Önkritikus konferenciaismertető
Kérdések az elmaradt kérdések után
Az értelmiség felelőssége, a kérdezés szabadsága ránk, múzeumokban dolgozókra is érvényes – rendhagyó beszámoló a Pulszky Társaság „Fenntartható múzeum. A múzeum mint kulturális és társadalmi erő” című konferenciájáról.
| Sári Zsolt |
2011-11-18 13:10 |
2011. november 17-én rendezte meg a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület a most már hagyományos őszi konferenciáját. A társaság elnöksége az idei konferencia témájául a fenntartható múzeumot választotta. Célként fogalmaztuk meg, hogy a napi gondokkal – létszámleépítés, szervezeti átalakítások, fenntartói változások – küzdő múzeumok egy távlati, jövőbe mutató témát körbejáró rendezvényen beszéljenek a jövőről.
A felkért előadók között ott volt az országos múzeum vezetője, a megyei múzeum vezetője, egy alapítványi, egy egyházi muzeális intézmény vezetője, a történész, aki egy országos múzeumi program egyik tanácsadója és a NEFMI Közgyűjteményi Főosztályának vezetője. A szervezőknek nem titkolt céljuk volt, hogy ezzel is demonstrálják a magyar múzeumi világ sokszínűségét. És mi minden hangzott el a csaknem 200 fős közönség előtt? (Bővebben a fotóról)
Vígh Annamária a NEFMI közgyűjteményi főosztályvezetője előadásában rámutatott, a fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés lényegi eleme a kultúra, az értékmegőrzés, amelyben a múzeumi intézmények a társadalmi jólét biztosítói is. A múzeumok jövőjét jelenti, hogyan felelünk meg a társadalom igényeinek. A jelenlegi átalakulás közben megjelenő önkorlátozás a teljes intézményrendszeren végigvonul, de ez egyben lehetőség is, amelyben negatívumok és pozitívumok egyaránt jelen vannak; ennek egyik eleme, hogy racionalizálni kell a gazdasági erőforrásokat. (A Vígh Annamária által hivatkozott dokumentumok itt olvashatók: Jövőkereső és Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia)
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, kormánybiztos ismertette az új múzeumi negyeddel kapcsolatos alapvetéseit. Kiemelte, hogy az állam helyének, szerepének megváltozása soha nem látott méreteket ölt. Ebben a helyzetben a napi gondok menedzselése mellett a jövőbe is lehet tekinteni, hiszen az jár jól, aki a válságban is tovább tud látni az akut problémákon. Az új múzeumi negyed koncepciójával kapcsolatban kiemelte, két év áll rendelkezésre a végleges tervek kidolgozásához; ennek eredménye egy nemzetközi tervpályázat lesz, amelyhez elengedhetetlennek tartja a múzeumi szakma konszenzusát. Ehhez a munkához a Pulszky Társaság segítségét is kérte.
Fertőszögi Péter a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény kialakítása kapcsán az arts and business lehetőségeiről beszélt; a gyűjtemény, az állam és a magánszektor kapcsolatát taglalva emlékeztette a résztvevőket, hogy az állami fenntartású múzeumok sem tudják megkerülni a gazdasági szerkezet átalakítását, a források kiszélesítését.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Terror Háza tízéves fennállásából kiemelte a társadalmi sorskérdésekre adható múzeumi válaszok fontosságát. Egy múzeum nem kerülheti meg, hogy szembenézzen a témájához kapcsolódó társadalmi kihívásokkal, és a nemzeti identitás erősítésében is meghatározó szerepet játszó kiállításokat, programokat rendezzen.
Várkonyi Gábor történész a múzeumi kiállítások támogatására szerveződött Alfa program eddigi eredményeit vette számba. Kiemelte, hogy a megvalósult nagy állandó kiállítások alapvetően a megyei múzeumok életében játszottak kiemelkedő szerepet, segítettek a vidéki múzeumok megújulását.
Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója az országos szakmúzeumok átalakítását példázta saját intézményének megújulásával. Kiemelte, hogy egy szakmúzeum életében is a társadalmi beágyazottság jelenthet erőt. Ezt a folyamatos szakmai, oktatási jelenlét segítheti, amelyben a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítése is fontos eredményeket hozhat.
Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója a pécsi múzeumok EKF-projektben megvalósult fejlesztéseit és azok fenntarthatóságát mutatta be. Kiemelte, hogy a múzeumi épületek felújításakor fokozottan figyelembe kell venni a fenntarthatósági szempontokat.
Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója előadásában az egyházi gyűjtemények állapotáról szólt, kiemelve, hogy ez a sokrétű gyűjteményi struktúra, intézményhálózat a magyar kulturális örökség jelentős részét őrzi. A rendszerváltás után ezek az intézmények is szakemberhiánnyal, a szakmai fejlesztések hiányával küzdöttek meg.
Elmaradt kérdések
Volt-e haszna az egész napos konferenciának? Szervezőként azt mondom: IGEN. Érdekes, eddig ebben a közegben nem ismert témák, előadók fejthették ki álláspontjukat.
De volt egy másik tapasztalatom is. És emiatt vállaltam, hogy szervezőként mégis írjak a konferenciáról. Évek óta hallom, hogy egyre kevesebb fórumon van lehetőség a saját szakmánkat érintő kérdések megvitatására. A Pulszky Társaság évről évre ősszel megrendezett konferenciáit azért szerveztük, hogy ilyen fórummá váljanak. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyította, van rá igény. Ez az igény mutatkozott meg most 2011-ben, amikor a múzeumi szakemberek az elmúlt években nem látott tömegben jelentkeztek a konferenciára, sőt a PIM díszterme mellett egy másikat is meg kellett nyitni, ahol a résztvevők kivetítőn követhették nyomon a tanácskozást.
Ekkor azt gondoltam, talán soha nem látott párbeszéd fog kialakulni az előadók és hallgatóságuk között. Aztán hamar jött a kijózanodás. Az első előadások után nemhogy vita nem alakult ki, de még kérdések sem hangoztak el (tisztelet a kivételnek, hiszen két kolléga egy-egy kérdést intézett az előadókhoz).
Rögtön eszembe jutott az, amit pár napja a Duna Televízió egyik esti vitaműsorában[1] György Péter fogalmazott meg. Hol vannak, hol voltak az elmúlt két évtizedben a múzeumi szakmát érintő kérdésekről a nyílt (nyilvános) viták?
Tényleg hol vannak?
Már kérdezni sem tudunk?
Nem akarunk? Nem merünk?
Pedig a kérdezés szabadsága a miénk. Kérdés nélkül nincs válasz sem. Albert Einstein mondta: „Tanulj a tegnapból, élj a mának, és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.”
Persze a kérdezés lehetősége már önmagában meglévő tudást, egyfajta megértést, a másik iránti nyitottságot feltételez. A kérdés és a rá adott válasz kiváltotta reakció pedig alapja lesz a vitának, amit annyira hiányolnak ebben a szakmában is.
És vissza is jutottunk az alaphelyzetbe: Mi hiányzik a beszélgetésekhez? Adott a téma, adottak a résztvevők. Itt és most lehetőség lett volna véleményt mondani, kérdezni. Ez most (is) elmaradt. Lehet persze mondani, hogy nem tetszett az előadás, de ez nem válasz arra, hogy miért nem kérdezünk. Ha valamit hiányolok, arra kérdezek rá.
A közgyűjtemények a változás korát élik. A hatalom saját elvárásai szerint tervezi (végzi) az átalakításokat. És változtatásokra szükség van, már nem folytatható a korábbi elitista, szinte atyáskodó tudományosság, a status quo fenntartása. Az egyszerű nem helyett jöjjön az akkor hogyan. Mert a 21. század múzeuma már nem csak és kizárólag tudományos centrum, kutatóközpont, hanem műhely, laboratórium, agora: „piac és szentély”. A szakmai beszélgetés, a fórum arra ad lehetőséget, hogy egymás között beszéljünk dolgainkról. Most azt éreztem, nem beszéltünk. Talán itt, a klaviatúra és a monitorok mögött menni fog…
[1] 2011. november 10. Éjjeli őrjárat. Beszélgetés a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria összevonásáról. Résztvevők: Baán László, Csák Ferenc, György Péter és Mélyi József
