©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Baán László nemzetközi tervpályázatban gondolkodik


Nemzetközi tervpályázat eredményeként létrejövő, világszínvonalú múzeumokat képzel el a budapesti Ötvenhatosok terére az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért péntektől kormánybiztosként felelős Baán László.

Szerző: MTI | Forrás: | 2011-09-30 18:42:08

A Szépművészeti Múzeum főigazgatója az MTI-nek adott interjúban emlékeztetett arra, hogy a kulturális kormányzat elképzeléseiben Andrássy-negyed néven a budai Vártól a Hősök teréig terjedő kulturális tengely szerepel, ezen belül ő maga az Ötvenhatosok terén létrehozandó új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozására kapott megbízást.

− Két évre szól a megbízatásom, addig el kell készülnie a tervpályázat kiírásának. Olyan anyagnak kell készen állnia, amely pontosan, négyzetméterre lebontva megadja a Műcsarnok és az Ajtósi Dürer sor közötti területen létrehozandó épületek belső funkcióit − közölte Baán László.
Mint hozzátette, mindenképpen nemzetközi tervpályázatban gondolkodik, hiszen a kormány világszínvonalú épületegyüttest szeretne, amely a millennium idején a környéken létrejött múzeumépületek méltó, 21. századi folytatásaként valósulna meg.

− Fontos, hogy a Városligetből egy négyzetcentiméter zöld területet sem építünk be, csak a jelenleg parkolóként használt aszfaltozott területet érinti a koncepció − hangsúlyozta a kormánybiztos.

Baán László tájékoztatása szerint a felkérés csak az egyik múzeumépület tekintetében rögzíti a majdani funkciót, amely a Szépművészeti és a Galéria újraegyesítéseként jön létre. A további múzeum vagy múzeumok funkciójának meghatározása a koncepció kidolgozása során véglegesül majd.

A kormánybiztos elárulta, "erős opció" a Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskemétről átköltöztetése, de ez még nem eldöntött tény. Az azonban biztos, hogy újraegyesül a Szépművészeti Múzeum nemzetközi és a Magyar Nemzeti Galéria magyar művészeti gyűjteménye, amelyet 1957-ben szovjet mintára választottak szét.

Baán László elmondása szerint a Hősök terén található Schikedanz-palota a régi mesterek képtárává válik, míg a Műcsarnok mögött felépítendő új múzeumépület a 19. század közepétől máig terjedő időszak gyűjtő- és kiállítóhelye lesz.

− Mindkét épület a magyar és az egyetemes anyag együttes prezentációját fogja szolgálni, így igazán hatékonyan, nemzetközi kontextusban lehet majd bemutatni a magyar művészet értékeit − ismertette elképzeléseit.

A kormánybiztosra a múzeumszakmai, gyűjteményi koncepció kidolgozásán túl szabályozási, beruházás-előkészítő feladatkör is hárul, számos egyeztetést kell például lefolytatnia a fővárossal a szabályozási kérdésekről.

− Éppen a pontos célok tisztázatlansága okán a Fővárosi Közgyűlésben egyelőre még nem született döntés a terület átadásáról. Legelső útjaim egyike a főpolgármester úrhoz fog vezetni, hogy tisztázzuk a menetrendet. Ha a közgyűlés megismerkedik a koncepció részleteivel, vélhetően semmi akadálya nem lesz ezen parkoló terület méltó hasznosításának, ami egyértelműen fővárosi érdek is − mondta Baán László.

Októberben születik döntés a kétéves előkészítő projekt költségéről, amely a kormánybiztos szerint nyilván töredéke lesz majdani 10 milliárdos nagyságrendű bekerülési költségének. Az utóbbit egyértelműen EU-s forrásokból lehet majd finanszírozni, amelyek 2014-től állnak rendelkezésre - tette hozzá.

A kétéves előkészítési folyamatot követően a tervpályázat meghirdetésére és a kivitelezésre még négy évet lehet és kell rászánni, az épületegyüttes így hat éven belül, azaz 2017 végére készülhet el - mondta a kormánybiztos.

Kapcsolódó cikkek:

Cimkék:
Baán László, Szépművészeti Múzeum

    Muzeumok.hu Rss betöltése...