ keresni segítségükkel: hogyan válik egy addig a szemlélő és a társadalom számára láthatatlan tárgy/állapot (a ’néma jel’) – legtöbbször egy életrajzi helyzet kínálta véletlen következtében – hirtelen fontossá, s miképpen ragadja meg, ejti szenvedélyesen foglyul a művészi képzelőerőt.

Korábbi munkáihoz – a Leptinotarsa, avagy privát nyomozati anyag a krumplibogár titokzatos feltűnéséről Magyarországon című dokumentumfilmhez (1997) vagy a Turul-kóla elnevezésű brand-építéséhez (2004-től Csáki Lászlóval és Szilágyi Kornéllal közösen) – hasonlóan a történelem különleges helyzeteiben, véletlen, mellékesnek tartott, s ezért a tudomány által ignorált történeteiben ismeri fel a korszakokat összekapcsoló, a kulturális emlékezet főbb csomópontjait megrajzoló struktúrákat. Szolnoki egy autonóm, mindig izgalmas eredményeket hozó logika mentén – pszeudotudományos fogalmakat, önálló szóösszetételeket, váratlan asszociációkat alkalmazva – keres és talál kapcsolatokat térben, időben és kauzalitásban nagyon is eltérő jelenségek között.

Párhuzamként érdemes felidézni a neves olasz történész, Carlo Ginzburg módszerét, amelyet kontextustól függően vadászati, divinációs, feltételezésen alapuló vagy szemiotikai paradigmának nevez. Ginzburg szövegeit is a mellékes jelek iránti kitüntetett, már-már mániákus figyelem jellemzi, amely ugyanakkor ismeretelméletileg, módszertanilag is rendkívül tudatosan végiggondolt. Tanulmányainak perspektívája mindig túlmutat a mikroszintű részleteken, s a jelek egymás mellé illesztésekor keletkező strukturális azonosságokra irányul. Szolnoki „homofóniának”, Ginzburg pedig (Vlagyimir Propp nyomán) morfológiai analógiának nevezi azt a módszert, amely révén kapcsolatok teremthetők a látszólag önmaguk kuriozitásába záródó szimbólumok, figyelmen kívül hagyott jelek között.

S ebből az episztemológiai/módszertani perspektívából kiindulva ezek az önmagukban bájos kis történetek a zsugorodó Magyaroszauruszról, a hobbi-hunokról – történelmi élményparkunk büszkeségei – az Igazgatóság véleménye szerint már egyáltalán nem tűnnek ártatlannak, önmagukba záródónak. Képesek több szempontból is megvilágítani egy fontos kérdést: a történelmi rendszerváltások mélyszerkezetét. Fegyelmezetten a kijelölt tanösvény mentén haladva mintha mindig ugyanazzal a történettel találkoznánk: címereket látunk, amelyekre újabb és újabb hatalom matricázza rá saját, hamar megfakuló, a mindennapi élet számára gyakorlatilag észlelhetetlen szimbólumrendszerét. Tehetetlenségből fakadó átkokat, győzelemittas hangokat, néma csöndeket hallunk, a korszakváltások akusztikus emlékezetének hangtérképét felrajzolva. S ezeket látva és hallgatva egy olyan ország történeti irányváltásaival szembesülhetünk, amely nem tud, s nem is nagyon akar mit kezdeni a múltjával (múltjaival), képtelen korszakokon túllépni, ezeket történelemmé változtatni.

Természetesen jó volna valahogyan megszakítani ezt a folyamatot, reflektálni a történelmi állomásokra, az útirányokat illetően minimális konszenzusokat kialakítva, amelyekhez tarthatnánk magunkat. S ha ez nagy léptékben szemmel láthatóan nem is megy, az Élményterápiás és Homeopatikus Igazgatóság készséges szakemberei itt is a segítségükre sietnek: a kiállítás látogatói személyre szabottan elkészíthetik erre a hajózási idényre érvényes, saját Komp-ország menetrendjüket, amely egészen a jegesedés végleges beálltáig érvényes marad: „járat indul a 18-as hajóállásról, az irány….”

Az Igazgatóság közleményét hallhatták.

Szolnoki József Homeopatikus valóság című kiállítása 2011. november 13-ig látható az Ernst Múzeumban. A szöveg a kiállítás megnyitóján hangzott el, szeptember 15-én.