Egyik nagy álmom mára egy bőr hátizsák formájában valósult meg. Egy olyan hordozó segítségével szerettem volna közvetíteni a koncepcióm, amely kicsit sem tradicionális és sokkal emberközelibb, mint a megszokott white cube falai között megjelenő alkotások. Azt hiszem, egy alkotó akkor sikeres, ha meg tudja mutatni a lényeget. Ottlik Géza gondolata a modern regényekről: „Az eredmény a kész mű, a megoldás helyett a módszer vált lényegessé.” Ugyanez elmondható a művészetre is. Fontos, hogy alkotás közben a lényeget ragadjuk meg, a felesleges, kevésbé fontos elemeket pedig figyelmen kívül hagyjuk. A „kevesebb több” elve alapján nem az a kérdés, hogy mit jelenítünk meg, hanem mi az, amit nem. Kis túlzással, beszélhetünk egy-egy mű kapcsán az elhagyás művészetéről.

Sikeres kollaborációnk bizonyítja, hogy Sztojkov Alexandrának, a Stojka tervezőjének rózsaszín táskája nagyon innovatív és kiváló platform számomra. A szofisztikált, elegáns hátizsákba rejtettük egyik bizarr alkotásom printjét. Úgy gondolom, letisztult vonalaival és rózsaszín árnyalataival a táska egy női medencecsontot szimbolizáló halbelső hús-vér béléssel, egyértelmű tartalmat hordoz. Azt illusztrálja, ne ragadjunk meg a felszínen, keressünk tovább, ismerjük fel azokat a kevésbé esztétikus tulajdonságokat, amelyek nagyon fontosak, és ne egy általános értelemben vett esztétikai értékrendnek vagy normának feleljünk meg.

A szépség kérdésének megítélésén felül egy ilyen közös alkotás több kérdést vet fel: vajon hol húzódik a képzőművészet és a design határa? Mikor éri el egy tárgy azt a pontot, amikor többnek érezzük, mint egy funkciót betöltő esztétikus eszközt? Mi lesz az eredménye, ha egy designert képzőművészeti alkotás inspirál? Tud-e együttműködni tervező és képzőművész? A közös alkotás célja az volt, hogy párbeszéd induljon a design és a képzőművészet között, a néző/felhasználó és a táska között, valamint a funkció és a mögöttes tartalom között. A táska a belsejében elhelyezett festmény segítségével túllép produktum mivoltán, tartalommal látja el a funkcionalista designt, elérhetőbbé teszi a művészetet. A festmény pedig lehetőséget kap a galériákon kívüli bemutatkozásra. A kiállított táska megkívánja, hogy mélyebbre tekintsünk, hogy áttörjük a felszínt, és meglássuk a mögöttes tartalmakat. A táska és a festmény új kontextusának köszönhetően elmosódnak a design és a képzőművészet közti éles határvonalak, a két terület együtt, közösen alkot egy új egészet. A kölcsönzés és az alkotás nem bizonyul összeegyeztethetetlennek.

Hornyák Evelin