A dobozban eredetileg UPC-médiabox volt (ha jól emlékszem). Az alja rózsaszín, fekete csillagokkal, elbaltázott DIY kezdeményezéseim egyik eredménye, amit hamar feladtam, és helyette a linómetszet minimalista designjáé lett a főszerep.

Nagyjából tíz éve került a birtokomba. Mivel egyrészt nagy dobozolós korszakomat éltem, másrészt kisméretű emléktárgyaim, a. k. a. kacatjaim száma olyan méretűvé emelkedett, hogy el kellett őket suvasztanom, kineveztem „emlékes doboznak”. Ez még jóval a linómetszet előtt történt, amit a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékén eltöltött féléves gyakorlatomon hoztam létre, talán 2010-ben vagy 2011-ben, de mindenképpen a korai alkotóéveimben. Akkortájt volt az az „egyszerű, sematikus arc rövid, tömör, frappánsnak hitt megfogalmazású szöveg kíséretében”-korszakom, majdnem minden füzetemben előszeretettel alkalmaztam hasonló motívumrendszert, amely most a dobozon lévő grafikán is látható. A dobozt sajnos először megpróbáltam lefesteni rózsaszínnel, fekete csillagos ékítéssel, de mivel elég nagy doboz volt, és elég bugyuta a minta, a lelkesedésem hamar lelankadt, és a festőprojekt félbemaradt. Szerencsére, előrelátó módon, az alján kezdtem, így még mindig maradt egy voltaképpen használható, fehér felületű dobozom.

A linó maga egyébként nagyon tetszett. A mintatantervünk szerint a Képző gyakorlati képzései közül minden félévben más-más gyakorlaton kellett részt vennünk, így jutottam el akkor éppen képgrafikára Szurcsik Józsefhez. Jó volt, kipróbáltunk mindent, de nekem a linó tetszett a legjobban. Azt nem csaptam össze, mint a litográfiát – arra például nem vagyok valami büszke. Kaptam is egy készlet linófaragó fejet, nem tudom, mi rá a pontos terminus, azóta a dobozban van, mert természetesen azóta nem jutottam linómetszet-készítés közelébe. A metszetből egyébként, ha már sokszorosított grafika, három példány készült. Egy megsemmisült, nem tudom, hol és mikor, csak azt tudom, hogy nincs már (azt hiszem, leginkább elkeveredett). Egyet szignóztam, és a szüleim kirakták, tulajdonképpen mai fejjel erre sem vagyok büszke. A harmadik pedig rákerül a dobozra. Nagyon sokáig ennek értelme is volt. Ma már nem látszik a linó, mert van rajta egy másik doboz, és amúgy is annyira megszoktam, hogy nem tartom fontosnak, hogy ezen változtassak. Amikor elkészült, akkor viszont jó volt ránézni, örültem, hogy látszik, büszkélkedtem is vele, az emlékes dobozzal.

A tartalma amúgy főleg kacat, a szemét és az emléktárgy határán. Olyan dolgok, amelyeket bár sajnálok kidobni, tudom, hogy talán egyszer még kézbe veszem, amikor végül mégis kidobom őket. Emléktemető, ha kicsit patetikus akarok lenni. Nagy ritkán azért átnézem, olyankor órákra leköt. Főleg a késői gimnáziumi éveim óta gyűjtöm szorgosan a feleslegesebbnél feleslegesebb dolgokat: szórólapok, flyerek, köszi-hogy-ittalhattam-cetlik, vonatjegyek, belépők, mozijegyek, karszalagok, pezsgősdugó, fél fülbevaló, rossz öngyújtó, kinyomtatott beszéd. Sorolhatnám. Azt hiszem, mindenkinek ismerős dolgok ezek, csak nem feltétlenül rakódik rájuk a kelleténél nagyobb jelentőség. A doboz lényege éppen az, hogy bár lényegtelen, felesleges dolgok vannak benne, valamikor valamiért mégis fontosak voltak, most pedig egy helyen, a társadalom számára is elfogadható, rejtett helyen vannak. Dobozba zárva. Azon néha elcsodálkozom, hogy még mindig fér bele, pedig majdnem tíz éve tart a gyűjtés.

A dobozt nem tartom egyértelműen dekornak, sem emléknek, bár mindkettő súrolja az igazságot. „Dekor” a linómetszet miatt lehetne, de a tárgyleírásból is kiderül, hogy a metszet inkább emlék, semmint dísz. Ahhoz viszont, hogy emléknek kategorizáljam, túlságosan szem előtt volt, túlságosan sokáig, és mivel épp „emlékes doboznak” használom a tárgyat, amelyen a metszet van, nem tenném az emlék kategóriába. Az új kategóriának két elnevezést adok, egy rövidet és egy hosszút: „REJTEK”/„REJTEK AZOKNAK, AMIK HAMAROSAN MEGSZŰNNEK”. Az utóbbi kategória lehet, hogy túl specifikus, viszont pontosan leírja a doboz helyzetét. A „REJTEK” egy „könnyített verziója”, ha esetleg más tárgyak is szeretnének kategóriát váltani.

Hermann Júlia

A szubjektív tárgytörténet a MINDENKINEK ISMERŐS DOLGOK kiállításon látható. A kiállítás 2017. február 17-ig látogatható a Stúdió Galériában (Rottenbiller u. 35.). A kiállítás a Facebook-on is követhető.

A Mindenkinek ismerős finisszázs február 17-én (péntek) 17 órától kezdődik.