©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

60 milliós beruházás Szárszón


Újra megnyitotta kapuját a 60 millió forintból uniós támogatással megújult balatonszárszói József Attila Emlékház.

Szerző: MTI | Forrás: | 2012-02-25 12:40:52

Az egykori Horváth-panzióban, ahol a költészet napján, majd májustól lesz látható a költő életét bemutató állandó kiállítás - jelentették be a kiállítás megnyitóján pénteken.

Az egykori Horváth-panzió és a kiállítás megújítására a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága által elnyert 48 millió forintos támogatásból valósították meg. Az önerőhöz szükséges 12 millió forintot a helyi-, a megyei önkormányzat, valamint a múzeumok igazgatósága adta össze egyenlő arányban. A beruházás részeként elvégezték az épület teljes korszerűsítését és a kiállítás új kutatásokon alapuló szakmai megújítását. Az emlékház nemcsak kiállítóhelyként kíván a jövőben funkcionálni, hanem múzeumpedagógiai rendezvények, olvasótáborok, rendhagyó irodalomórák helyszíneként és iskolai kirándulások részeként is.

Az emlékmúzeummá vált balatonszárszói házban töltötte utolsó napjait a súlyos betegségből lábadozó József Attila. Innen indult 1937 decemberében arra a sétára, melyről nem tért többé vissza, mert egy induló tehervonat halálra gázolta. A kiállítás a költő életének utolsó időszakát idézi fel, és abból visszatekintve állít emléket az egész életműnek a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából és magántulajdonban lévő dokumentumok, fotók, tárgyak segítségével. A tárlat eddig még nem publikált fotókat is bemutat. Az emlékhely a családdal érkezőknek olyan játékos, kreatív lehetőségeket is kínál, amely leköti a kisebb gyermekeket is.

[[-- insertion|title:none|galeria:159 --]]

Kapcsolódó cikkek:
A Jókai Mór Emlékház a legelőremutatóbb
Élő hálózatba fogva
Hol árverezték el Petőfi apjának ingóságait?

Cimkék:
Szárszó,iodalom,József Attila, emlékház

    Muzeumok.hu Rss betöltése...