Londonban lenyűgözött a múzeumok mérete, méltósága és hihetetlen népszerűsége. A múzeumlátogatókat leginkább egy hatalmas sokszínű forgatagként lehetne leírni, és legnagyobb meglepetésemre ez a sokszínűség az életkorban is megmutatkozott. Megfigyeltem, hogy a kiállításokon kedvenc korosztályom, a "13+-osok" (13-19 évesek) is szép számban megmutatkoztak. Nem hittem a szememnek. Hiszen itthon ezek az emberek nem járnak múzeumba!?!?

Mivel felmenőim a múlt héten épp a SZIGET Fesztiválköztársaságban menőztek - és persze mi mást csináltak volna ott, mint múzeumot -, gondoltam kiruccanok hozzájuk és megnézem, hogy mit kezdenek magukkal a 13 plusszosok a fesztivál egyik izgalmas kulturális zónájában, a Múzeumi Negyedben.

Mint minden valamirevaló szigetlakó, én is készíttettem magamnak útlevelet. Ne feledjétek, ha egy fergeteges parti után kissé másnaposan találtok, csakis műtárggyal etessetek! Az mindig jót tesz.

Szóval, az ifjak és a múzeum. Lássuk, mit kezd a múzeumlátogatás szabadságával a fesztiválozó fiatalság a budapesti Néprajzi és a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum közös, migrációval, menekültekkel és bevándorlással foglalkozó "Sátor határok nélkül" elnevezésű tematikus sátrában!

Ahogy közeledem a helyszínünkhöz, már látom is őket! Heverésznek az óriási bőröndökben, fújják a nemforgó szélforgót a porgramplakáton, pinpongoznak, sapkát igazítanak...

majd kifejezetten érdeklődve, folyamatosan, kisebb-nagyobb csoportokban lepik el a sátrat,

ahol először pecsétet gyűjtenek az útlevelükbe (ami nekem is van!). Ugyanis, ha a szigetlakók az összes kiemelt helyszínt végiglátogatják, kiválthatják a Sziget Bevándorlási Hivatalában a zöldkártyát, amivel elnyerik a Fesztiválköztársaság állampolgárságát. Ez egy remek motivációs játék, amivel gyakorlatilag az egész szigetet bebarangolják, és lépten-nyomon, mondhatni akarva-akaratlan változatos programokba botlanak. A szigetpecsét az útlevelükbe kerül,

a "Tent without borders" projekt saját megkülönböztető jelzését: a migrációra mutató foszforeszkáló nyilat pedig különböző testrészeikre nyomják, hogy az éjjeli koncerteken menő múzeumos pecsét világítson rajtuk.

A tematikus sátor a migráció kérdését járja körül. Nemcsak tudományos kutatásokat, hanem a szigetlakók aktuális valóságát is igyekszik bemutatni, visszatükrözni. A "Mobility" világtérképen a fiatalok éppen saját, egyéni migrációjukat rajzolják fel. Legyen az indok szerelem, tanulás, kalandvágy, munka vagy nem kevés esetben veszélyhelyzetből menekülés - egy hátra tetovált iránytűvel könnyebb a tájékozódás!

Szemmel láthatóan hihetetlenül mobilis ez a korosztály! Különféle okokból szinte az egész világot beutazzák, miközben sokféle kultúrát megismernek. Úgy látom, rendkívül nyitottak és elfogadóak egymás iránt. A sűrűn szőtt migrációs háló előtt szívesen pózolnak és a közös fotózkodás is elmaradhatatlan. Katt!

A "Passzázs Hungária" társasjáték a Kárpát-medencére tereli a figyelmüket. A passzázsolással a fiatalok felfedezhetik, hogy jártak-e őseik az elmúlt 2000 évben mifelénk, és azt is megtudhatják, hogy rajtuk kívül milyen európai nemzetek képviselői telepedtek le a történeti Magyarország területén (gyakorlatilag mindenki!). Hm, multikulti Sziget egy hagyományosan multikulturális állam ölében?!

A sátor hátsó, kiállítási zónájában műfűre installált padlókiállításban bóklásznak, ahol a tárgyak éppen úgy hevernek a földön, ahogyan 2015 őszén a muzeológusok a röszkei-ásotthalmi határon megtalálták őket. A hallgatag, személyes történet nélküli, talált tárgyak érzékelhetően megindítják őket.

A padlótárlathoz kapcsolódóan szívesen olvassák a korábbi múzeumi bevándorló-kutatásból származó személyes tárgytörténeteket, és egy-egy tárgy tudományos elemzését is. Nahát!

Visszajelzésként többen is nekiülnek, és írnak az "Ethno Fiction" szöveggyűjteménybe egy saját, fiktív történetet egy-egy hallgatag, határövezetben elhagyott tárgyról, például a műanyag csillámpóniról, a kipattintott SIM-kártyatartóról, vagy a meggyűrt kólásbobozról. Megható, és inspiráló, ahogyan a fiatalok érdeklődnek a hiteles tények iránt, hogy megértik és mélyen átélik a néma tárgyak üzenetét. Vajon az általuk kitalált történetekkel megszólalnak és másokat is megszólítanak a határmenti hallgatag tárgyak?

A hosszabb írásbeli reflexiók mellett egy-egy szóban még szívesebben fejezik ki véleményüket a nap kérdéseiről: a migrációról, a múzeum fogalmáról, vagy éppen felsorolják, mit visznek magukkal a Szigetről... itt a tárgyak helyett természetesen az álélt élmények dominálnak. Amihez a múzeum is jelentősen hozzájárul, például a csoportosan játszható, meghökkentő használati tárgyakra fókuszáló műtárgyrejtvénnyel, vagy akár egy-egy bevándorló témájú kiadványunk elmélyült tanulmányozásával.

A hagyományos múzeumi interpretációs műfajok remekül működnek a szigetreszabott formákban. A francia múzeum Határok című utazó kiállításában tartott tárlatvezetést a fiatalok a kényelmes puffokon ülve vagy heverészve egyaránt élvezettel hallgatják.

A migráció témáját sok szempontból, szakemberek és bevándorló fiatalok közreműködésével bemutató kerekasztalok közvetlen, nyitott beszélgetései, szemléletes prezentációi szintén vonzóak az ifjak számára. Örkény Antal helyzetelemzése kérdéseket és párbeszédet inspirál.

Szívesen nézik végig azokat a dokumentumfilmeket, amelyek a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány jóvoltából európai bevándorlók személyes sorsát, beilleszkedésük sokszor megrázó történeteit mutatják be,

és szívesen elegyednek párbeszédbe a hátrányos helyzetű, múzeumidegen fiatalokat - többek között bevándorlókat - aktivizáló "Divercity" című nemzetközi eus projekt múzeumi munkatársaival: Földessy Edina és Foster Hannah Daisy muzeuológussal és Joó Emese múzeumpedagógussal.

A párbeszéd elindításához végignézték a kortársaikról szóló, Divercity programban készült filmeket: a múzeum fogalmáról, a Piros székek workshopról, a fiatalok által tervezett városi séta előkészítéséről és magáról a Néprajz úton útfélen városi sétáról, végül az ideális várost és az ideális múzeumot firtató villáminterjúkat is.

A fiatalokat mélyen megérintette, hogy működik Európában egy olyan nemzetközi projekt, amely a kultúrához való hozzáférés egyenlőtlenségeinek csökkentését célozza meg, és konkrét lépéseket tesz a megfelelő megoldás megtalálása érdekében.

A komoly témák után mindenkinek jól esik fura ruhákba öltözni!

A Gray Box Projects kreatív ruhaperformanszán a fiatalok mellett még a felmenőim is kivetkőznek magukból!

Ha már ez is megvolt, gyerünk ki a sátor elé a kubai nénivel táncolni! Aki, amikor éppen nem perdül táncra, saját kultúrájának hagyományos játékait mutatja be a fiataloknak, a népszerű Világpark programelem részeként.

Jól látszik, hogy ha megfelelő a tálalás, a fiatalok mindenre kaphatóak. Például két kiállításlátogatás között hatalmas küzdelemben kötelet húznak,

és csak akkor adják fel, ha már valóban nincs tovább,

majd jól megérdemelten visszaheverednek relaxálni az óriásbőröndbe.

Hát, elég buli hely ez a sziget-múzeum! Minden itt van, ami a kedves korosztályomnak kellhet, mégis, amikor a házban mutatjuk be ugyan ezeket, valahogy mégsem jönnek.

A szüleim szerint egyszerű a megoldás:

a múzeumnak alkalmazkodnia kell a látogatókhoz!

Ez szép zárszónak tűnik, úgyhogy középre is rendezem. Legközelebb Madridból jelentkezem!

Addig is,

Csók,

Múzeum