Zsidó-e vagy?
Hét kérdés az identitásról
Minden, amit a zsidókról tudni akartál, csak nem merted megkérdezni. Legalábbis nyilvánosan nem. Tabuk kizárva.
Hermann Veronika |
2013-04-11 13:30 |
A rabbi válaszol
„Megkérdezi valaki a rabbit: - Rabbi, a zsidók miért válaszolnak mindenre kérdéssel? Mire a rabbi: - Miért ne?” Ezzel a viccel indul a berlini Jüdisches Museum szeptemberig látható időszaki tárlatának leírása. Az álomépítőnek is nevezett Daniel Libeskind által tervezett, rövid idő alatt ikonikus státuszt kivívó épületben lévő intézmény megnyitása óta példaértékű koncepciókkal és irigylendő nyitottsággal dolgozik, mindehhez pedig folyamatosan magas látogatószámmal bír. A múzeum állandó kiállítása – ahogyan az épület a berlini városképbe – úgy simul bele a hasonló gyűjtemények mozaikjába, hogy közben felül is írja azokat. A 2013. március 22-én nyílt Die ganze Wahrheit, vagyis A teljes igazság elnevezésű időszaki tárlat egyike az utóbbi évek legszellemesebb projektjeinek. Néhány szemfüles muzeológusnak feltűnt ugyanis, hogy a látogatók mennyi kérdést tesznek fel a zsidósággal, a zsidókkal kapcsolatban írásban, névtelenül. Ezek között ugyanúgy található általános, zsidó viccekből táplálkozó, antiszemita vagy zavaros, mint releváns, az identitással, a történeti tanulságokkal vagy a nemzetiségi politikával összefüggő érdeklődés. A bevezetőben idézett vicc ügyesen referál a koncepcióra: zsidókról feltett kérdésekre zsidók kérdésfeltevéseivel válaszolnak, miközben nemcsak az összes kérdés mérlegelése, hanem a vicc retorikájának bevezetése is, fejlett öniróniát sejtet a múzeum részéről.
Hét kérdés arról, hogy ki vagyok
Miért nem lakik az összes zsidó Izraelben? Ha valakinek az egyik szülője zsidó, ő maga is az lesz? Hogyan marad fent a kipa a fejtetőn? Hogy kerülnek a zsidók a mennyországba? Mit gondolnak a zsidók Jézusról és Mohamedről? Diszkriminálja-e a zsidó vallás a nőket? Mi a véleménye a judaizmusnak a melegekről? A transzplantációról? Jobbak-e a vallásos zsidók? Ez csak néhány kérdés arról a 13 oldalas listáról, amelyet a Jüdisches Museum munkatársai az évek során a látogatóktól összegyűjtöttek. Ebből a korpuszból választott ki hetet a kiállítást összerakó kurátorcsapat. A kiállított tárgyak, műalkotások, installációk, audio-és videofelvételek ezekre a kérdésekre keresik a választ a hétköznapi élet, a vallás és a kortárs művészet eszköztárának segítségével. Írásos szövegek, dokumentumfilmek, interjúk mesélnek arról, hogy milyen a mai zsidó identitás, legyen az vallási, vagy szekuláris. A látogató pedig nem kap egységes választ, mert nem létezik. A több mint 180 felvonultatott tétel különböző véleményeket, embereket, életutakat tükröz, bepillantást engedve a zsidó gondolkodásmódba, már persze, ha van ilyen egyáltalán. Utánajárnak a megosztó társadalmi vitáknak, alapkérdéseket tesznek fel a vallással, a politikával, a zsidó és nem zsidó identitással kapcsolatban, miközben megmutatják, hogy mennyi előítélettel, mennyi rossz kulturális beidegződéssel viseltetünk egymás iránt mi mindannyian, zsidók és nem zsidók. Kínzó zsidós kérdéseinkre a hivatalos válaszokat egyébként nemcsak a helyszínen, hanem akár a múzeum honlapján is meg lehet tekinteni, de a tíz legfontosabb tíz antiszemita közhelybe, és cáfolatukban is elmélyedhetünk. Felmerül többek között, hogy minden zsidónak nagy orra van – ami a válaszokat összeállítók szerint részben igaz, de a karikaturisztikus ábrázolásokhoz képest mégsem. Hogy minden zsidó gazdag: valóban, főleg, ha az ember a Rotschild családba születik, az pedig, hogy uzsorával foglalkoznak, szintén igaz, amennyiben például a könyvkölcsönzést is ide számítjuk. A titkos zsidó szervezetekről azt írják, hogy van ilyen, ahogyan minden vallásnál és mozgalomnál szokásos: Zsidó Világkongresszusnak hívják, és olyakor üléseznek is, de semmiképpen nem világuralmi terveket szövögetve.
A múzeum boltjában ajándéktárgyak formájában meg is vásárolhatjuk ezt az életérzést, mondjuk azzal a felirattal, hogy ebben a pólóban zsidónak tűnök-e? A családi sztereotípiákkal kapcsolatban pedig megtudhatják az érdeklődők, hogy nem rosszabb a zsidóknak az anyjukkal való kapcsolata, mint bárki másnak: ettől még reggel 9-kor bárkinek telefonálhat anyu, hogy reggelizett-e rendesen, és öltözzön föl jól, nehogy megfázzon. Igen, a felnőtteknek is. A sztereotípiák bevett mintázat szerint kirajzolódó értékkapcsolások sorozataiként írhatók le, éppen ezért van mögöttük történeti, vagy részigazság. Sokszor viszont sértő, vagy éppen sértett. Fontos és hasznos lenne, ha mindenki fel tudna tenni saját magáról hét kérdést. Az identitásáról, a vallásáról, a nemzetiségéről, a társadalmi neméről, egyszóval bármiről, amely kategóriák mentén elgondolhatónak véli magát. A kérdés, ahogyan a kiállítás esetében is látható, lehet sztereotip, vicces, zavarba ejtő, vagy személyes, amelyre érvényes válaszokat kereshet. Amelyek előbbre viszik, és nem hátráltatják, amelyek iróniára és távolságtartásra késztetik, nem pedig befordult sértettségbe. És akkor világossá válna, hogy a teljes igazság sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a sztereotípiák leegyszerűsítik.
Berlin, szeretlek
A legfontosabb tanulság tehát, hogy az identitással kapcsolatos kérdésekre, jó esetben, nem adható kizárólagos válasz. Maga a szó is saját maga ellen dolgozik, hiszen önazonosságot jelent, amely azonban sosem egységes elemekből épül fel. A zsidó identitás történelmileg terhelt, meghatározni bonyolult, sok esetben nem születés, vagy sors, hanem választás kérdése is: éppen, ahogyan a többi. A jelenlegi kornak talán az a legnagyobb kihívása, hogyan lehet politikailag, társadalmilag és egyénileg kezelni a felbomlott, megváltozott, átalakult, rugalmasan artikulálódó identitás-struktúrákat, sokszor akár egyszerre többet is. Érthetetlen, hogy miért kellene kizárólag egy identitással azonosulni, amikor annyi lehetőség adott, és senkit nem lehet egy jelentés mentén azonosítani. Ezen identitásoknak a tapasztalata persze más kérdés, és ez most is Berlinben merül fel, hol máshol.
Képek forrása: Jüdisches Museum Berlin