„Pfujj, de csúnyácska! Jajj, de ronda! …… Pö, pö, pö!” – Amikor a számomra kedves szomszéd néni ezzel a mondattal köszöntötte pár hetes gyermekemet a babakocsiban, azért néprajzosként is gondolkodóba estem, hogy rendben van-e ez így. Rögtön eszembe villant, hogy csak viccel, aztán rájöttem a dolog ennél sokkal komolyabb. Ő most véd. Saját magától védi az én gyermekemet – szemmel verés ellen. Később persze elnézést kért, sőt felszólított arra is, hogy kössek valami pirosat arra a gyönyörű gyerekre. A biztonság kedvéért.
Mindez épp a napokban jutott eszembe, amikor dideregve üldögéltem a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Adattárában. Mit is kerestem ott? A Születés kiállításhoz kutattam, a pályamunkák között. A pályamunkákat amatőr néprajzi gyűjtők készítették az 1960-as évektől kezdődően. Tíz-harminc oldalas, sokszor fényképpel illusztrált kéziratok ezek, amelyek többször szakmai iránymutatással, vagy a múzeumban beszerezhető kérdőívek alapján készültek. A szerzők általában írókézséggel rendelkező tanítók vagy diákok voltak, akik helyszíni gyűjtés alapján állították össze dolgozatukat. Számos diplomamunka, különböző dolgozat is ide került, amit a múzeumban kutatók alkottak.
A kéziratok szerencsére a digitális tárban vannak már, így könnyű közöttük keresni, bár az 1400 kézirat közül nekem csak 30-40-et kell átnéznem, azért ez komoly munkának bizonyul.
Számos aduászt is találtam, például: „Komaság, keresztelő, paszita” vagy „Gyermekáldás, paszita, gyermek és ifjúkor a századforduló éveiben Németbányán” és „Keresztelő, komaság, paszita – Tüskevár, Somlószőlős” címmel. Ez utóbbiban egy érdekes hiedelemadalékra bukkantam: „A szülést megelőzően – ha fiút akartak a terhes anya ágyára férfi nadrágot tettek”. A „Komaság, keresztelő, paszita” címűben pedig ez keltette fel az érdeklődésemet: „A csecsemő ruháit soha nem hagyták kint éjjelre száradni, nehogy rontás érje” – és: „Szemmel verés ellen úgy védekeztek, hogy piros madzagot kötöttek a baba csuklójára”.
S hogy mi is az a rontás és a szemmel verés? Itt folytatjuk, ígérem!
|