Egy kiállítást kitalálni, minden elemét valóságra váltani, az elképzelt álmokat megvalósítani nem kis feladat. Hanem olyan nagy, hogy az ember ideigileg tönkremegy, belefogy, alvászavaros lesz és antiszociális. Na jó, nem, de azért több a stressz, mint átlagos időkben. Olyan sokrétű a feladat, hogy mindenre tán nem is lehet figyelni. Kifejezetten a végén, a megnyitó, az ünnepi beszédek és a szalagátvágás után szokott kiderülni számtalan apró részlet, amire már nem maradt energia: hiba a meghívó szövegében, elfelejtett kötelező elemek, a kiállítás rendezésében közreműködött, de fel nem tüntetett kollégák, stb., stb., stb. De mondom a legdurvábbat: kölcsönkapott kiállításban az eredeti kurátort sehol meg sem említeni. (Kölcsön vett történet, de akkor is.)

Hát van ilyen, nna, csak az hibázik, aki dolgozik, ugye, ugye.

Kép innen.